Anyák napi cirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz öltözőjében A „Vízi cirkusz – Atlantisz gyermekei” című előadáshoz sminkelő Demjén Natália légtornász is Eszenyből származik. A közeli Állatkertből áradó virágillat hatására édesanyjára gondol, aki szerencsére nemrégen „felutazott” Budapestre, így aztán Anyák napja alkalmából ebben az évben is sikerült megölelniük egymást. „Képzeld én is kaptam ajándékot.” – mondja, majd látva értetlenségemet hozzáteszi: „Anyukám először nézte meg a munkámat! Korábban mindig csukott volt a szeme a fellépéseim alatt.”

Demjén Natália apósára Kristóf Istvánra, a nagycirkusz egykori igazgatójára (1988-2012) még élénken emlékeznek a cirkusz szerelmesei és egykori dolgozói. Az előbbiek arra, hogy anyák napján a konferansziénak kötelező volt szertartás szerűen köszönteni a nézőtéren helyet foglaló édesanyákat. A régi ruhatárosok, jegyszedők pedig arról mesélnek, hogy e jeles nap külön esemény volt az intézmény életében az anyukák választhattak: vasalót, kenyérpirítót, konyharuhát vagy törülközőt kérnek-e a standard ajándéknak számító vásárlási utalvány mellé?

A lépcsőforduló alkalmi arcképcsarnokában látható képen Ötvös Gáborné, Piccard Mariska szemei szépen megőrizték a francia cirkuszi ősök élénk tekintetét, visszaadják az egykori légtornásznő keménységét, az üzletasszonyi lét rafinériáját.

A legendás zenebohóc özvegye 2014-ben követte férjét az égi manézsba, hogy ott mutassanak csodát az angyalok között. Gyermekei féltve őrzik emlékét. Otthon, a nappaliban gyertya lángja világítja meg édesanyjuk fényképét. „Mint minden artista felesége, az én édesanyám is kemény asszony volt” – így emlékezik Ötvös Tibor (Szandi) édesanyjára, majd gyorsan magyarázza: mialatt a férfiak a manézsban izzadnak, alkotnak, aratnak szép sikereket, aközben a feleségek a hátországban válnak nélkülözhetetlenné, pótolhatatlanná. Szerződéseket kötnek, gázsi felett csatáznak, takarmányt szereznek az állatoknak, utánfutókat vizsgáztatnak, mert ráérnek. A főzés közben sok mindenre marad idő. Így volt ez Ötvösék idejében, sőt! Még Mariska néni cirkuszigazgatósága idején is.

– Mit jelentett nekünk a Mama? – kérdő tekintettel néz rám Szandi úr. – Mindent. A biztonságot, segítséget a bajban, kiszámíthatóságot, kreativitást. A súlypontot, az origót, ahonnan elindulunk, hogy dolgunk végeztével legyen hova visszatérni. Most, hogy elment tőlünk minden a nyakunkba szakadt. Elvitte a titkait, a miértekre, hogyanokra adott kifejező válaszait.

Kár lenne elfelejteni, ahogyan az Ötvösék, mi is magunkra maradunk, amikor anyáink itt hagynak bennünket.

Addig szeressük őket, amíg lehet. Életükben.

A nézőtér félhomályában egy kisfiú a kínai rudas számot nézi. Ez alatt marcona külsejű apja egy röpke puszi erejéig odabújik az édesanyjához. A manézsban megvalósuló koncepció célba ért: Fekete Péter rendezése látványt, erőt ad, hitet sugároz.

És ellágyít.

Amire Anyák napján a legnagyobb szükség van.

marosia

Illusztráció: Balkay