Karikaduett

Yulia Piterova, Anton Kononenko

 

Vad, buja szenvedély olvasztja fel a jeget a porondon Yulia Piterova és Anton Kononenko produkciójában, amelyben a csábítás magasiskoláját mutatja be a pár a jazzel átitatott füstös hangulatot idéző arénában. A sikamlós jég táncparketté alakul, amelyen a több mint 25 éve műkorcsolyázó páros hihetetlen profizmussal mozog, Yulia pedig a karikán is bemutatja könnyed, légies táncát a közönségnek.

 

Levegőspirál és rönrád

Földváry Balázs, Pajor Szilvia

 

Földváry Balázs pályafutása a budapesti artistaképző iskolában kezdődött, ahol kitanulta többek között az akrobatika, a tánc, a pantomim és a zsonglőrözés művészetét. Négy barátjával tökéletesre fejlesztette BMX-tudását, s a diploma megszerzése után közös BMX-, valamint ugrókötél-produkciókkal járták a világot. Balázs 24 éves korában kezdett szólókarrierbe, s BMX-száma mellett létrehozott egy szír kerék és egy légkerék produkciót. 2004-óta a világot járva e három műfajban kápráztatja el a közönséget.

Pajor Szilvia 15 éven át tartó versenyszerű szertornász pályafutása után 21 évesen úgy döntött, hogy artistaként folytatja karrierjét. A budapesti Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola elvégzését követően elsőként luxushajók közönségének mutatta be kivételes tehetségét. Ezt követően trapézduó, karika-, tissue- és légkarika-számaival járta a világot, mígnem 2014-ben lenyűgöző spirál produkciójával szerepet kapott Európa legnagyobb show műsorában, a berlini Friedrichstadt Palast előadásában. A két éven át tartó vendégszereplés után hazatért, így végre a Fővárosi Nagycirkusz közönsége is megtekintheti elbűvölő mutatványát.

 

Gördülő rönrádok

Kseniia Krut, Mariia Rodina, Stanislav Bazhanov, Danzan Balzhinimaev, Nikita Smirnov, Alexander Polyakov

 

Transzcendens erőket szólítanak meg az ősi dobok ritmusára pörgő, forgó légkerekek, amelyek lendületes mozgása erőt és dinamikát varázsol a manézsba. A hat művész összehangolt csapatjátéka egy lélegzetelállító műsorszámot tár a néző elé, amelyet már több éve mutatnak be a porondon. A formáció legújabb tagja Nikita, aki a társulatban tanult meg rönrádozni a jégen.

 

Hat zsonglőr- Húsz buzogány

Kirill Abramov, Kirill Begichev, Andrei Felk, Yana Kononenko, Viktoriia Poliakova, Alexandra Iliina

 

Tökéletes összjáték elevenedik meg a porondon a hat zsonglőr játékában, amelynek fő jellemzői a könnyedség és pontoság. A szinte légies mozdulatok mögött azonban ott rejtőzik a koncentráció és az intenzív egymásra figyelés, a buzogányok rendkívül kidolgozott módon forognak, szállnak és cserélnek helyet a levegőben.

 

A négy évszak tánca

Ekaterina Krupnova, Daria Abramova, Mariia Rodina, Tamara Alekhina

 

Elegancia, báj és harmónia jelenik meg a manézsban, amikor egymásnak adja át helyét a négy évszak: a tél, a tavasz, a nyár és az ősz. Mindegyikük bemutatja csodálatos táncát a jégszínpadon, amelyből az örök körforgás békéje sugárzik. A költőien szép produkcióban közel egy méter magas korcsolyákon siklanak a jégen, amely kecsességet és súlytalanságot kölcsönöz a négy művész alakjának.

