Eluralkodott a fesztivállapot!

A hét második felében a Városliget Európa – és talán a világ – egyik legrangosabb cirkuszi eseményének ad otthont; megnyitja kapuit a 11. Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Nem csoda hát, hogy nagy a készülődés, hiszen a Fővárosi Nagycirkusz a cirkuszvilág krémjének találkozó(vizsga)helyévé válik ezekben a napokban. Aki számít, az itt lesz, aki pedig (még többet) szeretne számítani-, még inkább.

Természetes hát, hogy tökéletesen kell sikerülnie A Produkciónak. Ennek kapcsán pedig már vissza is kanyarodhatunk a hangyaboly-effektushoz.

A Fővárosi művészeti és technikai gárdája éjjelnappali jegyet váltott a cirkuszba – naná, minden számnak fontos a tökéletes beállítás. Nem csúszhat el egyetlen hang se, a zenetempó tizedmásodperc pontos, de a fény is kizárólag csak akkor villanhat fel, vagy aludhat ki, mikor a fellépő művész azt kívánja. És ha ennek az az ára, hogy reggeltől akár éjfélig is harsogjon az utasítás a mikrofonba, akkor úgy tűnik, a társulat áll elébe a kihívásnak.

Ha le kéne írnom a fesztivál előtti napok légkörét, könnyen menne egy szóval: feszült. Feszült, mert izgatottan várja mindenki, hogy összeálljon végre a program, és feszült, mert egyszerre gyakorol a manézsban a levegőakrobata, az idegen környezettel ismerkedve és dacolva, és melegít a porond szélén a próbájára váró kézegyensúlyozó művész – hacsak a kutyaszám egyik négylábú hőse nem hagy hátra tenyereket szúró kutyacsemegét. A függöny mögött megszámlálhatatlan féle és fajta rekvizit között lavírozva alakul ki lassan a sorrend, és a naponta elhangzó – többnyelvű – utasítások százait figyelve már csak azon gondolkodom, mégis ki lesz képes minderre emlékezni? Nyüzsgő, szorgalmas bogárkákként masírozik most fel és le (szó szerint!), ki és be, jobbra és balra artista, direktor és technikus – még szerencse, hogy a látszólagos káoszban mindig felfedezi valaki a rendet!

Mindazonáltal, ha a próbák izgalmait összeadjuk a már tréningruhában is igen lenyűgöző látvánnyal, azt kell mondanom, egy előadás idejére összesűrítve mindezt igen izgalmas estéknek nézünk elébe. Az már pedig csak a ráadás, hogy a próbák alatt nem csak egyszer lehet megcsodálni azt a fantasztikus mozzanatot, mikor Jeton zsonglőr úr a fején egyensúlyozott csészékbe egy laza bokamozdulattal adagolja a kockacukrot…

 

Péter Carmen