Cirkusz Kommandó

Tematikus ARTista nap az Ön iskolájában is!

Tematikus ARTista nap az Ön iskolájában is!

A Fővárosi Nagycirkusz  Tematikus ARTista Napot hirdet Magyarország közoktatási és -nevelési intézményei számára, amelynek keretében a cirkusz művészei és szakemberei ellátogatnak egy tanítási napra az iskolákba. A Cirkusz Kommandó elnevezésű színes és nagyszabású programsorozat célja, hogy egy egész napon keresztül, minél több tanulót bevonva a rendezvénybe, bemutassuk a cirkuszművészet különös világát, szimbólumait és érdekességeit.

A Cirkusz Kommandó – Tematikus ARTista Nap során ezért rendhagyó és színes programelemekkel: tánccal-zenével, beavató műsorszámokkal, cirkuszi produkciókkal, állatasszisztált foglalkozással, bohóctérfával, múzeumpedagógiai, cirkuszi készségfejlesztő és pályaorientációs foglalkozással, eszközbemutatóval, filmesztétikai foglalkozással, improvizációs játékkal és szakmai kerekasztal-beszélgetéssel készülünk az iskolákba. A cirkuszi látogatás részleteit és a tematikus nap menetrendjét, valamint programjait a Fővárosi Nagycirkusz az iskola vezetésével egyezteti.

Programok

Részletek

Cirkusz és Táncművészet

Bővebben

Cirkusz és Táncművészet - A Fővárosi Nagycirkusz balettkarával

A Fővárosi Nagycirkusz állandó balettkarának tagjai Fejes Kitty tánckarvezető koreográfiájában nemcsak ötvözik, de közelítik is egymáshoz a cirkusz- és a táncművészetet. Produkciójukban a show-tánc, a latin tánc és a revütánc elemei jelennek meg, miközben a tagok artista zsánereket, akrobatikus mozdulatsorokat is bemutatnak. 

A Bohóc nem bohóckodik!

Bővebben

A Bohóc nem bohóckodik! – mestertanárokkal és bohócnövendékekkel

Greifenstein János és Méhes Csaba mestertanárok felkészítésével, valamint a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia bohócnövendékeinek közreműködésével a tanulók olyan önálló szkeccsekkel élhetik át a humor és a nevetés felhőtlen hangulatát, mint a Robot, Tell Vilmos, vagy éppen a Szabadulóművész paródiája.  Elemzik a bohóc művészetének szakmai és tartalmi elemeit, a diákok vitázhatnak a társadalomban kialakult tévképzetekről és valós áthallásokról.

Artista produkció

Bővebben

Artista produkció - világhírű artistaművészekkel 

Világszámok az Ön iskolájában is. Magyar és külföldi akrobaták, sztárok mutatják be produkcióikat. Többek között az orosz és kazah artistaművészekből álló Kirichenko-csoport akrobatikus handvoltizs produkciójában a fiatalos lazaság, a lendület és a magas szintű, pontos tudás olvad össze egy egységgé. Az akrobatikus torna világából érkező világ- és Európa-bajnok artisták ötvözik a tornából szerzett tudásukat, a cirkuszművészetet és a táncot, melynek nyomán egy látványos összművészeti produkciót hoznak el az iskolába.

Tanulj cirkuszt!

Bővebben

Tanulj cirkuszt! - készségfejlesztő foglalkozás

Hornyák István cirkuszi készségfejlesztő segítségével a diákok kipróbálhatják magukat a zsonglőrözés, a tényérpörgetés, a kötéltánc és az egykerekűzés világában, ízelítőt kapnak az artistaművészet eszközeinek használatából, miközben fejlődnek kognitív és finommotoros képességeik. 

Ne(vessük) el a bohócot!

Bővebben

Ne(vessük) el a bohócot! – improvizációs játék

A szekcióban a diákok saját élményű tapasztalattal gazdagodnak a bohóc karakterét illetően. Improvizációs játékok során – vállérintés, bókolás, halandzsavers, ott átvarázsolás stb. – képet kapnak a bohóc megítéléséről, a bohócmesterség helyzetéről, a humor fontosságáról társadalmunkban, és arról, miért van szükség a bohócra, aki a humort működteti. Az interaktív gyakorlatokat az élmények megbeszélése követi. 