 

Jégtánc az elemekkel

Yana Kononenko, Anna Blagova, Anton Kononenko, Stanislav Bazhanov, Vladimir Krupnov, Viacheslav Sitdikov, Alexander Polyakov

 

Futurisztikus pillanatokat varázsolnak az arénába a foszforeszkáló geometriai alakzatok, amelyek akár a bolygók, forognak, pörögnek önmaguk és egymás körül. Az izgalmas „űrutazás” során látványos képeket láthatunk a formák világából, amelyet hihetetlen profizmussal hoznak létre a jég bajnokai.

 

Akrobatikus jégtánc

Daria Abramova, Mariia Rodina, Tamara Alekhina, Ekaterina Krupnova, Yulia Piterova, Alexandra Iliina, Kseniia Krut, Dmitry Polyakov, Ruslan Gindullin, Viacheslav Sitdikov, Vladimir Krupnov, Anton Kononenko, Kirill Begichev, Nikita Smirnov

 

Rendkívül látványos jégtánc showt mutat be a Nikulin Cirkusz társulata a jégen az első rész fináléjában. A produkció egyik különlegessége – a vagány, stílusos kosztümökön túl – a négy hölgyet pörgető rekvizit, amellyel egy lenyűgöző forgómutatványt hozott létre a csoport.

 

Handstand szám

Atlantis Acrobatic Group

 

A testkontroll és az egyensúlyozás tudományainak 4 mesterművészeként híressé vált Atlantis Acrobatic Group a fantázia világába repíti el a Fővárosi Nagycirkusz közönségét. A 2001-ben alakult formáció mutatványaiban a teljes összpontosítás mágikus izommunkával párosul, melynek köszönhetően az emberi testek lenyűgöző formákká olvadnak. A kivételes tehetségű artisták produkciójában a képzelet határtalanná válik, s az álmok valóra válnak.

 

Synergy

Dittmár Laido, Vellai Krisztina

 

Dittmár Laido többgenerációs magyar és orosz artistacsalád szülötteként először hatévesen állt színpadon. Szakmai ismereteit Oroszországban, a moszkvai Nikulin Cirkusz meghívott vendégeként szerezte. Díjnyertes zsonglőrként számos országban lépett már fel világszerte. Az Amerikai Egyesült Államokban a világhírű Circus Sarasota így említette a fiatal tehetséget: „nagy bizonyossággal az egyik legjobb zsonglőr, akit valaha látni fognak.” Új ötleteket és technikákat alkalmazva modern és friss zsonglőrstílust teremtett, tapasztalatait könyvben összegyűjtve adja tovább a jövő zsonglőreinek.

Vellai Krisztina a klasszikus ballett és a modern tánc szerelmeseként ismerkedett meg a cirkusz varázslatos világával. A Rippel Akadémián lehetősége nyílt ellesni a légtornászat alapjait, dolgozott partnerrel, szólóban, földön és levegőben egyaránt. Műsorszámaiban nagy hangsúlyt fektet a történetre, szereti, ha egy produkció jelentéssel bír, melyet átadhat a közönségnek. Idén áprilistól Laidoval közösen egy, a világon egyedülálló számban kápráztatják el a nézőket. A két zsáner izgalmas találkozása alkotta meg a Synergy-t. Ez egy olyan szimbiózis, melyben a részek tökéletes egészet alkotnak. Amikor a karika összeköt, kiegészít, teljessé tesz. Ahol egyszerre jelennek meg a külső és belső valóság viharai. És ez forog és meg nem áll…

 

Diabolo szám

Ekaterina Krupnova, Yana Kononenko, Anna Blagova, Alexandra Iliina, Mariia Rodina

 

A diaboló egy zsonglőreszköz, amelynek története több mint 4000 évre nyúlik vissza, Kínába. A krónika szerint maga Napóleon is e játék szerelmese volt. Ma egyaránt közkedvelt az alternatív és a klasszikus cirkuszművészetben is. A moszkvai társulat számában az életöröm, a játékosság és könnyedség kifejezőeszközévé válik ez a sokak által kedvelt rekvizit.

