Gálaest a Fővárosi Nagycirkuszban a vihar-és árvízkárosultakért

A változatos programokkal tűzdelt gálaest a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mese című téli műsorában látható kaucsuk számmal vette kezdetét, majd az intézmény zenekara Gábor Anita színésznővel előadta a Jégvarázs című dalt.

Ezután Varga Judit igazságügyi miniszter ünnepi beszédében felidézte, hogy nem lehetett megelőzni a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyére lesújtó vihart, majd a Heves megyei hirtelen támadt árvizet. Ezért nem csak keresztényi kötelességünk segítséget nyújtani a károk helyreállításában, hanem ez az emberi együttélés legalapvetőbb gesztusa. „Mi magyarok rendre bebizonyítjuk, ha baj van, képesek vagyunk gyorsan és hatékonyan cselekedni. Így tett 1838-ban a pesti árvíz idején Liszt Ferenc is, aki Bécsbe sietett, hogy jótékonysági koncertsorozatot adjon Pest megsegítésére. Hat évvel ezelőtt a dunai árvíz idején, az ország népe egy emberként mozdult meg, aki tehette, éjjel nappal zsákokat pakolt. Ennek a páratlan összefogásnak a bizonyítéka a ma este is. A gálaest szervezőinek, kilenc civil szervezetnek, számtalan művésznek és közéleti személynek hála, példanélküli összefogással együtt cselekedhetünk, mindenki a maga mércéje szerint ” – mondta az igazságügyi miniszter.

A Szőnyi Kinga és Takács Bence vezette gálaesten közel hetven művész, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház művészei, a Magyar Állami Népi Együttes, Kisfaludy Zsófia, Rusz Milán, Sáfár Mónika, Szersén Gyula és Varga Klári színművészek, valamint Zsákovics László énekes léptek fel. A művészek által olyan ismert dalok, operett-és musical slágerek hangzottak el, mint például Edith Piaf Milord című dala, a Ringó vállú csengeri violám, a Hotel Mentol, a Szép város Kolozsvár, részlet a Cárevics című operettből, vagy Máté Péter Azért vannak a jóbarátok című dala.

A műsorszámok között Hampel Katalin divattervező, a régi magyar viseleti hagyományok újjáélesztőjének divatbemutatói színesítették az estet.

Az esemény fővédnökei Hercegh Anita, a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornász és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász Jószolgálati Nagykövete voltak.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos beszédében felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar művészek bármikor reagálnak a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Bánffy Szalon hívó szavára. A művészek ilyenkor a kapott figyelmet átirányítják azokra, akik szükséget szenvednek. Köszönetét fejezte ki azoknak a civil szervezeteknek, akik odafigyelnek és elindítják a hívó szót, a művészeknek, akik reagálnak rá és az adományozóknak, akik oda küldik a pénzüket, ahol a legnagyobb szükség van rá.

A Magyar Református Szeretetszolgálat indította el elsőként az adománygyűjtést, amelyhez csatlakozott a többi civil szervezet. Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke vette át a Magyarország számos pontjáról és Erdélyből gyűjtött pénzadományt, melynek összértéke 2. 526235 forint és 300 lej.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége november 21-én újabb jótékonysági gálaestet szervez a Duna Palotában Szeretünk csángók II. címmel.

Szekáry Zsuzsanna