Szent Boszorkány – Mesemű a cirkuszművészet, a néptánc és a népzene összefonódásából  

 Nem a Szent Boszorkány az első közös projektjük. Hogy jött az ötlet, hogy ezúttal egy összművészeti darabot készítsenek a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nulladik napjára?

Kalmár Ákos: Az első közös munkánk az Akkor majd a gólya című mozgásszínházi darab volt, ahol Dani íróként és dramaturgként, én szereplőként voltam jelen. Az idei Staféta pályázat kiírásában a néptánc és a cirkuszművészet mint kiemelt kategória szerepelt. Megkerestem Danit, hogy ötvözzük a kettőt. Én a néptánc, a kortárs tánc és a fizikai színház horizontjáról közelítek, Dani pedig mint a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, ismeri a cirkusz világát. Felvetettem, hogy nagyon régóta szeretnék a boszorkányság tematikájával foglalkozni, mire Dani előhúzta a Szent Boszorkány című novelláját. A műben szereplő karakterek közül az egyik mellékszereplő, az órásmester figurája lett számomra különösen izgalmas kiindulásként. Elindult a tanakodás: belőle, egy tolószékbe kényszerült hangszerkészítő mestert faragtunk, aki képes lélekkel felruházni a hangszereket. A darab többi szereplője is a folyamatos együttműködésünknek köszönhetően jött létre.

Pál Dániel Levente: Amikor találkoztunk és beszélgettünk, mindig teljesen elengedtük a fantáziánkat arra kihegyezve, hogy egy mesét alkossunk nagyon erős szimbolikával. Eleve úgy terveztük, hogy az általunk felkért szereplőkre szabjuk a darabot. Ez főleg az artistaművészekre igaz, mert amilyen zsánert tudnak csinálni, attól nem lehet eltérni, maximum egyedi zenét, koreográfiát és kontextust adni hozzá. A zsánerszámoknak amúgy is speciális szimbolikája van, mert teljesen más jelentéssel bír például egy trambulin vagy egy zsonglőrszám, színpadi-színházi értelemben. Az egész cirkuszi paletta ott volt előttünk mint lehetőség, rajtunk múlt, hogy milyen cirkuszi számokat házasíthatnánk össze a népzenével, milyen cirkuszi zsánerekben találunk a mesénkbe illeszkedő plusz jelentésrétegeket.

Mi alapján választották ki az artistaprodukciókat?

Pál Dániel Levente: A boszorkányok esetében adta magát, hogy levegőszámokat – karika, tissue – válasszunk, mert ők a Felső Világból érkeznek meg a Középső Világba, az emberek világába. A démonok az Alsó Világból jönnek fel, így jön létre a mesei háromosztatúság. A démonok nagyon „földhözragadtak”, ezért ők a kortárstánc és földakrobatika elemeit használják. Az embereknek, mint a Középső Világ lényeinek elsősorban a néptánc és az akrobatikus elemekkel felturbózott néptánc a nyelvük, ezzel mondják el érzéseiket, egymáshoz kapcsolódó viszonyaikat. S ott van még a kínai rúd, a mi világunkban ez a Világfa vagy az égig érő paszuly, amely mélyen a földben gyökerezik, ágai az égig érnek, és amely – mint a népmesékben is – a különböző világokat egymással összekötő autósztráda. Az egyik jelenetben, akár egy kecses kígyó, felülről kúszik le egy tündér-démon-boszorkány hibrid lény (Szlávy Eszter) a fa tövében bóbiskoló legényekhez (Fehér Ádám és Kassai Benjámin), a kérdés itt már csak az, hogy végül ő csábítja e el a legényeket a túlvilágra, vagy a legények csábítják e el őt a középső világban maradásra.

Mi a történet lényege, mondanivalója?

