Diamond Birds

Karikaszám

Artista iskola két tehetséges növendéke látványos levegőszámmal lép fel a Fővárosi Nagycirkusz arénájában. A magyar artista utánpótlás erejét mutatja, hogy a két fiatal lány rövid időn belül harmadik számával került be a műsorba, ezúttal a magasban egy karikán mutatnak be rendkívüli hajlékonyságot, szakmai képzettséget igénylő mutatványokat.

 

Barry Lubin

Bohóc

A „Nagymama”-ként ismert komikus az elmúlt évtizedekben főleg a Big Apple Cirkusz műsoraiban vett részt, miközben ellátta a társaság komikus részlegének igazgatását is. Kitalálója, társírója és szereplője a Big Apple cirkusz Nagymama Hollywoodba megy c. produkciójának. 2006 januárjában részt vett a 6. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ahol a Moszkvai Nagycirkusz igazgatójától átvehette a nagycirkusz különdíját. A manézson kívül számos műsorban részt vett producerként, rendezőként vagy színészként.

 

A négy Chalimero

Deszka szám

A négy tagú Chalimero csoport deszkaszáma ötvözi az akrobatika és a tánc elmeit, megmutatja az artistaművészet előadó-művészeti oldalát, így szinte színházi előadáson érezhetjük magunkat. A nemrégiben alakult formáció két tagja deszkaszámával 2010-ben a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, valamint a Moszkvai Cirkuszfesztiválon is bronz díjat, 2011-ben a Latinai Cirkuszfesztiválon pedig közönség-díjat nyert.

 

Duo Szeibe

Kutyaszám

A több tucatnyi kutyát felsorakoztató show-val a lengyel cirkuszi család vidám hangulatot varázsol a manézsba. A kutyák gazdájuk közreműködésével szórakoztató mutatványokkal kápráztatják el a közönséget. Igazi családi produkció!

 

Pakucza József

Erőművész

A Magyar Herkulesként ismert erőművész 1988 óta a világ számos neves cirkuszában, több mint 42 országban mutatta meg hihetetlen erejét. Kivételes erejével és képességével többek között 2007-ben az amerikai Ringling Bros Barnum and Bailey Cirkusznál az év legjobb előadójának választották, a moszkvai cirkuszfesztiválon pedig bronz bohóc díjat nyert.

 

Ádám és Benjamin

Kínai rúd

A kínai rúdszám a cirkuszvilág egyik különleges zsánere, a torna és az akrobatika elemei egyaránt megjelennek a függőleges rúdon bemutatott produkcióban. Az artistáknak ebben a számban jelentős fizikai erőre, hajlékonyságra és állóképességre van szükségük. A most látható két fiatal fiú a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetségének (FEDEC) különdíját nyerte a legutóbbi Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a nyitókép tagjaként.

 

Cesar Pindo

Kígyóember

Magyar gálaműsorunk nemzetközi sztárvendége az equadori kígyóember. A szenzációs produkció megcáfol mindent, amit eddig az emberi test anatómiájáról tudtunk. A cirkuszi műfaj egyik legborzongatóbb, leghihetetlenebb produkcióját mutatja be a dél-amerikai kígyóember.

 

Richter Flórián

Lovak és elefánt

Richter Flórián már számos alkalommal bizonyította lovas akrobataként kimagasló tehetségét, lovas produkciójával 2008-ban a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a cirkuszvilág Oscar-díját, Arany Bohóc-díjat nyert. A most látható produkcióban holland fríz lovai Szandrával, az elefánttal együtt mutatnak be különleges cirkuszcsemegét ígérő produkciót.

 

Ádám Krisztián

Magasdrót

A híres magyar Ádám cirkuszdinasztia tagja, Krisztián a Fővárosi Nagycirkusz légterében is bemutatja bámulatos tehetségét. Fiatalos, lendületes produkciójában biztosító kötél és háló nélkül, rendkívüli egyensúlyérzékkel megy végig a magasban kifeszített dróton egykerekű biciklivel, karikán, de ugyanilyen magabiztosan ugrókötelezik is. Produkciójának legizgalmasabb része, amikor a dróton elhelyezett széken ülve, majd állva egyensúlyoz.

 

Sandra a borotváló elefánt

 

Pár percre borbély üzletté alakul a manézs, ahol nem más, mint Szandra, az elefánt borotválja a közönség valamelyik vállalkozó szellemű férfi tagját. Ezt a mulatságos jelenetet 1954-ben a Fel a fejjel című film egyik jelenetében láthattuk Latabár Kálmán és Aida elefánt közreműködésével. A ritkaságnak számító mutatványt januártól a Fővárosi Nagycirkusz közönsége is megnézheti, sőt ki is próbálhatja!

 

Rippel Brothers

Kézegyensúlyozó szám

Feri és Viktor az elmúlt 25 évben a világ nagy cirkuszainak, varietéinek állandó fellépői voltak, produkciójuk az erő és a művészet harmóniáját testesíti meg. A Magyar Cirkuszcsillagok című műsorunkban is látható kézegyensúlyozó számukkal a közelmúltban a Kínai Cirkuszfesztiválon közönségdíjat nyertek.

 

Axt Elizabeth

Washington trapéz

A híres artista családból származó Axt Elizabeth 13 éves kora óta dolgozik trapézon. Ausztráliától Mexikóig, valamint Európa-szerte számos országban kápráztatta el a közönséget kivételes tehetségével és művészien szép mutatványaival. Produkciójával – többek között – 2007-ben a Monte Carlo-i cirkuszfesztiválon külön díjat nyert.

 

Donnert család

Lovasakrobata szám

A régi magyar cirkuszdinasztiaként számon tartott Donnert család több generáció óta állatszámokkal, elsősorban lovas akrobata produkcióikkal írta be magát a magyar cirkuszművészet történetébe. A Fővárosi Nagycirkusz műsorában is látható hagyományos magyaros kosztümben, magyar zenére bemutatott, kivételes koncentrációs képességet és akrobatikus tudást igénylő produkciójukkal méltán nyerték el számos fesztivál díját. Legsikeresebb évük 2013 volt, amikor mind a Monte Carloi Cirkuszfesztiválon, mind a híres Massy-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz díjat vehettek át.

 

Finálé

 

Képgaléria az előadásról

 

[widgetkit id=”33″]

[widgetkit id=”34″]