„Kételyek nélkül bízzuk egymásra az életünket”  

Tündértánc – Nővarázs című műsorunk első fellépői a Duo Fossett, akik egy káprázatos hangaperzs számmal varázsolják el a közönséget. A duó női tagjával, a 23 éves magyar Krich Noémivel beszélgettünk az álmok valóra válásáról, szerelmük és produkciójuk megszületéséről, valamint új műsorunkról.

Miért választottad az artista pályát?

A falucskámban volt rá lehetőség, hogy balettet tanuljak, amit hatévesen kezdtem el. A tanárnőm egy idősebb artistaművész volt, Picardné Sárika, aki észrevette, hogy különösen hajlékony vagyok, és megemlítette, hogy egyszer belőlem is artistaművész válhatna. A mai napig nagyon erősen él bennem, hogy aznap este azt álmodtam, hogy együtt lépek fel a Sárika nénivel a Fővárosi Nagycirkuszban. Onnantól fogva állandóan azt mondogattam a szüleimnek, hogy artista leszek. Ők úgy gondolták, hogy ez egy gyermeki hóbort, amit hamar elfelejtek majd, de nem így lett. Felvettek a Baross Imre Artistaképző Intézetbe, így tízévesen kollégista lettem Budapesten.

Az iskola első négy éve előképző volt, amit négy év szakképzés követett. Lett volna lehetőség még egy egyéves művészképzésre, de nem tudtam abszolválni, ugyanis Angliában megkaptam életem első szerződését a magyar származású Endrész László vezette Blackpool Tower Circusban. Nem a saját számommal szerződtettek le, hanem egy magasdrót-motoros-trapéz számhoz kerestek két artistát. Engem többek között a nyakforgásom miatt választottak ki. A többszörös cirkuszfesztivál-díjas ifj. Simet László rekvizitjén dolgoztunk, így ő is kiutazott, hogy segítsen a szám betanulásában, de ő nem lépett fel velünk. Ez egy nagyszerű lehetőség volt számomra, hogy bekerüljek a cirkuszművészet csodálatos világába.

Krich Noémi hatévesen eldöntötte, hogy artistaművész lesz.

 

Hogyan alakult a folytatás?

Ezután még egy évre leszerződtettek a saját háló számommal egy látványos vízicirkuszi műsorba. Telente pedig a Winter Wonderlandben, a Zippos Circusnál léptem fel, ahol megismertem a páromat, az apai ágról többgenerációs angol cirkuszi családból származó John Laci Fossettet (28). Ott is a motor számmal léptem fel, és Laci lett az új motorosom, majd a manézson kívül is egy pár lettünk. Mivel nem akartunk elszakadni egymástól, ezért létrehoztuk a saját számunkat. Laci is a levegőben dolgozott gurtni számmal és lengő rúddal, így kézenfekvő volt, hogy levegőszámot csináljunk.

Ebben az időben a cirkusznál dolgozott egy nagyon híres mongol artistaművész Sukhbaatar Dolgorsuren, aki tanárként is megbecsült hírnévnek örvend. Felajánlotta, hogy segít nekünk a közös szám elkészítésében. Nagyon kemény évünk volt, szezon közben minden reggel és este is edzett minket, majd szezon végére létrejött a hangaperzs számunk. A bizalom a manézsban és azon kívül is nagyon szilárd köztünk, kételyek nélkül bízzuk egymásra az életünket.

John Laci Fossettel először egy motoros-magasdrót-trapéz számban dolgoztak együtt, majd létrehozták közös levegőszámukat.

 

Jól tudom, hogy a pandémia okozta kényszerszünet alatt továbbfejlesztettétek a számotokat?

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy abban az időszakban a Fővárosi Nagycirkusz vendégei lehettünk. Ételt, szállást és próbalehetőséget biztosítottak, ami rettentően fontos egy artista számára, ugyanis a legtöbben ekkor próbálni sem tudtak. Egy-két új trükköt bele is raktunk a számunkba: a hajlékonysági trükkök mellé több erőtrükk, vagy például az első trükk során eredetileg a kezemben tartottam Lacit, most viszont a nyakizmommal tartom meg. Állandóan azon gondolkodunk, hogy mivel lehetne még jobbá tenni a számunkat.

A Duo Fossett a Tündértánc- Nővarázs műsorban Gustav Klimt Csók című festményét személyesítik meg.

 

Mi a véleményed a Tündértánc – Nővarázs című műsorról?

Nagyon tetszik, hogy egy történet köré épül az előadás. Egy kislány felfedezi a galériává avanzsálódott manézsban a női lét különböző aspektusait, amelyhez világhírű festmények, megelevenedő szobrok és az artistaprodukciók adnak segítséget. Mi Gustav Klimt Csók című festményét személyesítjük meg.

Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy mi vagyunk a műsor első fellépői, de közben hatalmas bennünk a drukk, hogy mindig jól teljesítsünk és elvarázsoljuk a nézőket. Nincs rá jobb szó, hogy megszállottan szerelmesek vagyunk a szakmánkba. Hatalmas élmény ilyen jó artistákkal fellépni és a nézőktől is jó visszajelzéseket kapunk.

Noémi és Laci a Fővárosi Nagycirkuszban fejlesztették tovább a hangaperzs számukat. 

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám