Hatéves kora óta rivaldafényben – Villáminterjú Takács Eddie-vel

Takács Eddie is fellép Dinasztiák című műsorunkban „handstand” kézenállószámával. Villáminterjúnkban Eddie a cirkuszi karrierjéről, a cirkuszi állatokhoz fűződő viszonyáról és produkciójának különlegességéről mesélt.

Hogyan kezdődött a cirkuszi karriered?

Cirkuszi családból származom, édesapám Takács Béla is kézenállószámmal lépett fel, édesanyám Beczák Katalin pedig kaucsukszámmal varázsolta el a nagyérdeműt. Ezzel a számmal bejárta az egész világot, többek között az amerikai Ringling Cirkuszban is a legelőkelőbb helyen, a középső manézsban lépett fel. Ötévesen játékból folyton kézenálltam vagy a fal vagy a lakókocsi mellett, így édesanyám felfigyelt rám, és játékosan elkezdett tanítani a handstand zsánerre. Egy év múlva már közönség előtt léptem fel a manézsban.

Amikor kisgyermek voltam, még nem volt saját cirkuszunk, ezért az unokatestvéreim cirkuszánál, az Apolló Cirkuszban léptünk fel a családommal, majd Romániában megalapítottuk a saját utazó cirkuszunkat Európa Cirkusz néven, ami jelenleg Cirkusz Budapest Grande néven fut. Az állatvédők Romániában is betiltották az állatok cirkuszi szerepeltetését, ezért az a tervünk, hogy veszünk egy farmot, ahol az állataink eltölthetik a nyugdíjas éveiket. Ez mondanom sem kell, hogy rengeteg többlet kiadással jár, de eszünkben sincs eladni az állatainkat, hiszen ők a családtagjaink, sokukkal együtt nőttem fel. A cirkuszunkkal beutaztuk Kelet-Európát, a feleségemmel közös tissue levegőszámunkkal pedig Nyugat-Európa több országában és Izraelben is felléptünk.

Mi a handstandszámod különlegessége?

Leginkább az, hogy nem jövök le minden trükk után, hanem percekig fent maradok a pálcán. Az artisták többsége, akik ezzel a számmal lépnek fel, a trükkök után lejönnek a pálcáról, én viszont folyamatosan fönn vagyok, fejjel lefelé.

Ehhez az kell, hogy jó fizikumom és egyensúlyérzékem legyen. Ezek mellett nagyon fontos a megfelelő ritmusú levegővétel, mert ha nem úgy veszek levegőt, nem tudok akár hét percnél tovább ebben a pozícióban maradni, mert elzsibbad a kezem. Sokáig tartott, mire kikísérleteztem a megfelelő légzési technikát. A testemet a próbák mellett saját testsúlyos és súlyzós edzésekkel tartom karban, nem járok konditerembe.

 

Először lépsz fel a Fővárosi Nagycirkusz porondján. Milyen érzés az artisták „Nemzeti Színházában” szerepelni?

Eddigi pályafutásom során alig voltam Magyarországon, mert folyton külföldön léptem fel. Örülök, hogy végre alkalmam nyílt rá, mert ezáltal egy gyermekkori álmom vált valóra! Hatalmas élmény számomra, bár hiányzik a közönség, akik most csak online formában tudják követni az élő előadásokat. A Dinasztiák című műsor fantasztikus, kiváló magyar produkciókat láthat a közönség, örülök, hogy én is részt vehetek benne.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám