Previous
Next

Új műsorunk: Holle anyó

A Fővárosi Nagycirkusz idén karácsonyra az egyik legszebb és legismertebb Grimm-mesét varázsolja a közönség elé, két lány kalandos túlvilági utazásáról, próbatételeiről és felnövéstörténetéről szóló Holle anyót. Az eredeti mesét személyesebbé és modernebbé alakítottuk át: két lánytestvér történetét mutatjuk meg, akik a látványos cirkuszi koreográfiával előadott próbatételek során megtanulják, mit jelent testvérnek lenni és elfogadni egymást, minden különbségükkel együtt.

Cirkuszi mesedarabunk üzenete, hogy legyél nyitott a másik tulajdonságaira és igazságára, figyeld meg és értsd meg a másik igazságát is, találd és lásd meg abban a jót, építsd be magadba, majd ezután állj ki a magad igazáért. Az egymásra nyitott, az egymást elfogadó figyelem és szeretett jobbá teszi a világot.

Rólunk írták – Blikk

“Április 12-én mutatták be a SPLASH! névre keresztelt show-műsort a Fővárosi Nagycirkuszban, amelyhez az egész épületet átalakították. A helyszín most egy 100 évvel ezelőtti strandfürdőt idéz, ahol a cirkuszi porondot egy mozgatható elemekkel telepakolt medencére cserélték, amelyből több száz fúvókán keresztül szökellenek szanaszét a vízsugarak. Az új műsorban az alkotók a magyarok mellett francia, olasz, kanadai, moldovai, orosz és ukrán fellépőket, sőt egy csapat papagájt is felvonultatnak, miközben a vizes sportok hazai kiválóságairól is megemlékeznek.”

Rólunk írták – Bóta Gábor / nepszava.hu

“Vizet bámulni jó. Artistákat nézni szintén. A kettő összekötése, a vízi cirkusz dupla élvezet. Kérdés, mennyire sikerül őket közös nevezőre hozni, nem nyomja-e el egyik a másikat? Az artisták a szó szoros és átvitt értelemben mindig játszottak a tűzzel, ahogy egy másik őselemmel, a vízzel is. Budapesten már 1904-ben látható volt nagyszabású vízi revü, 150 szereplővel, 60 tagú balettkarral. 250 köbméter vízzel árasztották el hozzá a porondot.

Most is lenyűgözően hatalmas a víztömeg a Splash! című, Vízicirkusz – Swing a víz fölött alcímű műsorban, a Fővárosi Nagycirkuszban. A víztömeg különböző alakzatokban csaknem a kupoláig lövell fel, Szimeiszter Balázs világítástervező fantáziadús fényorgiája által még látványosabbá téve. Időnként a víz elviszi a show-t. Önmagában is igéző, ahogy szökőkutat is jó hosszasan mustrálni. Nyaralásérzetet sugall minden.”

Hírek

Rólunk írták

Cirkuszi mozi

A weboldal töltődik…


The website is loading…