Fiatalos lendület és káprázatos sokszínűség – tegnap tartottuk a Baross Imre Artistaképző Intézet évzáró gáláját

Egy-egy produkció több alkalommal is feltűnt hagyományos cirkuszi produkcióként, és kortárs cirkuszi előadásként. Összesen kilencvennégy tanuló lépett fel a cirkuszművészet szinte valamennyi zsánerét felvonultatva, egészen az ötödik osztálytól, a tizenharmadik évfolyamig, valamint az iskola békéscsabai diákjai is bemutatkoztak.

A lenyűgöző és változatos produkciók után, a jelenlévők felállva elénekelték a Himnuszt, majd az iskola igazgatója, Murayné Szakáts Ildikó köszöntötte a jelenlévőket. Az igazgatónő beszédében tájékoztatott, hogy rengeteg eseményen és izgalmas tanéven van túl az iskola. Ez a második tanév, amit a Fővárosi Nagycirkuszban zárhatnak le, amiért külön köszönetét fejezte ki az intézmény korábbi igazgatójának, Fekete Péternek és a jelenlegi igazgatónak, dr. Borsós Beátának.

Ezután a tanévben megvalósult feladatokról beszélt: elindult az esti gimnázium azon artistaművészek számára, akik mivel pályájukat korábban kezdték el, nem tudták befejezni gimnáziumi tanulmányaikat. Az igazgatónő örömét fejezte ki, hogy egyre többen élnek az érettségi bizonyítvány megszerzésének lehetőségével. A békéscsabai tanintézményben is elindították az artista képzést, a pesti Baross Imre Artistaképző Intézet pedig idén rekord számú, 269 tanulóval kezdte meg a tanévet, tanárai száma pedig 96 főre bővült. Igazi rekordnak számít, hogy idén 36 fiatal vizsgázott le és kezdi meg artista pályafutását. Harminc éve vizsgázott utoljára bohóc évfolyam, amire idén újra lehetőség nyílt két év kemény munka után.

A tanév kiemelkedő eseményeit mindig a bemutatók jelentik: az ARTfordító ősszel, amelyben a Rómeó és Júlia, az Egyenes labirintus és a Rengeteg című előadásokban szerepeltek az iskola jelenlegi és volt tanítványai. Ezen kívül az artistanövendékek részt vettek különböző eseményeken is, például a birkózó világbajnokságon, illetve mesterkurzusokon. Elindult egy új kezdeményezés, az Úszó manézs, amelyet kifejezetten a fiatalabb korosztálynak szántak, akiknek még kevesebb lehetőségük van a fellépésekre. Ez a program minden hónapban lehetőséget nyújt egy-egy előadásra. Az igazgatónő kiemelte az idén tartott workshop eredményeként létrejött Hazatalálás című cirkuszi és mozgásszínházi darabot, amely által a diákok rendeget tapasztalatot szereztek. Az iskola idén is elért nemzetközi sikereket a wiesbadeni Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon. A közismereti eredményeket tekintve az iskola tanulói szintén élen járnak, ugyanis az országos tanulmányi versenyen matematika valamint magyar nyelv és irodalom tantárgyakból dobogós helyen álltak.

Jövőre az iskola 70. tanévét kezdi meg, amit egy rendezvénysorozattal szeretnének megünnepelni, amelyekből a mostani tanévzáró gálaelőadáson is bemutattak részleteket. A Bűn és Bűnhődés című cirkusz-színházi darab egy lelkes irodalom tanár, Szántai Edina kezdeményezésére született, melynek nyitóképét láthatták az egybegyűltek, a teljes darab pedig ősszel kerül bemutatásra. Az Uray Péter rendezte Maugli, a dzsungel könyve című darabot pedig télen tervezik bemutatni.

Az Úszó manézs egy kísérletnek, az előkészítős csoport havi bemutatójának indult, de szépen kinőtte magát. Az ott megszületett darabból szintén egy egész előadást terveznek bemutatni a jövő tanév vége felé Madách László rendezésében.

A gálaelőadáson látható hatalmas munka eredményei nem valósulhattak volna meg az iskola tanárai és dolgozói nélkül, akiknek az igazgatónő ezúton is köszönetét fejezte ki. A gála végén kitüntető oklevéllel jutalmazták azokat a diákokat, akik a cirkuszi szakmában és a közismereti tantárgyakban kiváló eredményeket mutattak fel a tanév során.

Szekáry Zsuzsanna