Megmérettettek a jövő nevettetői

A szép számban összegyűlt közönséget Greifenstein János köszöntötte, aki elmondta, hogy amit látni fogunk, az a tanév néhány kiválasztott gyakorlata: „A nyitány után duetteket láthatunk, amelyek legfontosabb szempontja az volt, hogy a karaktereket hogyan lehet egymás mellé betenni, hogy tudnak egymás mellett dolgozni vicces dramaturgiával. Ezek egytől egyig saját gyártmányú szkeccsek, ugyanis szeptembertől nem azzal foglalkoztunk, hogy felállítsunk már létező produkciókat, hanem hogy teljesen újakat hozzunk létre.”

A swing zenére bevonuló, piros orrot viselő hét fős társaság előadásában először ukulelével kísérve felhangzott Csokonay Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem című versének első sorai, majd az Ó te drága Klementina című dalt énekelték el több szólamban, azonnal bizonyosságot adva összművészeti tudásukról. Ez tökéletes felvezetője volt a stand up és pantomim elemeket felsorakoztató Pantomim kommandó harcászati felhasználásáról szóló szkeccsnek.

A jókedv megalapozása után az osztály női tagjai nyújtottak betekintést egy hétköznapi utcai jelenetbe, egy fiatal és egy idős hölgy ülőhelyért és szendvicsért vívott harcába, amihez kizárólag a pantomim tárgy-láttató eszközeit és gazdag mimikájukat használták fel. A közönség még fel sem ocsúdott a nevetésből, amikor egy fiatal férfi elkeseredett küzdelmének lehettünk tanúi, aki a forgalmat irányítva próbál átterelni egy járókeretes urat a zebrán. Ez a szkeccs –talán a zenei aláfestés miatt is- a néma filmek sztárját, Charlie Chaplint juttatta eszembe.

A következő jelenet cseppet sem volt hétköznapi, ugyanis két tehetséges tanuló gengsztereket formált meg, akik egy almát vallattak, akinek különböző módokon és eszközökkel szemléltették, hogy mi történik vele, ha nem beszél. Végül persze az alma törte meg őket.

Ezután a mindent és mindenkit lefotózó, szelfimániás ember paródiája következett a közönség bevonásával, majd egy profi és egy tökéletlen favágó munkálkodásának lehettünk tanúi.

Az előadás második blokkja karakterváló pantomim szólókat tartalmazott, vagyis egyszemélyben jelenítettek meg különböző, teljesen ellentétes, erős karaktereket. Amíg a tanulók a színfalak mögött szusszantak egyet, Méhes Csaba elmondta, hogy a diákok pantomimet, színészmesterséget, színpadi mozgást, táncot, bohóctechnikát és zenét tanulnak, valamint artista alapképzésben is részesülnek. Greifenstein János hozzátette, hogy a második évre komisch és excenter számokat is létre szeretnének hozni, amik egyszerre vegyítik a clown és az artisztikai elemeket.

A felkonferálásnak megfelelően valóban teljesen különböző karaktereket láthattunk egy személytől: megelevenedett egy kocsmai jelenet, a lufiárus és a kislány találkozása, de még Hófehérke és a gonosz boszorka is. A diákok itt is hihetetlen pantomim és színészmesterségbeli tudásukról adtak tanúbizonyságot.

A vizsga harmadik részében a diákok nemcsak színészmesterségi, hanem bűvésztudásukról is igazolták a jelenlévőket: találkozhattunk a világ legnagyobb indiai mágusával és a vele versengő francia illuzionistával, akik szerepüknek megfelelő akcentussal találták el a nézők által színpadra dobott kocka számát, amit egy kártyatrükköt kiparodizáló jelenet következett, amihez szintén egy néző segítségét kérték. Az utolsó jelenetben bohóc orrokat és kendőket tüntettek el a sokoldalú diákok. A vizsga a tanulók mókás táncával ért véget.

Szó mi szó, le a kalappal a clown osztály és tanáraik előtt! Ennyire színvonalas, mókás műsort rég láttam, de olyanoktól biztosan nem, akik csak egy éve tanulják ezt a rendkívül sokoldalú, nagy hagyományokkal bíró művészeti ágat. A tehetség önmagában kevés, hogy kibontakozhasson, kiváló tanárok, a különböző művészeti ágak magas szintű ismerete és rengeteg alázat kell ahhoz, hogy valakiből igazán jó bohóc váljon. A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium clown osztályának tagjai bizton mondhatom, hogy ráléptek arra az útra, hogy a magyar cirkuszművészet hírnevéhez méltó, világszínvonalú nevettetők váljanak belőlük.

Szekáry Zsuzsanna