Bámulatos produkciók a Baross Imre Artistaképző Intézet artista szakmai záró vizsgáján

Az első vizsgázók a többszörös cirkuszfesztivál-díjas High Five gumiasztalcsoport tagjai voltak, akik ezúttal egy tengeri utazást idéztek meg komikus elemekkel tűzdelt, dinamikus produkciójukban. A vizsgázók Lukács Petra és Bényei Marcell voltak, partnerük Fülemen Tamás volt. Mielőtt Csarankó Sára, a Talentum Iskola növendéke magyar népdalokra előadta volna kecses levegő karika számát, az átszerelés alatt a Baross Imre Artistaképző Intézet felnőtt bohóc osztálya – Brunen Sára, Dangel Artúr, Kőhalmi Natasa, Margulius Dávid, Sebestyén Jakab, Túróczi Levente – szórakoztatta a közönséget Mission: Impossible című passzázsukkal. Ezután Duchaj Dániel lépett a manézsba, aki focilabdákat használva adott számot zsonglőr tudásáról. Őt Szabó Kíra követte, aki cyr wheel produkciójával hamisítatlan karneváli hangulatot varázsolt a porondra. Ezután a dobóakrobatikáé volt a főszerep, amelyet történetmesélő tánckoreográfiával fűszerezve adott elő Patonai Zsolt, Nagy Andrea, Mészáros Máté és Várkonyi Bálint. A bravúros produkciót a bohóc osztály Kaja című mókás passzázsa követette.

A kínairúd akrobatika térhódítása jól érzékelhető a cirkuszművészetben, a Baross Imre Artistaképző Intézet tanulói között is a legnépszerűbbek közé tartozik, ezért a vizsgán egy külön blokkot szenteltek ennek az izgalmas zsánernek. Egyszemélyes produkcióban mutatta be tudását Göttler Andrea, Murányi Zsaklin, Horváth Judit, Ott-Balogh Kata, páros produkcióban pedig Kánya Alex és Pfeiffer Roland.

A szünet után látványos álló sitz számból vizsgázott Terebesi Tamás partnerével, Szabó Kirával. Ezután ismét a bohóc osztály két tagja gondoskodott a felhőtlen nevetésről, egy medvéről és idomárjáról szóló paródiával, melyben a humor mellett megcsillant a bohócképzés alatt elsajátított sokrétű képzésük is golyóegyensúlyozás és zsonglőrködés formájában. A következő vizsgázó, a tatai Talentum Iskola diákja, Heidt Anna káprázatos háló számot adott elő, majd Gróf Olívia mutatta be pörgős lábzsonglőr tudását különböző eszközöket felhasználva. A bohóc osztály Tánckar című passzázsa után Németh Kamilla Sába következett érzéki levegőkarika produkciójával. György Tibor nem ismeretlen a Fővárosi Nagycirkusz nézői előtt, ugyanis ő játszotta a tavalyi, Samuel Thétreault által rendezett újcirkuszi darab, a Rengeteg Vándorlegényét, most pedig látványos cyr wheel produkciójával ejtette ámulatba a közönséget. Elegancia, lezserség, pimaszság és humor ötvöződött Dudás Zsolt gentleman zsonglőr számában, aki produkciójában szivart, sétapálcát, kalapokat és szivardobozokat is felhasznált. A rekeszizom-fájdító pillanatokról ismét a bohóc osztály gondoskodott A láthatatlan tégla című, pantomim elemekre épülő entreé előadásukkal, majd a vizsgaprodukciók zárásaként Simon András és Bakk Diána adott elő egy szenvedéllyel átitatott, a férfi és nő kapcsolatát megjelenítő emelő akrobata számot.

Idén rekord számú, összesen huszonnyolc vizsgázót láthatott a közönség. Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak az elmúlt évek kitartó munkájáért, valamint sok sikert kívánunk a végzett artistáknak, hogy továbbra is sok örömet és sikereket éljenek át ebben a sokrétű művészeti ágban, és továbbvigyék a méltán világhírű magyar cirkuszművészet hagyományait.

Szekáry Zsuzsanna