Pál Dániel Levente: A helyszín egy varázslatos erdő, ahol óriási madarak, erdei tündérek és démonok élnek, és ahová az emberek olykor betévednek és találkoznak velük. Ezek a lények elragadják az embereket a túlvilágra, ahonnan vagy visszamenekülnek az élők világába, vagy sem. De mi egy erdő, vagy mik a démonok és tündérboszorkányok, ha leemeljük róluk a mesét, kiemeljük őket a varázsmese világából? Az erdő az emberi lélek, a démonok a különböző félelmeink, a tündérboszorkányok pedig a vágyaink. Hogyan küzdünk meg ezekkel? Ki kerekedik fölül? Az ember vagy a tudatalattiját zabáló démonok és lelkén cicázó tündérboszorkányok? Aztán ott van az a nagyon régi kérdés is, hogy le lehet-e győzni a halált? De erre itt s most nem válaszolhatok, mert akkor elspoilerzeném a darabunkat. Lehet majd így is olvasni az előadást: akár a pszichológiai, akár a mítoszokig és ősképekig visszanyúló jungi archetípusok szerinti olvasat érvényes lesz.

Egy minden ízében igazi mesét képzelünk el, abban az értelemben, hogy vannak hősei és sztorija, és persze, hogy mindez beleilleszkedjen egy történetmesélő újcirkuszi előadás kereteibe és lehetőségeibe. Sok szimbólumot használunk, nagyon figyeltünk a hármas számra – számos alkalommal visszahozzuk, sokszor váratlan helyeken – és arra, hogy amikor keveredik benne az álom és a valóság, akkor ez ne zavaró, hanem plusz élmény legyen.

Kalmár Ákos: A Góbé zenekarral dolgozunk együtt. Danival igyekeztünk már tavasszal kialakítani a dramaturgia dandárját, hogy a zenekarral mielőbb elkezdhessük a megbeszéléseket. A zene nem kiszolgálja az előadást, hanem szervesen kapcsolódik hozzá. Éppen ezért a zenemű is háromosztatú. Az darab elején nincs dallam, természeti hangokat hallunk, amelyek Maráth Viktor szerzeményei. Később megismerjük a mágikus Hangszerkészítőt, aki varázsolja a hangszereket: előjönnek a fákból a zenészeink, akik egy ponton túl élőben fogják játszani a mezőségi falvak autentikus népzenéjét. Azt találtuk ki, hogy ami a földön történik, az hamisítatlan népzenével jelenjen meg, ami pedig a levegőben – a zenei világ harmadik rétegeként –, világzenei hangzásvilágot hordozzon. Ezt a zenei sokszínűséget a Góbé zenekar alázatosan és remekül biztosítja.

Ákos, önt mi inspirálta a néptáncelemek, a tánckoreográfia létrehozásában? Mennyire volt újdonság önnek ez a feladat?

Kalmár Ákos: Sokat tanultam néptáncolni és elképzelhetetlennek tartom az életem népzene és néptánc nélkül, de inkább zsigeri, mindenre fürkész táncos-figura vagyok. A darabban két profi néptáncos szerepel, Darabos Péter és Husvét Dániel, akik a Magyar Állami Népi Együttes táncosai. Én a kortárstánc és a fizikai színház világából jövök, de a darab létrejöttében inspirált a cirkusz csodálatos világa. Izgalmas volt, ahogy kialakult a dramaturgia váza és az, hogy ebbe hogyan illesszük be az artista- és néptáncszámokat, -zenéket. Minden jelenetet úgy szeretünk volna felépíteni, hogy újdonság legyen.

Pál Dániel Levente: Az is befolyásolta a darab létrejöttét, hogy találjunk olyan artista- és előadóművészeket, akik magas szinten vannak és persze ráérnek a hosszú próbaidőszak alatt. Nagyon izgalmas kihívás volt, hogy az autentikus magyar népzenét vagy népzenei alapú világzenét hogyan hozzunk össze a cirkuszművészettel.

Az ilyenfajta útkeresésnek vannak előzményei, a teljesség igénye nélkül például Kristóf Krisztián Quinterionja a VIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, 2010-ben, a Fekete Péter rendezte Lúdas Matyi a cirkuszban 2016-ban és a Rippel Feri rendezte és Moussa Ahmed koreografálta Főnix, Tűzcirkusz 2019 elején – e kettőnek én voltam az írója, dalszövegírója, dramaturgja –, vagy legutóbb például a Vincze Tünde levegőkoreográfus és a Fricska Táncegyüttes együttműködésében létrejött pörgős és nagyon vagány koreók.

