Previous
Next

A Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének cirkuszi előadása a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére

Jövőt építeni a múlt tisztelete és folyamatos ápolása nélkül nem lehetséges. E-mottó jegyében kerül sor idén is egy különleges cirkuszi előadásra. A korábbi évek hagyományait követve az esten ingyen lépnek fel a Jókai Mór novellája ihlette Melyiket a 9 közül? című előadásunk művészei, felajánlva a teljes bevételt az idős artistáknak. „A Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete által közösen szervezett előadás sokkal több, mint egy kulturális-művészeti esemény. Ez a program őszinte példamutatás a gondoskodásra! Ez az önmagán túlmutató üzenet nemcsak egy esemény szeretne lenni. Olyan tett, amely példájával kihat az egész évre, a szemléletmódunk egészére: a sikereik csúcsán járó fiatalok, az aktív artistapályájuk közepén lévő következő nemzedék tagjai gondoskodnak azokról, akiktől tanultak, akiknek köszönhetik a szakmájuk mesterfogásait, tiszteletét és szeretetét” – fogalmazta meg a támogatás célját Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója. Ezt az üzenetet erősíti, hogy a műsor létrejöttében közreműködő valamennyi résztvevő – a porondostól a zenészig, az istállómestertől a fellépő világsztárokig – ingyen dolgozik.

Megkérünk minden művészetkedvelőt, hogy váltson jegyet erre a különleges előadásra, akár – a megszokottól eltérő – emelt helyárral. A teljes bevétel – az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének segítségével – közvetlen kiosztásra kerül azoknak az idős artistaművészeknek, akik aktív életpályájuk hosszú évein keresztül a magyar cirkuszművészet és hazánk jó hírnevét építették szerte a világban, és most gyakran szerény anyagi körülmények várják a karácsonyt.

Nem feledkezhetünk meg azokról, akik egykor elindítottak minket a pályánkon, és akik akkor a fülünkbe súgták: „Repülhetsz, ELKAPLAK!” Ne engedjük őket se leesni.

A jótékonysági előadás november 6-án, 11 órától látható a Fővárosi Nagycirkuszban.

Az összegyűlt összeg:

0 HUF