Interjú Slava Poluninnal – II. rész

Ez a show valójában a 90-es évek elején született. Megtestesíti az összes kedvenc témámat és elemeimet. Bizonyos értelemben sok évig dolgoztam ezen a show-n, apránként gyűjtögettem össze a részeit, ami kiteljesült abból a célból, hogy teljeskörűen kifejezzem magamat. A show sok eleme gyermekkori emlékeimet idézi fel, mint például a hó képe.

A show-nk nem csak hogy évről évre más és más – de valójában minden egyes alkalommal más, mivel nagy teret hagy az improvizációnak. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az utolsó pillanatig megakadályozzam azt, hogy a vállalatomon belüli művészek megtudják, hogy ki kit fog játszani. Valamint megpróbálok váratlan dolgokkal is előállni. Ily módon az improvizáció teljesen természetessé válik és a show mindig életteli.

Mit várhat az ember a show-tól?

Szerintem elsősorban arra lehet számítani, hogy az ember visszautazik a gyermekkorba. Saját gyermekkorába, mely tele van csillogó álmaival, az én gyermekkoromba – amelyet egy hótakaró fed le, a mi gyermekkorunkba – amely tele van várakozásokkal és álmokkal. Egy utazás a világos színek, az igazi érzések és a fontos kis részletek világába, mely dolgokat az ember csak kiskorában vesz észre. Mindenesetre minden egyes személy saját történetét, saját világát láthatja a show-ban. Ez nagyon fontos számomra.

E show egyik mágikus aspektusa, mint minden egyes művészeti színház esetében, annak bensőséges emberekkel folytatott kommunikációja, amely ebben az esetben szavak nélküli, nehezen megfogható kapcsolattartási szálakon keresztül valósul meg a művész és a néző között a show alatt. Ez az igen bonyolult interakció képezi a színházi műsor mágikus hatását.

Miért nem használsz semmilyen nyelvet?

Szeretem az abszurd és fantasztikus realitást, és nem bízok a “beszéd szóban” – ez terelt engem közelebb a bohóc szakmához. Számomra a szavak nélküli kifejezés sokkal szervesebb és természetesebb, mint beszélni a színpadon, a vizuális nyelv sokkal gazdagabb, sokkal személyesebb és sokkal megfogatatlanabb, ezért van az, hogy eszembe sem jutott, hogy szavakat használjak.

Kiket babonáz meg legjobban a show, a gyermekeket vagy a felnőtteket?

Számunkra mindig a felnőttek képezik a színházi nézőközönség fő részét. A gyermekek mindig boldog csoportot képeznek, őket még nem érintették meg az élet problémái, és számukra a teljes világ nyitott és korlátlan. A képzelet és öröm tölti el őket, amikor nem egy kihívást jelentő társadalmi szituációban vannak. A felnőttek viszont gyakran igen merevek, komplikálják a dolgokat és elkezdenek az élet rejtelmein agyalni, amint egy icipicit is felnőtté válnak. Ennek ellenére, ha valaki kapcsolatot teremt belső gyermeki énjükkel, minden sokkal egyszerűbbé és vidámabbá válik. Mi pontosan erre törekszünk.

Mitől lett a Snowshow egy örökös világsiker?

Az a tény, hogy előadásaink során mellőzzük a kimondott szavakat csak az egyik oka annak, hogy a SNOWSHOW világkörű utazása miért olyan sikeres és miért tart ilyen sokáig. A második oka ennek az, hogy tényleg szeretek utazni. A harmadik pedig az – hogy olyan dolgokról beszélek, amelyek mindenki életében központi szerepet töltenek be: egyszerű és örökös témákat vetek fel, olyan dolgokat, amelyek minden emberi lényt érintenek – a barátsággal, a magánnyal, az élettel és a halállal kapcsolatosan. A negyedik ok pedig az – hogy ezt eredeti módon hajtom végre, megpróbálom új módon kifejezni ezeket a dolgokat minden egyes alkalommal, amikor a színpadra lépek. Ötödik oka a következő – csodálom világunkat, örülök, hogy itt lehetek, és ezért feltételezem, hogy mindenki meg szeretné osztani ezt az érzést velem. E lista folytatódik a 6., 7., 8., 9., 10. és … okokkal.

