Erősödik a Fővárosi Nagycirkusz és a Nemzeti Színház együttműködése

A Fővárosi Nagycirkusz ez év februárjától társbérlőként, együtt használja a Nemzeti Színházzal az Andrássy út 28. szám alatti jegyirodát, ahol korábban a MÜPA volt a Nemzeti Színház bérlőtársa.

A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója korábban többször is hangsúlyozta, hogy a cirkuszművészet egy integráló típusú művészeti ág, amely merít más művészeti ágakból, többek között a színházból, a zene- és táncművészetből. Véleménye szerint, ha egy művészeti ág nem képes a megújulásra és haladni a kor szellemével, akkor kétségessé válhat a jövője. Kihangsúlyozta, hogy tiszteli a hagyományokat, és erre kíván építkezni, hogy egy még színesebb, és túlélőképesebb művészeti ág lehessen a cirkuszművészet. Nem elfelejteni akarja a hagyományokat, hanem kibővíteni őket.

Ugyanakkor az együttműködés a két intézmény között más aspektusokban is működik már. A január második hetében nagy sikert aratott XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál off programjai között kiemelt helyet foglalt el az odesszai Maski Theater, akik a Nemzeti Színházban adtak telt házas előadást.

Mindkét intézményvezető meghívást kapott a VI. Szentpétervári Kulturális Fórumra, hiszen az orosz és a magyar színházi kapcsolatok rendkívül erősek, Fekete Péter pedig a Magyarországon tavaly nagy sikerrel debütáló cirkuszpedagógia magyarországi elindításáról számolt be, és aláírt egy megállapodást a 42 cirkuszt üzemeltető világhírű orosz Roszgoszcirk főigazgatójával.

A Fővárosi Nagycirkuszban természetesen továbbra is az eddigi nyitva tartással működnek a jegypénztárak, viszont februártól az Andrássy úton is lehet jegyeket vásárolni, csoportos foglalásokat intézni, vagy éppen céges együttműködéseket, rendezvényeket előkészíteni.

Az Andrássy úti jegyirodába a Fővárosi Nagycirkusz szervezési csoportja költözik.

Elérhetőségeik:

Tel: +36 1 3439637,
E-mail: kovacs.miklos@maciva.hu, karacsony.etelka@maciva.hu, dancsecs.eszter@maciva.hu,