„Szeretek visszanyúlni az ilyen ősi, még letisztult dolgokhoz…” – Interjú Csasznyi Imrével  

Hogy került a népzenei, világzenei és alter stílusú Góbé zenekar a Szent Boszorkány című összművészeti darabba?

Régóta, még Szabadkáról ismerem a darab társíró-rendezőjét, Kalmár Ákost. Mindketten nagyon szerettük a népzenét és ennek köszönhetően sokszor találkoztunk a táncházakban. Majd Budapesten folytattuk az életünket, de figyelemmel kísértük egymás munkásságát. Nyáron felhívott, hogy egy olyan darab van készülőben, amiben különböző stílusokat találkoztatnak össze egymással. Mivel mi is ezt csináljuk a zenekarral, érdeklődött, hogy van-e erre valamilyen ötletem, hogyan lehetne ezt a darabban zeneileg is véghezvinni.

A Szent Boszorkány című darabban találkozik a színház, a cirkuszművészet, a népzene, valamint a kortárs- és a néptánc. A történet a magyar monda- és hiedelemvilágra épül, ennek felépítésére nagyon alkalmas a magyar népzene és a népdal. Amikor Pál Dániel Levente író-rendező mondta, hogy megírja a szövegkönyvet, említette, hogy a népdalok szövegeit lehet, hogy egy picit átírja, hogy jobban illeszkedjenek a darabhoz. Végül alig kellett hozzájuk nyúlnia, mert annyira passzolnak a történethez a zenekar által kiválasztott és zeneileg picit átdolgozott népdalok. Különleges felismerés volt számunkra, hogy miközben a darab alkotóival és szereplőivel nem is ugyanarról gondolkodtunk, párhuzamosan mégis egy gondolatiságot képviselünk és mennyire szervesen egymáshoz kapcsolódnak a művészeti ágak.

A Góbé zenekarral az alter és a népzenei vonalon mozgunk. A népzenei vonalon rengeteg táncházban és műsorban vettünk részt, a világzene vonalán sok koprodukcióban játszottunk más világzenei zenekarokkal, ahol szintén értek minket új hatások, emellett saját koncerteken és fesztiválokon lépünk fel. Az alter vonalon is mindig volt valami új dolog, akár színházi előadás, színházi zene vagy egy felolvasóest. Mindig szerettük a kihívásokat, amik által új dolgokat találhattunk ki.

De a Szent Boszorkány teljesen új dolog, ki kellett dolgozni például a néptáncosok és a kínai rudasok közös jelenetét. Egy párharc folyik kettőjük között és nekünk le kellett reagálni a két világ ütköztetéseit. A néptáncosoknak nyilván természetes volt, hogy a népzenére mozogjanak, de a kínai rúdon dolgozó artistáknak is meg kellett találni azt a lüktetést, amire mozognak. Ezáltal minden művész alakult egymáshoz. Azért szeretek visszanyúlni az ilyen ősi, még letisztult dolgokhoz, amiket kultúrának és hagyományoknak hívunk, mert szerintem ezek mélyebbről erednek, egy kollektív tudásból merítjük őket. Vannak dolgok, amik eredendően kialakultak, mint a dallamvilág vagy az alapvető mozgáskoordinációk. Ezek találkoznak egymással a darabban, amit nagyon jó átélni. Kiváló ötlet volt, hogy a művészeti ágak találkozzanak és merítkezzenek egymásból.

Könnyen jöttek a zenei inspirációk? Mennyire volt önnek újdonság ez az összművészeti darab? Megnehezítette a munkáját az, hogy az artistaművészek beleszóltak, hogy hol legyen a váltás, vagy hogyan tudnak valamire mozogni?

Az inspirációk könnyen jöttek, mert Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos részletekbe menően lefestették nekünk a történetet. A neheze akkor jött, amikor össze kellett hangolnunk a zenét az artisták mozgásával. A zenekar ilyen szintű precizitással és komolysággal a művészeti ágak képviselői közül még nem találkozott. Nem megengedhető, hogy egy másodperccel később, vagy kicsit lassabban vagy gyorsabban szólaljon meg a dallam. Az artisták azért ennyire precízek, mert ha nem sikerül a gyakorlat, akkor meghalnak. Ezért mindennek pontosan a helyén kell lennie, mi sem hibázhatunk a tempóban. Ezért részletekbe menően átbeszéltük az artistákkal, hogy melyik zenei rész legyen dominánsabb, lassabb vagy gyorsabb. A legnehezebb része az volt, hogy mi népdalokkal és népzenével dolgoztunk, és azokból építettük fel a zenei kíséretet és a történet aláfestését. Az artisták viszont sokszor a nekik írt dalokra mutatják be a produkcióikat. Ezért a zene végig leköveti a mozdulataikat. A népdalok viszont szerves egységekből állnak. Tudtunk módosítani rajtuk, meg tudtuk csinálni a fokozásokat és kihozni a dalokból azt az élményt, amit a cirkuszban is éreznek az emberek egy produkció alatt. Úgy érezzük, hogy ismerjük annyira a népzene alapformáját, hogy hozzá tudjunk nyúlni anélkül, hogy a giccs felé dolgozzuk át őket.

Hány perces zenei anyag készült a darabhoz?

Körülbelül negyven perc. Van benne tiszta népzene is, ami körülbelül tíz perc. A történet alapzajait pedig Maráth Viktor készítette, akivel korábban már szintén dolgoztunk együtt.

Hogy látja, a cirkuszművészet és a népzene kiegészítik egymást? Van létjogosultsága a népzenének a cirkuszban?

Úgy gondolom, hogy a népzenének mindenhol helye van. A darabot megnézve az a szép, hogy összességében észre sem lehet venni, hogy népdalok vannak feldolgozva. Nem azért, mert annyira megváltoztattuk őket, hanem mert alkalmasak arra, hogy szerves részévé váljanak a cirkuszművészetnek. A munkafolyamatoknál kiemelném Vizeli Máté zeneszerző társamat, akinek szintén nagy szerepe van a Szent Boszorkány dalainak megszületésében, ahogy a Góbé zenekar munkásságában is. A cirkuszi világ fantasztikus, én gyermekként sokszor átéltem a csodáját, de akkor még nem voltak történetmesélő elemek és darabok. A Szent Boszorkány viszont amellett, hogy az összes érzékszervünkre hat, egyaránt üzen gyereknek és felnőttnek, mert annyira sokrétű, gyönyörű mesemű.

Szekáry Zsuzsanna

Portréforó: Bezzeg Gyula

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatásával kiegészülve valósul meg.

Támogatók: Staféta, Budapest Főváros Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, FÜGE Produkció, BeStrong