Szikrázó energiák a porondon – Villáminterjú Michael Zorzannal

Michael Zorzan is fellép Csillagtánc című téli műsorunkban technikailag magas szintű, tempós diabolo számával. Villáminterjúnkban a cirkuszművészet világáról és produkciójának megszületéséről beszélgettünk a fiatal olasz tehetséggel.

Egy fess, fiatal artistaművész lép be a külügyi osztályra. A megjelenése nem véletlen, ugyanis nevetve újságolja el, hogy valószínűleg tréfa áldozata lett, ugyanis az egyik kollégája azt mondta neki, hogy fellépő kosztümben kell interjút adni. Az artistaművészek, ha gyakorlásról és fellépésekről van szó, nem ismernek tréfát, ellenben a manézson kívül szeretik megviccelni egymást. A fiatalember legyint, megszokta már, ugyanis a cirkusz a természetes közege, ötödik generációs artistaművészként ebben a csillogó világban nőtt fel. Kétévesen lépett először közönség elé egy bohóc számban. Imádja ezt a kihívásokkal teli, izgalmas világot, ezért el sem tudja képelni, hogy más hivatást válasszon. Édesapja és a nagyszülei akrobaták voltak, hand voltige, ugródeszka és rollabolla számokkal kápráztatták el a közönséget a saját, majd más cirkuszokban. Édesanyja családja a kazah lovasszámokról lett ismert, Michael mégis egy másik zsánerbe, a diaboloba szeretett bele.

Michael Zorzan a Fővárosi Nagycirkusz manézsában.

Michael Zorzan is fellép a január 12. és 17. között megrendezésre kerülő Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyre a világ minden tájáról érkeznek artistaművészek, cirkuszigazgatók, cirkuszi szakemberek és impresszáriók.

„Mivel a családunkban előttem senki sem foglalkozott a diaboloval és személyesen sem ismertem olyan artistát, aki ezzel lépett volna fel, így mindent autodidakta módon tanultam meg az internetről. Tizenegy évesen kezdtem el a gyakorlást, a szüleim bíztak bennem és támogatták a döntésemet. Édesanyámnak nagy szerepe van a szám történetének megalkotásában és a színpadi megjelenésemben. Mivel hajlamos vagyok mindenhonnan elkésni, ez adta az ötletet, hogy a szám elején az üzletember lekési a repülőgépét, majd, hogy elüsse az időt, diabolozni kezd – osztotta meg produkciója megszületésének történetét a 22 éves tehetség.

Kérdésemre, hogy mi a legnehezebb ebben a zsánerben, azt válaszolta, hogy fellépés közben nyugodt tudjon maradni, ugyanis maximalista lévén mindig a legjobbat akarja kihozni magából a manézsban. „A közönség a legjobbat érdemli, ezért nem szeretek hibázni. Izgulok mielőtt a porondra lépek, de bármi is történik a magánéletemben, a manézsban mindent elfelejtek és csak a közönségért élek” – vallja Michael Zorzan.

Michael Zorzan előadás közben.

Michael Zorzan Csillagtánc műsorunkban egy tempós, technikailag magas szintű diabolo számmal kápráztatja el a közönséget.

Produkciója legnehezebb trükkjének azt tartja, amikor egyszerre öt diaboloval dobál. Egy internetes videóban látta az akkor még a világon egyedülálló trükköt, ezért minden vágya az volt, hogy ő is megvalósíthassa. Azóta viszont új célt tűzött ki magának, amit „ha kell, az utolsó leheletéig fog gyakorolni”: kevésbé látványos, mégis sokkal nehezebb három diabolot egymás után lecsúsztatni a pálcákat összekötő zsinóron.

Michael Zorzan is fellép a január 12. és 17. között megrendezésre kerülő Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A szereplésétől további karrierlehetőségeket vár, de számára „már az is nagy dolog, hogy meghívták a világ egyik legnagyobb cirkuszművészeti seregszemléjére.”

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content

Send this to a friend