Interjú Axt Elizabeth-tel, az Atlantic Flight – Nagy Cirkuszi Utazás fellépőjével

Édesanyád, Axt Ibolya világhírű magyar artista dinasztiák leszármazottja, édesapád Axt László pedig a világon egyedülálló sarok trapéz számával írta be magát a cirkusztörténelembe. Szó szerint beleszülettél a cirkuszi világba. Hogy telt a gyerekkorod?

Az artisták gyerekeinek élete sokkal színesebb és intenzívebb, mint a többi gyereké. Mi csak egy év alatt többet utazunk, látunk és tapasztalunk, mint más felnőtt akár egész életében. Eseményteljes és boldog gyerekkorom volt.

Hét évesen kezdtek el tanítani a szüleim, főleg édesapám, a Jászai Mari-díjas Axt László. Nem volt kötelező, hogy én is az artista pályát válasszam. Emlékszem, egyszer egy este édesapám megkérdezte, hogy szeretnék-e artista lenni, mire persze gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen. Csináltatott nekem két picike kelléket, az egyiken fejen, a másikon kézen álltam. Ezen kezdtünk el minden nap gyakorolni, kezdetben fél órát, majd egy órát, majd másfél-két órát, és ahogy teltek az évek egyre többet. A szüleimhez hasonlóan én is a trapézt választottam fő számomnak, de mellette mást is gyakoroltunk. Tizenhárom évesen kezdődtek el a fellépéseim a szüleimmel, először a Fővárosi Nagycirkuszban debütáltam velük, de a legelső fellépésem is ide köthető: a Harmadik generáció a porondon című műsorban léptem fel hét évesen, amikor a szüleim épp itt dolgoztak.

Miből állt a szüleiddel közös szám?

Ugyanazokat a trükköket csinálták a trapézon, mint amiket most én is szólóban, csak ők duettben. Később egy ideig hármasban dolgoztunk, fejen és kézenállásokat mutattunk be a levegőben, apukám letartotta anyukámat vagy engem. Szakmai nyelven több dupla trükköt csináltunk. Pár évvel később anyukám kiszállt a produkcióból, utána két-három évig apukámmal léptem fel, majd tizennyolc évesen átvettem a produkciót, de ez nem jelenti azt, hogy magara hagytak volna: huszonkét éves koromig velem utaztak a különböző cirkuszi szezonokba. Utána teljesült édesapám vágya, hogy nyugdíjasként egy vidék kertes házba költözzenek, ahol csend és nyugalom van. Édesanyám alapított egy artistákat menedzselő céget, édesapám pedig a mai napig erősít, edz és kézen áll.

Rengeteg országban léptél fel, a tudásodért pedig több szakmai díjjal jutalmaztak…

Amerikában születtem, amikor a szüleim a Ringling Cirkusszal turnéztak. Majd Európa szinte minden országában felléptem, a tengerentúlon Mexikóban és egy évig Ausztráliában.

A legelső díjamat 1996-ban kaptam Angliában, a Cirkuszbarátok Egyesületétől, akik egész évben járják a cirkuszokat és különböző kategóriákban szavaznak. Egyszer csak szóltak a cirkuszban október tájt, hogy jönni fog egy bizottság és előadás alatt átadnak egy díjat, mert megnyertem az Év Légtornásza díjat. A rákövetkező év márciusában itthon nekem ítélték a Porond Ifjú Csillaga-díjat, utána 2003-ban a Dax-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst-díjat kaptam. A Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon két Különdíjjal jutalmaztak, majd itthon megkaptam a Hortobágyi Károly-díjat. Tavaly a Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany-díjat és két Különdíjat kaptam.

Hogy érzed magad a Fővárosi Nagycirkusz legújabb, vízi cirkuszi előadásában?

Nagyon jól, bár mást is csinálok, mint eddig, de remélem, hogy ez a produkció is elnyeri a közönség tetszését. Fekete Péter főigazgató úrnak volt egy elképzelése, hogy egy partnerlánnyal közösen ötvözzük a kézenálló és a tissue számomat úgy, hogy az akváriumot is kihasználjuk.

Bár évek óta egyedül lépek fel a manézsban, nem is az a furcsa, hogy duettben dolgozom, hanem hogy technikailag össze tudjuk hozni a számunkat. Több elképzelés volt arra vonatkozóan, hogy csináljuk meg úgy a produkciót, hogy az mindkettőnknek megfelelő legyen és a közönségnek is tetszen. Nagyon kevés időnk volt felkészülni, az egész műsort két-három nap alatt rakták össze, ezért a bemutató előtt mi is csak kétszer gyakoroltunk, de szerencsére megcsináltuk.

Nagyon tetszik a műsor, igazán látványos. A fellépők és a személyzet is profi. Jobban szeretek magyar közönség előtt fellépni, főleg a Fővárosi Nagycirkuszban, ahová sok emlékem is köt, hiszen innen indult az artista pályám. A magyar közönségtől mindig rengeteg szeretetet kapok, legutóbb három éve léptem fel itt, akkor is nagy sikerem volt. A Fővárosi Nagycirkuszba az ember mindig meleg szívvel jön vissza, ráadásul itt könnyebb az artisták élete, mint a vándorcirkuszoknál, mert nem kell utazni. A légtornászoknak, vagy akik állatokkal lépnek fel rengeteget kell pakolniuk. Számomra is megterhelőbb, ha nap, mint nap fel és le kell szerelnem a trapézt. A Fővárosi Nagycirkuszban a hétfő és a kedd valóban szabadnap, ellentétben az utazócirkuszokkal, ahol akkor utazunk, készülünk fel, ezért ugyanúgy elfoglaltak vagyunk, így nem tudjuk úgy kipihenni magunkat. Persze a folytonos utazásnak is megvan a jó oldala, mert utazunk, jövünk-megyünk, szép helyeken járunk, és új emberekkel ismerkedünk meg.

Szeptember 9-én lesz látható az utolsó Atlantic Flight – Nagy Cirkuszi Utazás című műsor. Mik az utána következő terveid?

Már tárgyalunk különböző ügynökökkel a téli munkákról és a külföldi karácsonyi gálákról. Aztán kezdődik egy új év, egy új szezonnal valahol máshol. Élvezem a szakmám nyújtotta pörgő életmódot és, hogy örömet okozhatok a közönségnek.

Szekáry Zsuzsanna