Cirkuszszakmai konferencia Kínában

A komoly tradíciókkal bíró verseny egyben szakmai konferencia is, amelyen a cirkuszművészet fejlődésének lehetséges útjait tárgyalják meg a résztvevők. A szakmai konferencián Fekete Péter beszámolt Magyarország cirkuszépítési terveiről, a Fővárosi Nagycirkusz jelenlegi és tervezett működéséről. Európa közepén különleges helyzetben van a magyar cirkusz, hiszen a szomszédos országok nem rendelkeznek cirkuszi kőépülettel, s nem is terveznek építeni. Az új Közép–európai Cirkuszművészeti Központ így egész Közép-Európát kiszolgálhatja majd a tervek szerint. Az előadásának másik részében a cirkusz, mint társadalmi üzeneteket hordozni képes, közösségi érdekeket szolgáló művészeti ág került a fókuszba. Egyensúly, kitartás, bizalom, pontosság, egymásra figyelés, egymás elfogadása: mind-mind olyan társadalmi üzenet, melyek közvetítésére leginkább a cirkuszművészet képes. Az oktatási rendszerhez való kapcsolódás, a cirkuszi előadásokhoz illeszkedő rendhagyó fizika-, matematika-, biológiaórák bevezetésének rendszere – melyben kísérleti jelleggel élen jár a budapesti Fővárosi Nagycirkusz – nagy érdeklődést váltott ki a konferencia hallgatósága között.