Közép- Ázsiából a magyar fővárosba érkeztek tanulni a Kazah Állami Cirkusz szakemberei
Kazahsztánból, a Kazah Állami Cirkuszból érkeztek cirkuszi szakemberek, hogy a BCDC Budapest Circus Arts and Contemporary Dance College egy hetes továbbképzésén vehessenek részt. Fekete Péter úgy fogalmazott: megtiszteltetés, egyben nagy felelősség, hogy a nemzetek vezető cirkuszai a legjobb szakembereiket Budapestre küldik tanulni. Tőlünk akarják elsajátítani, hogyan lehet a cirkuszművészeti ágazat megújulásában élen járni! A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója kielemelte: Maxat Zhaikov, az Almati Kazak Állami Cirkusz igazgatója öt olyan szakembert küldött Budapestre, akiknek munkájára hosszú távon számít és úgy véli, hogy kollégái a magyar fővárosban tudják leghatékonyabban gyarapítani cirkuszszakmai tudásukat. Ennek példájára más országok cirkuszművészeti vezetői is jelezték, hogy részt kívánnak venni a BCDC Budapest Circus Arts and Contemporary Dance College egy hetes cirkuszművészeti továbbképzésen. A cél az, hogy a Fővárosi Nagycirkusz módszertani központtá válhasson-tette hozzá Fekete Péter.
Az oktatás az alábbi helyszíneken valósult meg:
Fővárosi Nagycirkusz: 1146 Budapest, Állatkerti krt 12/a.
Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola – 1036 Budapest, Perc utca 3.
Fővárosi Nagycirkusz – Művésztelep: 1146 Budapest, Hungária krt. 215-217
Magyar Cirkuszművészeti Múzeum – 1172 Budapest, Vidor utca 10.
Inspiral Cirkuszközpont – 1117 Budapest, Sopron út 19/A
A kazak cirkuszi szakemberek az egy hetes továbbképzés során az alábbi órákon vehettek részt:
- Múzeum a cirkuszban
gyűjteménygyarapítás, gyűjtemény kezelés
oktató: Kerülő Tünde muzeológus
Bereczky Dávid levéltáros
- Cirkuszi menedzsment
oktató: Fekete Péter főigazgató
- Cirkuszi marketing, kommunikáció:
oktató: Borsi Cintia Erika, kereskedelmi vezető
- Cirkusztörténet:
oktató: Szonday Szandra, muzeológus
- Cirkuszi dramaturgia
oktató: Pál Dániel Levente, dramaturg
- Cirkuszi közönségszolgálat
oktató: Németh Richárd közönségszolgálati vezető
- BCDC – A felsőfokú cirkuszművészet
Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola képzési
programja
Állatvédelem- állat tréning
oktatók: Reidl Kamilla rektor és Petró Eszter etológus
- Gazdasági módszertan
oktató: Nemes Dávid gazdasági igazgató
- Akrobatika és biztonság
óralátogatás és oktatási módszertan a Baross Imre Artistaképző Akadémia tanáraival
- A magyar cirkuszművészet szervezeti struktúrája
oktató: Fekete Péter főigazgató
- Gimnasztika
óralátogatás és oktatási módszertan a Baross Imre Artistaképző Akadémia tanáraival
- Mit üzen a cirkusz?
A cirkuszművészet társadalmi szerepe
oktató: Fekete Péter főigazgató
A Kazah Állami Cirkuszból érkező szakemberek megtekintették a ,,Csillagok, égbeli tűk’’ című előadást is a Fővárosi Nagycirkuszban. Kiemelték: a látottak rendkívül nagy hatással voltak rájuk, kifejezetten tetszett nekik az, hogy a műsorban megjelent a béke témájának fontossága, amelyet a fekete-fehér színekből átváltó, a szivárvány valamennyi színében pompázó műsorszámok tettek számukra felejthetetlenné. Mint mondták: a magyar cirkuszművészeti felsőfokú oktatás és a múzeumi gyűjtemény mindannyiuk számára példaértékű, hiszen ők nem rendelkeznek iskolával és csekély múzeumi gyűjteményük sem hasonlítható össze a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum tudományos tárával.
A modern kazak cirkusz 1970. július 24-én született, ezen a napon mutatták be az első kazak nemzeti műsort. Napjainkban a kazak cirkusz aktívan fejlődik, presztízsét a legnagyobb nemzetközi cirkuszi fesztiválokon és versenyeken elnyert díjak igazolják.
A Kazah Állami Cirkusz művészei bejárták a világ minden szegletét, a „Csodaláda” című karácsonyi műsorban a magyar közönség is megismerhette őket. Anton & Viktor Franke többszörös fesztiváldíjas, világszerte ismert bohócduó parádésan kivitelezett helyzetkomikumai nagy sikert arattak a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál „Green Show” -jában. A Kazah Állami Cirkusz művészei felléptek többek között Svédországban, Svájcban, Oroszországban, Olaszországban, Ukrajnában, Kínában és Monacoban, számos nemzetközi cirkuszfesztiválon nyertek rangos díjakat. 2011-ben Anton lett az Év Bohóca Oroszországban.
A Kazah Állami Cirkusz szakemberei az egy hetes továbbképzés elvégzéséért bizonyítványt vehettek át Fekete Pétertől, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójától.