„Lovaink lelkével is sokat kell törődni, hiszen ők nemcsak a fellépő partnereink, hanem a családtagjaink is.” – Villáminterjú Ádám Krisztiánnal

A világhírű Ádám család is fellép lovaszsonglőrszámával a Fővárosi Nagycirkusz új, online nézhető Dinasztiák című műsorában. Villáminterjúnkban a csoport vezetőjét, a Porond Ifjú Csillaga-díjjal kitüntetett Ádám Krisztiánt kérdeztük a produkciójukról és a lovakkal való viszonyáról.

Eddig elsősorban halálkerék- és magasdrótszámaidról ismert a Fővárosi Nagycirkusz közönsége. Mióta gyakorlod a lovaszsonglőrt, és hogyan lépett az életedbe ez a zsáner?

A cirkusz világában cseperedtem fel, ezért ez a zsáner is már tízéves korom óta az életem része, de ezzel a produkcióval először lépek a Fővárosi Nagycirkusz közönsége elé. Kisgyermekkorom óta egyszerre gyakoroltam a halálkereket, a magasdrótot és a lovaszsonglőrt is. A családi cirkuszunknak hála szinte minden zsánerbe belekóstoltam, felléptem zsonglőrként, görgőegyensúlyozószámmal, oroszlánokkal, tevékkel, lámákkal és lovakkal. De a halálkerék-, a magasdrót- és a lovaszsonglőrszámok az állandó produkcióim.

Mitől különleges a családotokkal előadott szám?

Az Ádám családból a két idősebb testvéremmel mi voltunk az elsők, akik lovaszsonglőrszámmal léptek fel. Majd miután ők kiléptek a produkcióból, csatlakozott hozzám a három fiatalabb testvérem, a 12 éves Ádám Rudolf Junior, Ádám Angelina és a 11 éves Ádám Szkárlett.

A legnehezebb trükkünk abból áll, hogy egyszerre két, egymás mellett szaladó lovon állok, a kisöcsém pedig a vállamon áll miközben zsonglőrözik londzs és bármiféle védőeszköz nélkül. A testvéreim bár fiatalok, de nagyon komolyan veszik a felkészülést és a fellépéseket. Naponta másfél-két órát szoktunk gyakorolni a lovakkal, és külön időt szánunk a zsonglőrmutatványra is.

Édesapám tanított zsonglőrözni minket, én pedig a testvéreimet a lovas trükkökre. Mindig nagyon odafigyelek a biztonságunkra, ha úgy érezném, hogy az öcsémnek szüksége lenne a londzsra, akkor használnánk. A Donnert és a Richter családokkal közösen előadott piramisszámnál szükségét érzem, mert ott nem csak a mi lovainkkal lépünk fel.

 

Milyen törődést igényelnek a lovaitok?

A Magyar Nemzetközi Utazó Nagycirkusz igazgatójaként sok mindennel kell foglalkoznom, így általában a lovászaink látják el az állatokat. Viszont mivel ők a saját állatainkkal maradtak, most kizárólag én látom el a négy lovunkat, akikkel fellépünk a Fővárosi Nagycirkuszban.

Reggel felkelek, majd az első utam hozzájuk vezet: megetetem, megitatom, megtisztítom őket, és kitakarítom a helyüket, majd kétóránként rájuk nézek, és természetesen le is mozgatjuk őket. A patájuk ápolására nagyon oda kell figyelni, ezért naponta többször kipucolom. Lovaink rendszeres állatorvosi vizsgálatokon esnek át, de a lelkükkel is sokat kell törődni, hiszen ők nemcsak a fellépő partnereink, hanem a családtagjaink is.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám