A pedagógustársadalommal való szakmai viszonyunk megerősítése érdekében 

PEDAGÓGUS DÍSZBEMUTATÓT tartunk 2019. október 17-én, 15.00.-kor

rendezünk új műsoraink premierjén.


Célunk, hogy vendégül lássuk azokat a pedagóguskollégákat, akik a cirkuszművészet felhasználásával oktatási munkájukhoz segítséget, támaszt találnak ezen előadó-művészeti ágban. Azt szeretnénk, ha első kézből értesülhetne a tanár arról, hogy milyen lesz az új cirkuszi produkció, s tervezhetné meg, milyen tananyag, vagy nevelési témakör tanításához tudja felhasználni azt. Bízunk abban, hogy a megtekintett előadásra majd visszatér az osztályával, tanulócsoportjával.

Tisztelt Cirkusz iránt érdeklődő Pedagógus!

A cirkuszművészet nemcsak szórakoztató, közösségformáló erővel bír, hanem oktatási-nevelési feladatokat is ellátni képes előadó-művészeti ág. Az itt látottak kiválóan illeszkedhetnek a tananyaghoz, beépíthetők az átadásra szánt tudásanyagba.

Megnyitjuk a regisztrációt olyan pedagógusok számára is, akik iskolai kereteken kívül foglalkoznak gyerekekkel, diákcsoportokkal.  Szeretnénk megosztani velük is cirkuszpedagógiai elképzelésünket, és hosszútávon szeretnénk közösen együttműködni, együtt gondolkodni velük is.  Így várjuk szeretettel a múzeumpedagógusokat, táncpedagógusokat, fejlesztőpedagógusokat, zenepedagógusokat, zoopedagógusokat és művészpedagógusokat.

Szeretettel várjuk Önt pedagógus díszbemutatónkon 2019. október 17-én, 15.00.-i kezdéssel.

Előadásunk után egy rövid tájékoztatót tartunk cirkuszpedagógiai programunkról.

Előadásunk előtt 14.00 kezdéssel (pluszban választható programelemként) interaktív múzeumpedagógiai bemutatót tartunk két kiállításunkban, aki ezen részt venne, kérjük jelezze a megadott részben a regisztrációkor!

Jelentkezési határidő: 2019. október 17-e, 10.00.

Ha tetszett az előadás, akkor szeretettel várjuk előadásunk utáni rendhagyó óráinkra! Itt tud csoportosan jegyet foglalni!

Kérjük, mindig figyeljen a regisztráció pontos kitöltésére, hiszen a jegy befoglalásának egyik feltétele az oktatási intézmény megnevezése, valamint az osztály életkorának megadása.

A díszbemutatóra minden regisztrált pedagógusnak egy térítésmentes jegyet biztosítunk. 

Regisztrációja után, azonnal kapni fog válasz email-t. Ha ezt nem kapta meg, kérjük nézze meg a Spam mappába, és ha ott sem jelenik meg, kérem jelezze felénk.


Bízunk benne, hogy a közeljövőben nemcsak Önnel találkozunk, hanem osztályával, diákjaival is!

Csoportos jegyfoglalással kapcsolatban, kérjük, keresse bizalommal értékesítési menedzsereinket a +36 1 343 9637 telefonszámon, vagy foglalas@maciva.hu e-mailcímen.

{ BreezingForms : ped190102}