Bemutatkoztak a Balance sztárjai

A Balance nyújtotta élmények után – ha akarjuk, ha nem – másképpen látjuk a világot. Otthon az önfeláldozó feleség, a támaszra vágyó gyermek, vagy a munkatársak láttán. Egymásra utaltak vagyunk valamennyien, akiknek jól esik, ha jó időben, jó helyen belekapaszkodhatunk valakibe, ha baj van. Lényegében ez a jelentősége a Balance-nak, amelynek fellépői apró mozdulataikkal, egymás iránti alázatukkal, összetartozásukkal, közös sikereikkel megfogalmazzák mindazt, amire nekünk van szükségünk. De nem gondolunk rá, mert annyira természetesnek tartjuk, hogy az egymásba vetett bizalom nélkül nehezen létezhet az ember.

Az előadás fellépői között szerepel a moszkvai Idol fesztivál Arany Közönségdíját elnyerő Gerling csoport magasdrót- és halálkerék-számával, igazi magyar virtust, tradicionális produkciót láthat a közönség a Teibler csoport előadásában, az X-Treme Brothers egy handstand számot mutat be kivételes egyensúlyérzékkel és összehangolt mozgással. A keleti varázs és a páratlan ügyesség találkozik a rendkívül tehetséges lábzsonglőr, Kimberly Lester produkciójában, míg a vidám pillanatokról Pascal bohóc gondoskodik. Az akrobatika elemeit is felhasználva mutatja be zsonglőrprodukcióját az ukrán White Fantasy, míg a Flying Farfans különleges kereszttrapéz-számával hódít a levegőben. Nem mindennapi bátorságról és kölcsönös bizalomról tesz tanúbizonyságot a Duo Claire formáció, a perzsacicák és oroszlánok pedig bármire képesek a simogató kezek irányítása alatt. A műsor egyik legdinamikusabb száma a Flying Ball kosárlabda show-ja, amely a fiatalok és sportkedvelők kedvencévé válhat.