Megalakult a Közép-európai Cirkuszművészeti Egyesület

2017. március 19-én a Fővárosi Nagycirkuszban ünnepélyes keretek között megalakult a CECA (Central European Circus Art Association), a Közép-európai Cirkuszművészeti Egyesület. Az alapító tagok – elsősorban artistaművészek és a cirkuszművészethez aktívan kapcsolódó háttérszakmák képviselői, táncosok, zenészek, műszaki dolgozók, rendezők, cirkuszmenedzserek – a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszi szomszédolás című műsorának sikere kapcsán döntöttek úgy, hogy szükség van egy olyan szervezetre, amely a cirkuszművészet közép-európai regionális érdekeit képviseli. „Összefogás, respekt és egymás művészetének elfogadása” – ezzel a mottóval és célkitűzéssel fogadták el az alapszabályt. A cirkuszművészet az emberi teljesítőképesség határait feszegető, társadalmi üzeneteket hordozó és kifejező előadó-művészeti ág; s a tervezett új budapesti nemzeti cirkuszközpont egyben a közép-európai régiót is hivatott kiszolgálni.

Az új egyesület felvételét kéri mindkét nagy világszervezetbe: a Cirkuszművészeti Világszövetségbe (Fédération Mondiale du Cirque), valamint az Európai Cirkuszművészeti Szövetségbe (European Circus Association), azok programját magára nézve is iránymutatónak tartja. A most alakult szervezetnek tagja lehet valamennyi artistaművész, cirkuszművészethez kapcsolódó háttérdolgozó, cirkusztámogató, akinek  aktív kapcsolata van a közép-európai cirkuszi régióval.

Az alapító tagok között szerepelnek Ausztria, Olaszország, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Magyarország művészei és cirkuszi szakemberei.  Az elnökség tagjai: Adriana Folco Knie (Olaszország/ Ausztria), Viktor Yarov (Ukrajna), Manfred Kannacher (Németország), Hunyadi János Mátyás „Arkan” (Románia). Az egyesület elnöki posztjára Fekete Péter miniszteri biztost, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját választotta a közgyűlés.