Természetesen a show-nak van egy speciális eleme minden egyes ország nézőközönsége számára. Például a show abszurd jellege kézenfekvő az Egyesült Királyság esetében. A show szenvedélyes jellege Spanyolországban hangsúlyozottabb. Mélyérzésű lelkülete Oroszországban érvényesül. Költészeti oldala világosabban cseng Franciaországban.

Az angolok képesek csendesen végig ülni a show-t, de a show-t követően 30 percig felállnak és tapsolnak. Az olaszok képesek felugrani a színpadra, ha olyasmit látnak, amely megérinti őket.

Alaposan tanulmányozzuk azt az országot, illetve várost, ahová megyünk, az első pár fellépés során odafigyelünk a hallgatóságra annak érdekében, hogy felfogjuk a színház fő emócióit, és hogy ráérezzünk azokra az apró húrokra, amelyek összekötik a nézőközönség tagjait a színpadon előadókkal.

Mikor lépsz fel saját magad a SnowShow-ban, illetve más projektekben? Hogyan választod ki, hogy melyikben szerepelj?

Manapság a show-ban a munka javát a diákjaim végzik. E látvány esztétikája teljes beleélést követel, és azt igényli, hogy a szereplők annak sűrűjében éljenek. Egyszerűen nem elegendő az, ha egy színész egy karaktert játszik. Arra van szükség, hogy a színész megtanuljon úgy élni és úgy érezni, mint e fura világ lakói. Ez nem könnyű feladat.

Amikor egy maszkot húzol az arcodra, akkor kinek / hová álmodod magad? Mit gondolsz azokról “a maszkokról”, amelyeket az emberek nap mint nap arcukra öltenek?

A maszk az emberi lény védőeszköze. Az emberek alapvetően sérülékenyek és könnyen megbánthatók. Az emberek annak érdekében, hogy megvédjék magukat, maszkot viselnek, így tudják elrejteni igazi valójukat.

Milyen jellegű érzéseket akarsz átadni a nézőközönségnek a show-n keresztül?

Az emberek által spontán módon megosztott fő érzés az az öröm, hogy visszatérnek gyermekkoruk egy fázisába, ahol egy játékos szabadság legyőzi félelmeinket és szokásain-kat. Annak szenteltem egész életemet, hogy nap mint nap elérjem ezt.

A SLAVA’S SNOWSHOW-ban miért olyan fontos a nézőközönséggel történő interaktív részvétel?

E show egyik legfontosabb mágikus aspektusa, ahogy valószínűleg a színházi művészet terén mindenhol – az emberekkel történő kommunikáció, de ez nem verbális kapcsolat, hanem nehezen megfogható kapcsolattartási szálakon keresztül megvalósuló kommunikáció a show alatt a művész és a néző között. Ez az igen bonyolult interakció képezi a színházi műsor mágikus hatását.

Miért akartad a hó elemet használni a show-ban? Milyen mágikus szerepe van?

A show-ban sok dolog gyermekkori emlékekből fakad, mint például a hó képe.

A színházban legjobban annak mágikus hatását szeretem. A kezdetekben a színház rituális, mágikus és esztétikus hatásokból áll, de a mágikus aspektusa szinte eltűnt. Szeretném azt visszahozni.

A hó az egyik mágikus dolog. Hihetetlenül gyönyörű lehet, végtelen örömöt jelenthet, amikor az ember hóerődítményeket épít, leszáguld egy lejtőn egy szánkóval, amikor az ember körbeveszi a házát a fura emberek – hóemberek – egy hadseregével…

De a hó veszélyt is jelent. A régi orosz mesékben és irodalomban mindenhol jelen vannak azok az ijesztő történetek, hogy a hóvihar el-nyeli az embereket. Saját tapasztalatomból is emlékszek erre. Amikor kicsi voltam édesanyám gyakran elutazott dolgozni. Mindig kimentem a tornácra, hogy búcsút mondjak és lássam, ahogyan autójuk feloldódik a hóködben. Ilyenkor mindig féltem, mivel amiatt aggódtam, hogy édesanyámat elnyelheti a hó.

Milyen anyagból készül a mágikus hópihe?

Ez egy óriási titok, tehát csak annyit mondhatok biztosan: hogy egy olyan speciális papírból készül, ami nem ég. Minden egyes hópehely mérete pontosan ki van számolva annak érdekében, hogy igen speciális módon hulljanak alá.

Fotó: Anna Hannikainen

Első rész

Harmadik rész