Jakutföld, a csodák országa – Interjú Kerezsi Ágnes néprajzkutatóval – I. rész

Igyártó Gabriellával, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatójával a 31. Mesterségek Ünnepére kerestünk mestereket, akiket meghívhatunk. Arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha azokat az érdekes és ősi civilizációkat is be tudnánk mutatni, akik egy átlag magyar ember számára ismeretlenek. Ezért elutaztunk Jakutföld fővárosába, Jakutszkba két hétre, én néprajzosként, ő pedig azért, hogy felmérje, beilleszthető-e az ottani kultúra a Mesterségek Ünnepébe.

Néprajzosként mindig az észak-nyugat szibériai területekkel foglalkoztam, Jakutföld viszont északkelet Szibériában található. Sokkal közelebb fekszik Japánhoz és Kínához, mint Moszkvához. Ezért, ha az ember a fővárosban bemegy egy boltba, csak japán és a kínai belső piacra szánt árukkal találkozik. Erőteljes kínai és japán gazdasági benyomulás folyik, amivel Moszkva nem tud mit kezdeni, mert hatezer kilométerre van, míg ezek a külhoni beszállítók ezer kilométerre.

Jakutföld az ellentétek országa, egyfelől megtalálható a sámánizmus, az ősi vallás, ami államvallási szintre van emelve, megtalálható a lótartás és az archaikus kulturális elemeik, ugyanakkor Jakutszkban minden ház cölöpökön áll, de nem csak tízemeletes panelépületekkel, hanem klinkertéglából készült, bástya-szerűen kialakított hengeres lakóházakkal is találkozhatunk. Olyan iskola kollégiumában szállásoltak el minket, ahol Jakutföld nehezebben megközelíthető vidékeiről származó tehetséges gyerekek laknak, akikre felfigyeltek az általános iskolában. A fővárosban több egyetem és kutatóintézet működik és bárhonnan tudtunk telefonálni, mert mindenhol volt térerő és számítógép. Az ősi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Folytatjuk…

Szekáry Zsuzsanna