Megújul a cirkuszművészeti képzés

 

Egy éve kezdődtek a tárgyalások, amelyek alapján, a megújuló kínai-magyar kultúregyezmény keretében a Baross Imre Artistaképző Intézet és Szakgimnázium szeptembertől induló artistaosztálya bekapcsolódhat a Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskola világhírű képzésébe. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos novemberben személyesen és alaposan megismerte a Művészeti Iskola infrastruktúráját, feltételrendszerét, módszertanát. Úgy látja, minden adott a korszakalkotó álom megvalósításához: egy szeptembertől Kínában tanuló magyar artista osztály elindításához!

A Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskolában első osztályú oktatási létesítményekkel felszerelt – közel harminc modern edzőterem, multimédiás tanterem, ebédlő, kollégium, 24 órás orvosi szolgálat –, 66 ezer négyzetméteres campus területén tölthetnek egy tanévet (két részben, összesen 8 hónapot) a kiválasztott diákok. A sikeres tanévet követően újabb két évig maradhatnak Pekingben a növendékek.

A nyár folyamán alapozó kurzus keretein belül készítik fel az osztályt a speciális oktatási formára: mentálisan, fizikailag, tanulásmódszertan és angol nyelv tekintetében egyaránt.

 

Március közepéig várják a jelentkezőket

Olyan 13–15 éves, valamint 18 év feletti diákok jelentkezését várják, akik a világhírű és fesztiválgyőztes kínai artistaművészek nyomába akarnak lépni, a többszáz éves hagyománnyal büszkélkedő, részleteiben is tökéletesen kidolgozott művészetoktatási módszertan révén akarnak fejlődni.

A gondosan kiválasztott és felkészített, maximum 14 fős osztály – hét lány és hét fiú – tagjai szeptembertől Pekingben tanulhatják az artistaművészet mesterfogásait, de ehhez részt kell venniük egy többfordulós kiválasztási folyamatban.

A tanév díja ötmillió forint, amely kilencven százalékban állami finanszírozású, tíz százalékban önköltséges (500.000 Ft). Amennyiben az önköltséges rész a jelentkezők részéről nem megoldható, törekedni fognak arra, hogy szponzorok segítségével biztosítsák a kiválasztott gyermekek részvételét.

Felnőtt korú – 18 év feletti –, érettségivel rendelkező artista növendékek pekingi tanulmányait is tervezik. A két fő – egy fiú és egy lány – OKJ szakmai képzés keretében vehet részt a programban a fentiekben leírt anyagi és tanrendi feltételekkel, ám egytanéves időtartamban, amely főként a meglévő artista és sportismeretek elmélyítésére, tökéletesítésére szolgál.

A kiválasztási folyamat február 18-án kezdődött az addig jelentkező 30 diákkal a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Művésztelepén. Az első közös munka során klipet forgattak a jelentkezőkkel. A képzés iránt érdeklődő diákoknak március 16-ig van lehetőségük beadni a jelentkezésüket.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. egyetlen gyermeket vagy tanárt sem enged olyan helyre utazni, ahol az egészségügyi veszély legkisebb kockázata is fennáll. Amennyiben a kiválasztási folyamat lezárása után, júniusban sem lesz biztonságos a helyzet, Magyarországon indítják a speciális fejlesztésben részesülő artistaosztály képzését.

 

Együttműködik a sportutánpótlás és az artistaképzés

Stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást köt a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesülettel. A cél az, hogy a közösen kialakított cirkuszművészeti program keretében összekapcsolják a sport- és a cirkuszművészeti utánpótlást.

A két Intézmény együttműködési megállapodásának alapja a szakmai, módszertani tapasztalatcserén alapuló, harmonizált pedagógiai szemlélet érvényesítése, a sportoló gyermekek és fiatalkorúak megismertetése a cirkuszművészet értékeivel, alkotási módszertanával és technikájával.

A program során lehetőséget teremtenek mesterkurzusok, bemutató órák, beavató előadások, közös fejlesztő programok megvalósítására, oktatók és edzők módszertani tapasztalatcseréjére, az intézmények fejlesztési programjainak harmonizálására, azok átjárhatóvá tételére.

 

E-learning oktatás a cirkuszművészeti képzésben

Együttműködési megállapodást köt a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. képzési igazgatása a Kodolányi János Egyetem vezetésével.

A két intézmény új alapokra helyezi az e-learning oktatás módszertani és technológiai feltételrendszerét, melynek kialakításával a közismereti tárgyak elsajátítását helyezik új alapokra. Közösen alakítják ki a cirkuszi társulatokkal, produkciókkal utazó gyermekek, valamint a Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskolában tanuló magyar diákok online tanulásának lehetőségét.

A módszertani, technikai feltételrendszer megvalósítását követően 30 órás tanfolyam keretében készíti fel az Egyetem a Baross Imre Artistaképző Intézet és Szakgimnázium közismeretet oktató pedagógusait az online oktatás gyakorlatára, majd a két intézmény közösen teremti meg az oktatási forma tárgyi feltételrendszerét a budapesti artistaképzőben és a pekingi campuson.