Frenetikus öröm a Fővárosi Nagycirkuszban

Lassan szivárognak be a kissé bizonytalan, de meglepően fegyelmezett, kettes sorokban érkező elsősök és pedagógusaik a Fővárosi Nagycirkusz aulájába. A mosdó meglátogatása után elfoglalják helyeiket, majd a feszült csendből orkánná dagad a gyermekek izgatottsága, amint kigyúlnak az első fények. Meglepve tapasztalom, hogy a kicsiket mennyire elvarázsolják csupán a fények is, majd az előadásra való ráhangolódásként népszerű filmek iskolakezdéssel kapcsolatos jelenetei tűnnek fel a kivetítőn.

A műsor a Baross Imre Artistaképző Intézet ifjú Excentrik csoportjának osztálytermi akrobatikus bemutatójával indul, majd Maka Gyula osztályfőnök vezetésével Laura Urunova tanárnő osztálytermében leshetik el a gyermekek az állatokkal való harmonikus, türelmes és mókás együttélést. Bizony nem mindig könnyű időben felkelni, s ha elaludt a nebuló, nem árt egy pillanat alatt felöltöznie, amit Syulgina Maria és Pisarev Evgeny mutatott meg az álmélkodó gyermekeknek, akik egymást bökdösve találgatták, vajon hogyan lehetséges ez? A következő, csillagközi tanterem azonnal elvarázsolta a nebulókat, akik hangosan kiabálva üdvözölték a színes fényeket, a tűz és víz hullahopp istennőjét, Kristina Kudzina-t, aki a teljességet jelenítette meg. Még szinte el sem kezdődött a műsor, de máris mindenki szóba állt a mellette ülővel és egyszerre, nevetve tapsoltak, a frenetikus hangulatuk pedig engem is magával ragadott, kedvem lett volna velük együtt felpattanni és ugrálni a helyemen.

A varázslatos akváriumterem sellő tanárnőitől Axt Elizabeth-től és Maria Bakalkina-tól a handtsand és a tissue zsánerek által a csapatmunkát, Laura Urunova-tól és papagájaitól pedig a sokszínű élővilág csodáját lesték el a diákok. A produkció végén a gyönyörű ara papagájok hosszú köröket tettek a közönség feje felett, melynek nem mindennapi élményét lehetetlen szavakba önteni. Kicsengetés jelzi a szünetet, a pedagógusok kiterelték a kisdiákokat a folyosóra. Az otthonról hozott uzsonna majszolása közben izgatottan mesélték tanáraiknak és egymásnak a látottakat, miközben magamban fejet hajtottam a pedagógusok előtt, akik pusztán három nap elteltével vállalkoztak arra, hogy az alig ismert osztályukkal útra keljenek, mert felismerték a cirkuszművészet összekovácsoló erejét.

A második felvonás egy lélegzetelállító gumiasztal számmal vette kezdetét, amely a bátorságra és egyensúlyra tanít, Iurii Serebrennikov zsonglőr produkciója pedig figyelemre és pontosságra. A rekvizitek átszerelése alatt Horváth Zoltán bohóc tanította meg a nebulóknak az erő, a lendület, az ügyesség, a ritmus, a kitartás, az alázat és a bátorság fontosságát, ami végül egy össznépi labdázásba torkollott a lurkók legnagyobb örömére. Steven Pedersen és oroszlánfóka partnere Teddy produkciója amellett, hogy rendkívül mulattató, az állatok és egymás tiszteletére hívja fel a figyelmet. A Dosov Troupe pilóta iskolájában épp vizsga zajlott, a kiemelkedő deszkaszám csapatmunkára és bizalomra tanít. A kétórás előadás ilyen jó hangulatban hamar elröppen, a záró lézer- és szökőkút show szép befejezése egy ilyen látványos és mozgalmas programnak. A kicsiket Maka Gyula osztályfőnök a következő szavakkal bocsátotta útjukra: „Minden akadályt legyőzhettek, ha megvan bennetek az erő, a bátorság és a kitartás.”

Csillogó szemű, feldobott és cseppet sem fáradt közönség hagyta el a cirkusz épületét, egy olyan közös élménnyel a hátizsákjukban, amely hozzájárul ahhoz, hogy az iskolakezdés okozta stressz oldódjon, a pedagógusok jobban megismerjék a diákokat és új barátságok szövődjenek a gyermekek között.

Szekáry Zsuzsanna