Kulturális felzárkóztatás a Fővárosi Nagycirkuszban  

A Fővárosi Nagycirkusz számára mindig kiemelten fontos volt az esélyegyenlőség megteremtése, ezért három évvel ezelőtt a világon elsőként vezette be és dolgozta ki vak-és gyengénlátó társaink számára az audionarrált előadásokat, valamint idén csatlakozott a kormány által életre hívott Lázár Ervin Programhoz, melynek keretében 98.000 gyermeket és tanáraikat látják vendégül a nemzeti előadó-művészeti intézmény munkatársai. A cirkuszművészetben sohasem számított a faji, nemi, vagy vallási hovatartozás, mert ez a művészeti ág a csapatmunka, az egyenlőség és az emberi akarattal létrehozható csoda művészete.

Amikor Horváth Balázs szociális munkást, a csoport vezetőjét arról kérdeztem, hogy milyen célból látogatnak el rendszeresen kulturális intézményekbe, elmondta, hogy a Menedékház Alapítványnak van egy megállapodása a Máltai Szeretetszolgálattal, amelynek értelmében hajléktalan embereket alkalmaznak egy közfoglalkoztatási programban. Ennek egy mellékága a kulturális felzárkóztatás.

A program célja, hogy ne csak a munka legyen az életükben, hanem pótolják a kimaradt kulturális hiányosságokat. Azáltal, hogy heti egy alkalommal különböző kulturális intézményekbe és rendezvényekre viszik őket, egyfajta rehabilitációt folytatnak. Horváth Balázs úgy tapasztalja, hogy a látogatásoknak nagy jelentősége van a rehabilitációban, ugyanis visszajönnek azok a képességek, amik elvesztek. Például a csoport egyik tagjának agyvérzése volt, amelynek következtében ideiglenesen elvesztette a beszédkészségét, de a látogatások és az előadások alatt hallott ingerek segítik abban, hogy újra megtanuljon beszélni. Emellett a látogatások pozitív hatással vannak a programban részt vevők lelkiállapotára is, valamint közösségi összekovácsoló erővel bírnak.

Klára a Máltai Szeretetszolgálatnak köszönhetően került a programba. Örömmel osztotta meg, hogy legutóbb a Természettudományi Múzeumban jártak, ahol egy előadást is megtekintettek fiatal színészek előadásában. Nagyon élvezte a Magyar Teátrum Díjátadó Gálát. Leginkább a táncos, a cirkuszművészeti levegőszám és az előadásban felbukkanó sárkányjelmez nyerte el a tetszését.

Kati, aki szintén a Máltai Szeretetszolgálat által vesz részt a programban, elmondta, hogy először jártak a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol nagyon jól érezte magát. Köszönetét fejezte ki a vezetőjüknek, Horváth Balázsnak és a szervezőknek, akik ezt lehetővé tették. Katinak legjobban a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mesében is látható levegőszám tetszett, de az egész gálaműsor ámulatba ejtette. Reményét fejezte ki, hogy máskor is ellátogathatnak az intézménybe.

Szekáry Zsuzsanna