A Balance Szilveszter sztárvendége: a Rippel Brothers

 

Tudásukat 21 éve folyamatosan tökéletesítik, és a világ számos országában népes rajongótábor kíséri figyelemmel minden lépésüket. Láthattuk őket többek közt Jay Leno és Rosie O’Donnell show-műsorában is. Elhivatottságuk és profizmusuk révén meghódítottak már szinte minden csúcsot, amit az előadóművészet számukra kínált. Aki már látta a Rippel Brothers produkcióját, az tudja, hogy utánozhatatlannak és szinte lehetetlennek tűnik, ahogy a „nehézsúlyú” artisták, a maguk 80 kilogramm súlyával és 180 centiméter magasságával a látványos mozdulatokat összefűzve emelik egymást a magasba.

A Rippel fiúk inkább illenek a konditermek és súlyzók világába, mint az előadóművészekébe, hiszen látványelemeik még a professzionális testépítőket is lenyűgözik. Az már csak ráadás, hogy mindezt élvezetes formában elevenítik meg, s kápráztatják el az érdeklődőket. A meghökkentő előadás huszonöt év távlatában több mint tízezer alkalommal bűvölte már el a közönséget. A kétszeres Állami Díjjal kitüntetett, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor 2008-ban saját mozgásművészeti képzést is indított.

Forrás: www.rippel.hu