Lázár Balázs: Fehér bohóc

Lázár Balázs:
Fehér bohóc

Piros orrát lemarták esztendők
láthatatlan, savanyú gőzei,
s most a nevetés üvegburkában,
a maszk helyén egy sovány arc
reflektor-végtelenbe tekint.
Csillagpor-játék, élet-halál tét,
de ő elegánsan tűri még,
legyen az riposzt, tréfa, bravura-kép,
hogy a manézs-univerzum közepén,
-hol egy a pillanat s az ezredév-
elnyelje a tapsrobbanás után
maradt sugárzó, fekete lyuk,
mely meghajlítja maga körül
a titkos, emberi természetet.
És két lábbal állt mindig a földön,
ha vágya épp égig emelkedett,
s ráadásként elmondott-dalolt
egy viccet is a szakadék felett,
de nem zuhant le, csak lebegett,
mert izmai feszes ketrecében,
könnyűvé szűrte át a szívében
lüktető, örök gyerek.