A játékok levezetői: Greifenstein János és Méhes Csaba bohóc mestertanárok, valamint bohóchallgatók

Műtárgyrejtvény

Bővebben

Műtárgyrejtvény - cirkuszmúzeumi játék

A Fővárosi Nagycirkusz mellett működő múzeumban magyar artisták emlékeit őrizzük. Minden cirkuszi kosztüm, plakát, rekvizit, fénykép, filmfelvétel esetében mérlegelnünk kell: betegyük-e azt a múzeumi gyűjteménybe?  Szerinted egy tárgy mitől lesz műtárgy? Ha Te lennél a cirkusz muzeológusa, hogyan döntenél: mi kerüljön mindenképpen és semmiképpen cirkuszmúzeumba?  Interaktív múzeumi játékunkban valódi cirkuszi tárgyakat vizsgálhatsz, megfejtheted a tárgyakba rejtett üzeneteket és dönthetsz a sorsukról.  

Játékvezetők: Farkas Melinda és Joó Emese, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkatársai 

Egyensúly, pontosság, bizalom, csapatmunka

Bővebben

Egyensúly, pontosság, bizalom, csapatmunka – a cirkuszművészet szimbólumai és más jelentésrétegei

Sándor András, a Fővárosi Nagycirkusz oktatási programvezetőjének moderálásával a tanulók megvizsgálják, hogy a cirkusz miben több, mint egy szórakoztatási forma, miért alkalmasak a cirkuszművészeti műsorszámok fontos emberi tulajdonságok és értékek közvetítésére. 

Tanulj a kutyáktól
a kutyákról!

Bővebben

Tanulj a kutyáktól a kutyákról! - felelős állattartás négylábúakkal

A felelős állattartásról szóló foglalkozás célja, hogy a diákok megismerjék az állatok igényeit, viselkedését, etológiáját. Megtanulják, hogyan tudnak velük kommunikálni, és hogyan tudják tanítani őket. Ez a tudás nemcsak az állatokról való tudásukat bővíti, hanem a mindennapi életben való kommunikációs képességeiket is, valamint betekintés ad az állatokkal foglalkozó szakemberek munkájába.  A foglalkozás játékos, interaktív formában zajlik, képzett terápiás kutyák bevonásával. 

Tanulj nálunk!

Bővebben

Tanulj nálunk! - Bemutatkozik az Artista- és Előadó-művészeti Akadémia és a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola - pályaorientációs foglalkozás

A Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Octopus Tagintézménye érettségi utáni, kreatív szakképzést ajánl 2 éves nappali rendszerű képzései során.

Hangtechnikus

Mozgókép- és animációkészítő

Színház- és rendezvénytechnikus

Iskolai rendszerű felnőttoktatásunk ingyenes (államilag finanszírozott) minden 25 év alatti, legfeljebb egy szakképesítéssel rendelkező felvételiző számára!

Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel a különböző rendezvények (színházi, zenei, egyéb zárt vagy szabadtéri kulturális események) színes világa, s az ilyen eseményekben, produkciókban történő alkotó közreműködés.

A Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola a kortárstánc művész alapszak és tánctanár mesterszak mellett idén új szakokat hirdet meg a cirkuszművészeti területen.

Cirkuszművészet alapszak (BA) és mesterszak (MA)

Táncos és próbavezető (színházi tánc) alapszak (BA) – cirkuszi táncos profil

Kortárstánc művész alapszak (BA)

Tánctanár (kortárstánc szakirány) mesterszak (MA)

Először indul Magyarországon felsőoktatási szintű cirkuszművészeti képzés. A képzés, évről-évre más-más zsánereket állítva a középpontba.

A képzést annak ajánljuk, aki erős elszántsággal, szorgalommal, jó tanulási képességekkel, a választott zsáner(ek)-nek megfelelő alkati adottságokkal és középfokú vagy során, vagy más területeken (versenysport, extrém sport, tánc…) szerzett előképzettséggel felvértezve jelentkezik.

Cirkuszművészet a filmvásznon

Bővebben

Cirkuszművészet a filmvásznon – filmesztétikai foglalkozás

A cirkuszművészet varázslatos világa a filmvásznon is megjelenik. Mi a közös Charlie Chaplinben, Felliniben, James Bondban, Tim Burtonben a szuperhősökben vagy a Harry Potter filmekben? A foglalkozás során a teljesség igénye nélkül betekintést nyújtunk a film-és a cirkuszművészet izgalmas kapcsolatába. 

Jelentkezés

ÖN IS SZERETNÉ, HOGY ISKOLÁJA RÉSZT VEGYEN A PROGRAMBAN? MIT KELL TENNIE? 

Amennyiben szívesen csatlakozna iskolája a Fővárosi Nagycirkusz nagyszabású programsorozatához, vagy ha kérdése van a tematikus oktatási nappal kapcsolatban, keresse munktarásainkat a pedagogia@circus.hu e-mail címen.

Képek