Elengedni a félelmeket és rálelni a belső gyermekre – Interjú Novákovics Noémi artistaművésszel

Novákovics Noémi is fellép a Melyiket a 9 közül? című összművészeti darabunkban, ahol János mester legidősebb gyermekét alakítja. Azonban hosszú út vezetett az előadásban látható, bámulatos vertikális kötél számig. Miért fordult a cirkuszművészet felé? Milyen kihívásokkal és félelmekkel kellett megküzdenie? Hogyan lehet szavak nélkül barátságot kötni? Hogyan alkotta meg a produkcióját, és mit tanít nekünk Jókai Mór?

A Pécsi Művészeti Gimnázium táncos tagozatának elvégzése után, 2018-ban jelentkeztél a Baross Imre Artista Akadémiára. Végül a táncművészet helyett miért fordultál a cirkuszművészet felé?

Négy évig jártam a táncművészeti iskolába, viszont az érettségre épülő szakképesítést már nem végeztem el. Imádom a mozgásművészetet, de valahogy a színházi világot és azt a fajta társulati közeget nem éreztem a magaménak. Ezért kiléptem ebből a milliőből, Budapestre költöztem és civil munkát végeztem, a vendéglátói szakmában helyezkedtem el. Két év múlva viszont elkezdett hiányozni a mozgásművészet, viszont valami újra vágytam, ezért eleinte csak hobbiként jelent meg az életemben a cirkuszművészet.

Szlávy Eszter Rúdsport Akadémiáján kezdtem el levegőkarikát és tissue-t tanulni két éven át. Nagyon lelkes voltam, hihetetlenül jól éreztem magam az órákon, a gyakorlatok is egyre jobban mentek és lassan belém férkőzött a gondolat, hogy főállásban is ezzel szeretnék foglalkozni. Ezért felvételiztem a Baross Imre Artistaképző Akadémia felnőtt képzésére, ahol elvégeztem a kétéves alapkurzust és a ráépülő művészképzőt.

Miért a vertikális kötélre szakosodtál?

A kurzus első fél éve alatt számos zsánerbe – akrobatika, egyensúly, zsonglőr, tánc- és színpadi mozgás, levegőszámok, színészet – belekóstoltunk, majd el kellett döntenem, hogy mit válasszak fő zsáneremnek. Eleinte a levegőkarika mellett tettem le a voksomat, de az egyik tanárom lebeszélt róla. Miután láttam egy tanulót, aki a szakmai óráján a kötélen gyakorolt, teljesen elvarázsolt és onnantól kezdve valóban nem volt kérdés, hogy mit válasszak. Dobos Helga lett a szakmai tanárom, aki nem csak a trükkök elsajátításában segített, de az artista élet egyéb megpróbáltatásaira is alaposan felkészített. A levegőkarikán történő gyakorlást sem hagytam abba, alkalmanként fel is lépek vele.

Novákovics Noémi kötélszáma önálló történetet mesél el
Fotó: Urbán Ádám

Milyen lemondásokkal jár az artista élet?

Eleinte tartottam attól, hogy az artista életvitel nem lesz számomra megfelelő. De, aki beleszeret a cirkusz világába, megszállottá válik és mindent alárendel a cirkuszművészetnek. Most már úgy gondolom, hogy bármilyen áldozat megéri, hogy porondra léphessek.

Amikor mások pihennek vagy az ünnepnapokat a családjukkal töltik, akkor mi dolgozunk. Meg kellett értetnem a családommal, hogy bár nagyon szeretném velük tölteni a karácsonyi vagy a húsvéti ünnepeket, de nem lehetek velük. Artistaművész vagyok, ezt szeretném csinálni, ezt az életformát választottam. A családom megértette, nagyon büszkék rám, amikor tehetik, megnézik a fellépéseimet.

Nem először lépsz fel a Fővárosi Nagycirkusz porondján, viszont ez az első cirkuszi szezonod Budapesten. Hogyan éled meg ezt az időszakot?

Valóra vált az álom, hogy szerződést kaptam ebben a rangos művészeti intézményben. Nyáron, három hónapon át a Fővárosi Nagycirkusz zánkai műsorában léptem fel, közben megismertem a társulat egy részét, most pedig a próbaidőszak alatt még több barátra tettem szert. Ráadásul a Melyiket a 9 közül? darab nagyon közel áll hozzám, mert a cirkuszművészet új, összművészeti vonalát képviseli. Nagyon izgalmas és megtisztelő, hogy a részese lehetek. A Jókai Mór novellája alapján készült előadásban János mester egyik gyermekét alakítom, a testvéreimet szintén artistaművészek formálják meg. Az Ukrajnából menekült artistanövendékek és a Mexikóból érkezett Medel Family tagjai nem beszélnek angolul, ezért eleinte komolyan gondolkodóba estem, hogyan fogunk kommunikálni egymással. Végül mégis teljesen egymásra tudtunk hangolódni és megértjük mit szeretne közölni a másik: nonverbálisan kommunikálunk, ez sok mókás pillanatot és nevetést hoz. Előtte soha nem gondoltam, hogy közös nyelv nélkül is ennyire össze tudok kapcsolódni másokkal és barátokká válhatunk.

A cirkusz világában közös nyelv nélkül is lehet barátságokat kötni
Fotó: Urbán Ádám

Mennyit és hogyan gyakorolsz egy nap?