 

Quick Change

Kirill Begichev, Daria Abramova

 

Daria az örök nőt kelti életre a porondon, aki másodpercek alatt újul meg, vált ruhát és stílust, és mutatja meg változatos, sokszínű személyiségét a világnak. Ugyanakkor mindig önmaga marad, varázslatos lényét csodáljuk a kecses keringőben, a szenvedélyes tangóban, a vidám, pörgős rock and rollban, vagy a tüzes latin salsában.

 

Sikló handstand

Danzan Balzhinimaev

 

Amikor megfordul a világ, amikor minden a feje tetején áll, bizony, hős, aki a jég hátán is megél. Danzan Balzhinimaev kézen korcsolyázva mutatja be szenzációs mutatványait, amely garantáltan lenyűgözi a közönséget. Az izgalmas produkcióban egy kézen korcsolyázik és kézen állva siklik a rendkívül csúszós talajon.

 

Egykerekű kavalkád

Vladimir Krupnov, Kirill Begichev, Anton Kononenko, Kirill Abramov, Alexander Polyakov, Nikita Smirnov, Ekaterina Krupnova, Alexandra Iliina, Yana Kononenko, Daria Abramova, Viktoriia Poliakova, Mariia Rodina

 

Az egyensúly bajnokai hódítják meg az arénát a számos szereplőt felsorakoztató műsorszámban, amelyben szenvedélyes jazzdallamokra mutatványoznak egykerekűjükkel. A nyolc monociklis művész látványos alakzatokban felsorakozva mutatja be: nem csak korcsolyával a lábukon vannak otthon a jégen.

 

Jégvarázslat

Olga Sevastianova

Olga produkcióját egy különleges eszközön, egy függőágyon mutatja be könnyed fesztelenéggel. A légies mozdulatok elvarázsolnak, a kecses nőiesség rabul ejt. Lenyűgöz a levegőben és magával ragad a jégen táncolva.

 

Hulahoppláz

Viktoriia Poliakova

Az első hulahoppkarika bajnokságot 1968-ban rendezték meg Amerikában 2000 résztvevővel. 12 évvel később már 2 millió versenyzője volt. Nyugat-Európába 1983-ban tört be a hulahopp-láz, s a cirkuszok porondján is egyre sűrűbben feltűntek a karikamutatványok, amelyen nem is csodálkozhatunk látva Viktoriia lenyűgöző bemutatóját a jégen.

 

Pattogó korcsolyák

Nikita Smirnov, Viacheslav Sitdikov, Alexander Polyakov, Dmitry Polyakov, Ruslan Gindullin, Kirill Begichev, Danzan Balzhinimaev, Vladimir Krupnov, Stanislav Bazhanov, Nelli Sakharova, Kseniia Krut, Ekaterina Krupnova, Mariia Rodina, Yana Kononenko, Tamara Alekhina, Alexandra Iliina, Anna Blagova

Szinte berobban a csapat, és azonnal vidám karneváli hangulatot teremt a manézsban. A tüzes latin zene szinte arra ösztönzi a nézőt, hogy felpattanjon, és beálljon az ugrókötelezők közé, vagy legalábbis rákezdjen egy vérpezsdítő salsára. Hiszen ugrókötelezni mindenki szeret! Már az ókori egyiptomiak és az ausztrál őslakosok is, akiknek köszönhetjük egy azt egyszerű, ám annál sokoldalúbb eszközt. A Nikulin Cirkusz társulatának temperamentumos produkciója garantált szórakozást nyújt minden korosztály számára.

 

Bohócok a jégen

Dmitry Polyakov, Andrei Felk

A műsorban a vidám pillanatokat egy összeszokott páros biztosítja jól megformált, helyzetkomikumra épülő játékával. Míg Dmitry a műkorcsolya világából érkezett a társulathoz, Andrei az ekatyerinburgi cirkusziskola elvégzése után kezdett el dolgozni a jégcirkusznál. Produkcióikat könnyed humor és pajzán játékosság jellemzi.

 

Képgaléria

 

[widgetkit id=”119″]