A Szent Boszorkányban mi olyan egyedi koreográfiákat kerestünk, amelyek egyszerre és a kereteken belül egyenrangúként használják a tánc és a levegőszámok, vagy a tánc és a talajakrobatika mozgásnyelvét és -grammatikáját, ezért inkább azok az artistaszámok voltak minta- és példaképeink, ahol más táncokat mixelnek össze az artistaelemekkel, gondolok itt például elsősorban a román Duo Romance tangós kínai rúd és levegőszámaira.

Ákossal az elejétől kezdve úgy gondolkodunk, hogy mi nem csak a zenét akarjuk kicserélni a zsánerszám mögött, és arra a váltásokat és zenei pontokat újrahangolni, hanem egyedi koreográfiákat terveztünk, amelyekben mindenki azt csinálja, amiben profi és erős, és aztán azokat igyekezzük összehangolni. Nem akartuk arra kényszeríteni a fellépő művészeket, hogy lépjenek ki a tudásukból, hanem inkább azokat az érintkezési pontokat keresgéltük, hogy amikor két nagyon magas szinten álló „hozott anyag” találkozik és összeölelkezik, mit tudnak kezdeni egymással.

Kalmár Ákos: Fontos volt számunkra, hogyan tud valami új jelentést kapni. A néptánc formanyelvén nem változtattunk, és a tissue-n is megtörténik az, ami hagyományosan a cirkuszban megtörténne. Viszont azáltal, hogy a fiú a földön néptáncos csapásolással várja a levegőben lévő lányt, aki miután lejön, palatkai csárdásban folytatja a legénnyel, mint viszonyrendszer, teljesen új értelmezést kapott. Számomra az volt a fontos, hogy a népzene és a néptánc hogyan tud egy plusz réteggel bővülni. Például a kínai rúdon nagyjából ugyanazokat a gyakorlatokat csinálják, mint máskor, de most ördöngösfüzesi népzenére dolgoznak úgy, hogy mellettük legényest táncolnak. Kiegészítik egymást, ami egy plusz színezetet, értelmezést ad a darabhoz.

Mennyire volt beleszólásuk a fellépő művészeknek a darab alakulásába, koreográfiájába?

Pál Dániel Levente: A jelenetek velük együttműködve jöttek létre, hiszen lehetetlen kilépni abból, hogy az adott művész mit tud megcsinálni. Amikor jött egy fantázia, megbeszéltük, hogy meg tudja-e csinálni, hogyan kötné át, satöbbi, egyáltalán mindez lehetséges-e vagy felejtsük el és keressünk mást.

Kalmár Ákos: Továbbá nagyon fontos volt az adott szereplő személyisége. Ha most egy másik főszereplő táncosunk lenne, akkor biztos, hogy ő mást csinálna az általunk megadott kereteken belül. Azt kértük a szereplőktől, hogy itt van, ez a zene, ilyen a ti karakteretek, kezdjünk el gondolkodni, hogy mi az, ami számotokra természetesen és jóleső érzéssel jönne.

Pál Dániel Levente: Az vezet át a színházból az újcirkusz irányába, hogy ezek nemcsak rájuk aggatott karakterek, hanem mi a darab mesevilágán belül azokra a személyiségekre írtuk a szerepeket, akik az adott szerepet alakítják.

Milyen korosztály számára ajánlott a darab megtekintése?

Kalmár Ákos: 14 éves kortól ajánlott a megtekintése. Minden korosztály más olvasatban fogja látni, mint egy színházi darab esetében. A néző azonosulni tud a szereplőkkel és az adott életszakaszának megfelelően tud ebből a szerelmi történetből, újraegyesülésből, örök visszatérésből kiolvasni és hazavinni saját maga számára egy üzenetet.

Pál Dániel Levente: Mindent összegezve ez egy mese, amelynek nagyon sok értelmezése és rétege van és lehet, de ha meseként nem működik, akkor valamit nem jól csináltunk.

Szekáry Zsuzsanna

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatásával kiegészülve valósul meg.

Támogatók: Staféta, Budapest Főváros Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, FÜGE Produkció, BeStrong