Amikor rendszeresen fellépéseim vannak, akkor a műsorokhoz illeszkedve alakítom ki az edzési rutinom. Fellépés előtt bemelegítek, majd az előadás után erősítő gyakorlatokat végzek a kötélen és nyújtással fejezem be az edzésprogramot. Ha épp nincs cirkuszi szerződésem, akkor naponta három órát töltök edzéssel. Bemelegítek és rávezető gyakorlatokat végzek a kötélen, amik segítenek a sérülések elkerülésében. Ezt követően minimum kétszer elpróbálom a számomat, aztán erősítek és nyújtok.

Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás számodra ezen a pályán?

Először is az, hogy elengedjem a félelmeimet. Sokáig ragaszkodtam hozzá, hogy a produkcióm bemutatása közben legyen alattam a földön szivacs. Hiszen egy rossz mozdulat vagy szerelési hiba az életembe is kerülhet. Végül meggyőztem magam, hogy nem uralhatnak a félelmeim, másrészt a fellépést is körülményesebbé teszi, harmadrészt pedig a szivacs elvesz a produkcióból és a földi koreográfiából is. Most már teljes mértékben bízom magamban, nincs bennem félelem, mert már nem a föld jelenti számomra a biztonságot, hanem a rekvizitem (a szerk.: cirkuszi kellék, ez esetben a vertikális kötél). A Fővárosi Nagycirkuszban kiváló szakemberek dolgoznak, ezért a rekvizit felszerelése miatt sem kell aggódnom.

A másik nagy kihívás nemrég, a Budapest Varieté műsorában adódott. A rendezők, Eötvös Krisztina és Richter Szebasztián megértek, hogy alakítsam át a produkciómat úgy, hogy jobban passzoljon az előadás koncepciójához. Felvetették, hogy a táncbetéttel kezdődő, teljes produkciómat magassarkúban adjam elő. Soha nem viselek ilyen stílusú cipőt, de tetszett az ötlet. Eleinte nehéz volt megszokni, hogy magassarkú cipőben adjam elő a trükkjeimet, de mindig lehet egy kicsit újítani és tágítani a határainkat.

Mennyire tükröződik a kötélszámodban a saját lelked, habitusod?

Ez a produkció már teljes mértékben engem tükröz. Legutóbb a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon láthatott a Fővárosi Nagycirkusz közönsége, akkor tulajdonképpen az Artista Akadémiás vizsgaprodukciómat adtam elő. Bár a kunsztok nagyjából ugyanazok voltak, teljesen más stílusban és zenére mutattam be. Akkor a szakmától sok építő kritikát kaptam, hogyan javíthatnék rajta. Jó néhány álmatlan éjszaka és fejtörés után, egy hónapra elmentem Németországba, egy rövid cirkuszi szezonba. A fellépések mellett rá tudtam fókuszálni a produkcióm letisztítására. Először olyan zenét kerestem, ami azonnal megindít. Miután megtaláltam, a koreográfiára és a történetre koncentráltam. Szerettem volna egy kicsit nőiesebb számot megalkotni, lágyabbá és kifejezőbbé tenni, mert ettől művészet a cirkusz, hogy nemcsak egymást követő tornagyakorlatokat mutatunk be. A produkcióm a csalódás és az újonnan megtalált szerelem érzelmeit jelenítik meg, egyfajta köztes állapotot, amikor egy ajtó bezárul mögöttünk, egy másik pedig kinyílik.

A Melyiket a 9 közül? előadás új kihívások elé állította Noémit, amiket nagy élvezettel hajt végre
Fotó: Urbán Ádám

Mi a véleményed a Melyiket a 9 közül? című darabról?

Számomra teljesen új élményt és kihívást jelent, hogy nem csak a produkcióm közben, hanem szinte a teljes előadás alatt János mester gyermekeként a manézsban tartózkodom. Szerettem volna kipróbálni magam különböző stílusokban és eltérő környezetben. A Jókai novellája alapján készült darabban rengeteg új élményt és tapasztalatot szerzek, például színészi feladataim is vannak. Újra rá kellett találnom a bennem lakó gyermekre, akit elnyomtam magamban. Felnőttként nem engedhetem meg magamnak, hogy egész nap felhőtlenül bohóckodjak, de az előadás alatt újra gyerek lehetek. A szerepem szerint én vagyok a legidősebb nővér, ami nem áll távol tőlem a valóságban sem, mert a húgomat a mai napig vezetgetem és támogatom, amiben tudom.

Először lépek fel úgy, hogy élő zenekar kísér, akik tovább emelik a produkcióm hangulatát, mert sokkal élettelibbnek érzem így, mintha felvételről szólna a zene. A Szakál László vezette zenekarral hamar összehangolódtunk, kölcsönösen figyelünk egymásra a műsor közben.

Ebben az előadásban nem csak egymást követik az artistaszámok, hanem komoly dramaturgiája és fontos üzenete van. Nem csak karácsony táján fontos, hogy megtaláljuk a belső egyensúlyunkat, békénket és felismerjük a valódi értékeket. Nem a külsőségek számítanak, hanem az, hogy mennyire gazdag a lelkünk, képesek legyünk szeretetet adni és kapni. Igazán örülök, hogy én is részese vagyok egy ilyen fontos üzenet átadásának, mert ha csak egyvalakiben mozdul meg a nézőtéren valami és egy szép élménnyel, gondolattal távozik, már boldog vagyok.

 

Szekáry Zsuzsanna

További híreink

 

    Skip to content

    Send this to a friend