Anyák napja a Fővárosi Nagycirkuszban!

A cirkusz műfaja mindig is családi szórakozás volt, ahová szülők és nagyszülők vitték el gyerekeiket és unokáikat. Emellett a cirkuszművészet az a művészeti ág, amelyben együtt lépnek fel családok, ahol egy szám nemzedékről nemzedékre öröklődik. A bizalom, összetartás, áldozat, szeretet mind családi értékek, melyekre a cirkuszművészet is épül. Éppen ezért a Fővárosi Nagycirkusz számára kiemelkedően fontos a család és vele együtt a családi ünnepek is, és részt vesz a 2018-as családok éve programsorozatban.

Atlantic Flight – Nagy Cirkuszi Utazás vízi cirkuszban orosz kollégájával, Bakalkina Mariiával fellép a többszörös díjnyertes Axt Elizabeth is, aki szintén cirkuszi családból származik, szülei Axt László és Axt Lászlóné Eötvös Ibolya artistaművészek, akikkel gyerekként, tizenhárom éves korától szerepelt egy közös produkcióban. Rajtuk kívül a műsorban zsonglőrök, kardilluzionisták, légtornászok, gyorsöltözők, bohócok, fókák, kutyák, papagájok és erőemelőművészek adnak elő, de rajtuk kívül láthatunk lengőkötél-, gumiasztal-, handstand-, kínai rúd- és trapézszámot. Mindehhez káprázatos fényshow és fülbemászó zene társul!

Anyák napja alkalmából 10:30-kor az Atlantic Flight – Nagy Cirkuszi Utazás vízi cirkusz előadáson fellépő családos artisták kijönnek a Fővárosi Nagycirkusz elé, és a gyerekek egy csokor virágot fognak átadni édesanyjuknak.

Látogassatok el a Fővárosi Nagycirkuszba az egyik május 6-i előadásunkra és köszöntsétek fel édesanyátokat egy szál virággal!