Ragadd meg a közönség figyelmét – Interjú Selenge Ulziival, a Mongol Cirkusz Társulat tagjával

Mind a golyó-, mind az ugrókötélszámmal egy történetet meséltek el. Honnan merítitek az ötleteket ezekhez a történetekhez?

A producerünk, Erdene Nergui találja ki ezeket az ötleteket. Együtt dolgozunk Dmitri Chernovval, a Nikulin Cirkusz orosz rendezőjével és ők ketten beszélik meg, mit viseljünk, mi legyen a zene, és a többi. Dmitri gondoskodik a tánctanárról, akitől elsajátíthatjuk a mozgásokat és azt, hogyan játsszuk el a szerepeket. Nagyon hálásak vagyunk mindkettejüknek mindezért és szeretnénk megköszönni nekik itt is a munkájukat.

Ami az előadást illeti, a csapatban fellépő egyetlen lányként – és a marionettet eljátszó artistaként – minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a csoportban az összes kollégám megkapja a figyelmet, mert tudom, hogy én kitűnök. Ezért is hajolok meg feléjük a Mystery of Gentleman golyóprodukció során.

Az öltözékünk és jelmezeink mind Moszkvából származnak, a tervező orosz, de a szabók mongolok. Emellett másféleképpen játsszuk el a két produkciót. A Mystery of Gentlemanben különféle szerepeket játszunk, hogy mindegyikünk karakterének legyen saját személyisége. Az ugrókötélszámban én játszom a kis babát, aki álmodik és közben megszabadul a karjára kötött zsinóroktól. A közönséget ebbe a különös, álomszerű világba vezetjük be az előadásunkkal.

Mindkét szám bonyolult, összetett produkciókat tartalmaz. Miként építitek fel az előadásaitokat?

A golyószámon már egy éve együtt dolgozunk. 2018-ban kezdtünk el ezen a számon együtt dolgozni. Egyébként tíz éve ismerjük egymást – öt évig tanultunk a Mongol Cirkusz Iskolában, és újabb öt éve dolgozunk együtt. Mind barátok vagyunk. Tavaly kezdtünk el ezen a két produkción, a golyó- és az ugrókötélszámon dolgozni.

Az ugrókötélszámban nincsenek igazán nehéz trükkök. Ezzel szemben a golyóprodukció nagyon nehéz mert nem csak a labdán állsz, de a partneredet is a válladon tartod, aki pedig egy másik partnereteket tartja az ő vállán. Amikor elkezdtük a gyakorlást erre produkciónkra, még a labdán sem tudtunk megállni. Így hát oldalról tartottuk a labdát, és így kezdtünk el ugrálni rajta. Nagyon nehéz volt.

Az ugrókötélszámot idén januárban, Spanyolországban a Gironai fesztiválon adtuk először elő. Tíz éve egy csapatot alkotunk, mióta elkezdtük az iskolát, együtt lépünk fel, és ha belegondolsz, ez rengeteg idő. Eredetileg barátok voltunk, most pedig kollégákként lépünk fel ezekben a produkciókban.

Mi a legnehezebb, legveszélyesebb eleme ezeknek a produkcióknak?

Noha mostanra már belejöttünk, a legnehezebb rész az volt, hogy begyakoroljunk mindent a golyóprodukcióhoz. Jól kell előadnunk a labdákon. Jelenleg a legnehezebb rész a kollégáim számára az, hogy elfordítsák a labdát, amikor én vagy a partnereim ugrunk, hogy probléma nélkül elkapjanak minket. Az ugrókötélszámban nincs nehéz rész, mind teljes összhangban dolgozunk, amikor azt a produkciót adjuk elő.

A produkcióitokkal számos díjat nyertek a korábbi fellépéseitek során. Melyik volt ezek közül számotokra a legkedvesebb?

Számomra a 2018 szeptemberi moszkvai Idol Fesztivál, mert akkor adtuk elő először a nagyközönség számára a golyóprodukciónkat. Teljesen más szemmel kezdtünk el nézni az egészre; sokat tanultam ezen az eseményen, például hogyan adjak elő jobban. Ez egy hatalmas hely, és eleinte a közönségből néhányan folyton a telefonjukat bámulták, ami néha rosszul esett, mert ott voltunk, hogy őket szórakoztassuk, és mégis másnak szentelték a figyelmüket. De ott megtanultam, hogy ragadd meg a közönség figyelmét. Noha egy díjat sem nyertünk, emiatt a lecke miatt mégis hasznos volt számunkra. Nem számít, hol lépsz fel, mindent meg kell tenned, hogy rád figyeljenek.

Mesélnétek a mongol cirkuszművészetről?

Vannak cirkusziskoláink, ahol öt évig tanulunk. Az első három év során minden cirkuszzsánert megtanítanak, zsonglőrködést, kaucsukszámot, akrobatikát, drótszámot, trapézt, mindent. Ezután a három év után, miután mindent megtanultunk, megkérdezik tőlünk, mivel akarunk fellépni, és utána kizárólag azt gyakoroljuk. Ha például kaucsukszámot akarsz előadni, akkor azt gyakorlod – én is ezt tettem az utolsó két évben. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ebbe az iskolába jártam.

Abban különbözik a cirkusziskolánk, hogy nincs nyári szünetünk. Így egész évben gyakorlunk. Hat évesen kezdtem el gyakorolni a kaucsukszámot. Amikor tizenkét éves lettem, beiratkoztam a cirkusziskolába. Tizenhét évesen fejeztem be a cirkusziskolát és azonnal a cirkusz világában kezdtem el dolgozni.

Emellett el kell mondanom, hogy a legjobb tanárok és edzők tanították meg mindazt, amit tudunk, és ezért nagyon hálásak vagyunk. Éppen ezért szeretnénk megköszönni mindent a Khishigt Ganbold X-Mak Circus-21 intézetnek.

Mi volt az első fellépésed?

Természetesen egy kaucsukszámot adtam elő, de ez még a cirkusziskola előtt volt – tíz vagy tizenegy lehettem. Dél-Koreában léptem fel. Ez nem egy műsor volt, szerződésem sem volt, és díjat sem osztottak; egy hivatalos zenefesztiválon léptem fel. Ez volt az első fellépésem egy másik országban.

Mi az, ami megfogott titeket a Repülőcirkusz előadásban?

Tetszik, hogy ez egy klasszikus cirkuszshow, a rendező, Kristóf Krisztián pedig mindent megtett, hogy a közönség egy felejthetetlen cirkuszélményt éljen át. Az elmondása szerint a Dumbó forgatása alatt szerzett tapasztalata ihlette, és sikerült a régi cirkuszok varázsát visszaadni. És azért is hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű, tehetséges artistaművészekkel léphetek fel. Szóval, szerintem mindenkinek látnia kell a Repülőcirkuszt, mert ez egy csodálatos, nagyszerű műsor.

Pusztai Dániel