Frenetikus hangulat a Győztesek karneválja premierjén

Leszáll az est, egy szerelmespár elvegyül a karneváli forgatagban, hogy együtt fedezzék fel a lenyűgöző produkciókat, a nevetést, a táncot, a vidámságot, a szórakozást, a szerelmet és a cirkuszi varázslat izgalmát. A táncos-énekes bevonulás után azonnal a férfi és nő közötti tüzes viszonyt és évődést mutatta be a Duo Romance kínai rúd számával, majd a Without Socks orosz bohóctrió vicces, a fényképezés nehézségeit bemutató entré műsorával nevettette meg a közönséget. A cirkuszművészet egyik alapja a bizalom, ahogy a tiszta szerelemé is, amit elképesztő technikai tudással, a Fővárosi Nagycirkusz zenekarának hangulatos aláfestő zenéjére jelenített meg az ukrán Duo Feeling gurtni számában. Ezután a kavalkádban kalandozó szerelmespárt Stanislav Vysotskyi zsonglőr ejtette ámulatba, aki mind a négy végtagjával bűvölte a labdákat, majd az orosz bohóctrió vadította meg a közönséget táncos produkciójukkal. A tánckar bájos átvezetője után, a többszörös fesztiváldíjas Richter Flórián vonult be díszegyenruhájában éjfekete ménjén, majd fia Kevin mutatta be a világon egyedülálló, húsz lovas postakocsi számát. Az újabb és újabb lovak láttán egyre nőtt bennem a feszültség és az izgalom, elképesztő látvány volt!

A szünet után, a Chinese National Acrobatic Troupe varázsolta a manézsba a kelet szépségét és misztikumát bájos lótusztündérek képében, miközben az először Magyarországon bemutatott esernyőzsonglőr számukban tökéletes összhangban, egyenként nyolc esernyőt egyensúlyoztak és pörgettek a lábukon. A káprázatból szúnyogzümmögés zökkentett ki, ugyanis a Without Socks második produkciójában két szúnyog áldozatáért való vetélkedésével indított támadást nem csak a vénák, de a rekeszizmok ellen is, újszerű köntösbe csomagolt hagyományos poénokkal. A vidám percek után drukkal elegyült izgalom lett úrrá rajtam, amikor az ukrán Bicycle Date férfi tagja hajmeresztő biciklis mutatványaiban többször is átugratta partnernőjét, majd a Lettországból érkezett Andrejs Fjodorvs prezentálta ember és állat harmonikus kapcsolatát galambjaival, kutyájával és parányi kakasával. A Duo Solys a forró Kubát és az elegáns Párizst elevenítették meg erőemelő-perzs számukban, melyben a nemek teljes egyenlőségében, az emberi teljesítőképesség határait feszegették. Az orosz bohócok sokrétű képzettségére tökéletes példa a Without Socks, akik ezúttal ének és zenei tehetségükkel robbantották fel a nézőteret. Az utolsó műsorszám egy igazi kuriózum volt Oroszországból, a Group Gallea, akik földön és levegőben bemutatott pörgős, merész és lendületes produkciója bizalomról, csapatmunkáról, profizmusról, összetartásról és bátorságról árulkodott.

A fináléban a porondmester Maka Gyula előadásában felcsendült az átköltött Lady Carneval című dal, amit aztán feldobódva egész hazaúton dúdoltam magamban. A március 11-ig látható, a Fővárosi Nagycirkusz cirkusszakmai vezetője, Graeser József által rendezett, világszámokat felvonultató, klasszikus cirkuszi műsor frappáns, rímelő átvezető szövegeivel és csodálatos látványvilágával remek kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak.

Szekáry Zsuzsanna