Összecsiszolódtak a Kínába készülő artistaosztály diákjai  

Szeptember elején a speciális képzésű, Kínába készülő artistaosztály tagjai kollégiumba költöztek, ami teljesen új módszertani feladatok elé állította a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnáziumot. Erről, valamint az osztály képzési- és napirendjéről kérdeztük az intézmény igazgatóját, Kovács Gábor Dénest és osztályfőnöküket, Molnár Erikát.

A koronavírus-járvány jócskán átírta az eredeti terveiket, miszerint szeptembertől a diákok már a Pekingi Művészeti Iskolában tanulhattak volna, ám a pandémia okán eltolódott az utazás. Milyen új módszertani feladatokat kellett kidolgozniuk a diákok számára?

Kovács Gábor Dénes: Abban reménykedünk, hogy februárban még lehet esélyünk kimenni Pekingbe, de minden a koronavírus-járvány alakulásától függ, mert a legcsekélyebb veszélynek sem tesszük ki a diákjainkat és a velük utazó tanárokat. Szeptember elején elindult a tanév, és ki kellett találnunk egy olyan rendkívül sajátos képzést, amilyen az artistaképzésen belül nem volt még. Az osztály új oktatási-pedagógiai programjában tulajdonképpen egy különleges alapozó felkészítést hajtunk végre három nagyszerű mesternő irányításával. Szakmai osztályfőnökként Végh Erika irányítja az osztályt, Tóth Edit tanítja az ügyességi gyakorlatokat, Tóth Annamária pedig a levegőszámokat. Velük kezdte el az osztály a munkát, hogy hasonló szintre kerüljön és fejlődjön a fizikai, szakmai és mentális állapotuk.

A szakmai alapozás fontos pontjához érkeztünk az őszi szünet előtti héten. Készítettünk egy hatvanperces filmet, amelyben rögzítettük, hogy az egyes szakmai területeken meddig jutottak a növendékek. A filmet kiküldjük a Pekingi Művészeti Iskolába, hogy az ő módszertani segítségükkel folytathassuk tovább a munkát. Ugyanakkor elkezdődött az osztály kollégiumi élete, a diákok együtt élnek az osztályfőnökükkel, és a közismereti oktatásuk nagyrészt egy zuglói kollégiumi házban zajlanak. A közismereti tárgyak tekintetében a tanulókat külön-külön kis csoportokra osztottuk, sőt van, akit egyéni oktatásban képezünk. Ez egy elég speciális pedagógiai feladat, amelyet kiegészítünk olyan kultúrtörténeti, művészettörténeti, történelmi ismeretekkel, amelyek kifejezetten a kínai kultúrára vonatkoznak. A téma szakértői rendszeres foglalkozásokat tartanak a diákok számára, illetve megkezdjük a kínai nyelv oktatását is. Új foglalkozás épült az oktatási modellbe. A jeles sportpszichológus, Dr. Fischer Miklós segíti a munkánkat, aki évtizedek óta dolgozik együtt a székesfehérvári jégkorongozókkal, korábban segítette a női vízilabda válogatottat, a kajak-kenu válogatottat, Erdei Zsoltot, valamint számos olimpikont.

 A kínai osztály a Fővárosi Nagycirkusz manézsában.

 

Milyen napirend szerint élnek a speciális osztály diákjai?

Molnár Erika: A kollégiumokban megszokott egységes házirendet alakítottunk ki. Reggel háromnegyed hétkor van ébresztő, fél nyolckor reggeli, utána nyolc órától a házban kezdődik az órájuk, vagy elindulunk a szakmai órákra attól függően, hogy hol kezdenek. Délben megebédelünk, utána délután visszamegyünk a házba, vagy szakmai órára a Művésztelepre. Miután visszatérünk a kollégiumba, tanulási idő következik, majd azt követően fél hattól vacsora. Fél kilenctől fürdés, és tízkor pihenés.
A kínai osztály műsora az ünnepélyes felvételi eredményhirdetéskor.

 

Az együttélés és az oktatás során nem okoz gondot, hogy az osztály különböző életkorú növendékekből áll?

Molnár Erika: Bár a tanulók között csak két-három év van, mégis érezhető a nagyobbak és a kisebbek közötti távolság. Az életkori sajátosságok még nem hangolódtak teljesen össze, viszont mostanra sikerült úgy összecsiszolni a társaságot, hogy vannak közös programok, amiken mindenki részt vesz. Ilyen például az önszerveződő módon létrejött közös főzés, vagy a vacsora utáni időszakban sorra kerülő közös számítógépes játékidő, vagy filmnézés.

Fodrászkodás a kollégiumban.

 

Bár szigorúnak tűnik a napirend, általánosan jó hangulatban telnek a napjaink, és a diákok jól viselik a kollégiumi létet. A szülők és a gyerekek részéről is olyan visszajelzéseket kapok, hogy az otthon töltött hétvége után vágynak vissza, jó bent lenni a házban. Nyilván megvannak a szabályok, hogy el kell pakolni és mosogatni maguk után, ami eleinte nem ment könnyen, de ehhez is hozzászoktak és felosztják egymás között a feladatokat.

A diákok közösen tanulnak.

 

Milyen óvintézkedéseket tesznek a diákok egészségének megóvása érdekében?

Molnár Erika: Pontosan betartjuk az iskola pandémiás eljárásrendjét, és szerencsére mindeddig nem volt érintettségünk a járványhelyzetben, mindenki egészségesen végzi a napi feladatait.

A speciális képzésű osztály a születésnapokat is közösen ünnepli a kollégiumban.

Szekáry Zsuzsanna