A Fővárosi Nagycirkusz színvonalas, extra műsorral várja a látogatókat a Cirkuszok éjszakáján

A változatos, másfél órás műsor Maka Gyula, a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéjának vezényletével zajlik majd, melyben olyan nemzetközileg elismert cirkuszművészek lépnek fel, mint Axt Elizabeth, a 18. Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Grand Prix- és Hortobágyi Károly-díjas artista, aki handstand és tissue számával kápráztatja el a közönséget, vagy a szintén magyar Silver Power erőemelő duó, akiket a XI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bronzdíjjal jutalmaztak. A felhőtlen jókedvről az Atlantic Flight fellépője, Vass Szilárd „Sziszi bohóc” gondoskodik. A méltán világhírű magyar cirkuszművészet ifjú tehetségei is megcsillogtatják tudásukat, a Baross Imre Artistaképző frissen végzett diákjai a legkülönbözőbb artistaszámokat adják elő: Bóta Melinda és Kovács Dóra drótkötél-egyensúlyozó számával ejt ámulatba, Jerabek Csenge és Faludy Szilvia akrobatikus görkorcsolya számával, Tóth Gabriella pedig éteri levegőszámmal.

Az előadás közben bejelentkezik majd az Egyesült Királyság southwoldi Latitude Fesztiváljáról a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat, akik a Párizs Éjjel című előadásukkal lépnek fel a szigetországban.

Este szeretettel várjuk vissza a nappali előadásainkra jegyet váltó nézőinket, akik helyüket érkezési sorrendben foglalhatják el, így érdemes az előadás előtt minimum negyed órával érkezni.

A Balaton partján pedig az utazócirkuszok várják extra műsoraikkal a családokat: az Eötvös Cirkusz Révfülöpön, az Exit Cirkusz Siófokon, a Hungária Nagycirkusz Alsóörsön, a Magyar Nemzeti Cirkusz Balatonlellén, a Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban, az Utazó Budapest Nagycirkusz pedig Keszthelyen. Műsoraikról és az előadások időpontjáról az adott cirkuszok internetes felületein találnak információkat.

Szekáry Zsuzsanna