Díszvendég Izsevszkben – Fekete Péter a jubileumi cirkuszfesztiválon

A március 8-ig tartó eseményen a cirkuszművészeti szakma legkiválóbbjai képviseltetik magukat.

Hétfőn az Udmurt Köztársaság elnöke, A. V. Soloviev az elnöki palotában köszöntötte a cirkuszművészet mestereit, akik felkérésére szakmai konferenciát és tanácskozást tartottak a cirkuszművészet aktuális kérdéseiről. Urs Pilz, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál alelnöke, a Cirkuszművészeti Világszövetség (FMC) elnöke elmondta, hogy Izsevszk ma jelentős cirkuszművészeti találkozóhelyként ismert a világon. Fekete Péter méltatta az Udmurt Köztársaság elhivatottságát, hiszen kevés ország vállalkozik arra, hogy új cirkuszművészeti központot építsen. Az alig több mint 10 esztendővel ezelőtt átadott új cirkuszépületet most építészeti szempontból is tanulmányozza a magyar cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, aki arra kérte udmurt kollégáit, osszák meg vele a működtetés során összegyűjtött megfigyeléseiket, hiszen a Magyarországon felépülő új cirkuszművészeti központ tervezésénél fontosak lehetnek a nemzetközi üzemeltetési tapasztalatok. 

Az Izsevszkben megrendezésre kerülő jubileumi cirkuszfesztivál ünnepi esemény, amelyen a legjelentősebb cirkuszművészeti nagyságok vesznek részt. A mongóliai, koreai cirkusz, az egyik legrégebbi moszkvai cirkusz, a Nikulin Cirkusz, a Peter Dubinsky nevével fémjelzett Firebird Production, a moszkvai cirkusziskola, a neves francia cirkuszfesztivál igazgatója, valamint a monte-carlói fesztivál alelnöke mellett Fekete Péter nemcsak Magyarországot, hanem egész Közép-Európát képviseli a neves rendezvényen, ahol a keleti félteke legnívósabb produkciói lépnek a porondra. Talán a legjobbakat a 2018-as Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is láthatja a közönség…

Fotó: Eduard Karipov

„A világ cirkuszművészete Magyarországra figyel; tiszteli, értékeli a hazánkban történő változásokat. Részint a világban korábban és jelenleg utazó artistaművészek által keltett jó hírünk, részint a megújulási törekvéseink miatt szentelnek nagy figyelmet nekünk. – nyilatkozta Fekete Péter – A figyelem kötelez, minden nyilatkozatunk, minden gondolatunk feljegyzésre, értékelésre kerül. Köszönet és tisztelet az elődöknek, akik megalapozták a jó hírünket a világban, így Izsevszkben is. Bízhatunk abban, hogy a következő budapesti fesztiválra a világ minden szegletéből eljönnek majd, hiszen az újkori európai cirkuszművészet fennállásának 250 éves évfordulóját Magyarországon ünnepelhetjük majd először 2018-ban.”

Az elnöki találkozót követően a szakma képviselői megtekintették a gálaestet, majd az elkövetkező napokban szakmai konferenciákon, megbeszéléseken tanácskoznak a cirkuszművészet kérdéseiről. Fekete Péter szombaton, a záró gálán adja át a MACIVA különdíját az általa kiválasztott legértékesebb cirkuszi produkciót bemutató artistaművésznek vagy csoportnak.