Richter Kevin lovas akrobata világrekordot döntött!

Szinte tapintható volt a feszültség a nézőtéren, miután Maka Gyula felkonferálta a Hortobágyi Károly-díjas, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany-és Ezüst-díjas artistaművészt, Richter Flóriánt és fiát, Richter Kevint, aki a világon elsőként, húsz szabad idomítású lóval bemutatott magyar postakocsi számával rekordkísérletre készül. A két lovon álló artista lábai között tizennyolc ló vágtatott át a tizenhárom méter átmérőjű manézsban. A rekord csak akkor lehetett érvényes, ha minden alkalommal elkapja a lovak vezetőszárára erősített szalagokat, majd ezeket egyik kezében tartva irányítja mind a tizennyolc lovat. A közönség együtt számolta a fenséges állatokat, hol egymás között suttogva, hol telitorokból üvöltve.

A rekordkísérlet sikeres volt, a közönség ovációjától kísérve, az ifjú lovasakrobata a műsor végén átvette Sebestyén Istvántól, a Magyar Rekord Egyesület elnökétől a rekordot hitelesítő okiratot.

A Richter család története a 19. századig nyúlik vissza. A berlini Brandenburgi kapu előtt álló első Richter Cirkuszról származó feljegyzés 1821-ből származik. A Richter család világhírnevét állatok közreműködésével bemutatott számainak és kitartó munkájának köszönheti. Az első és egyetlen Kossuth-díjas cirkuszművész, Id. Richter József elefánt és akrobatikus zsoké számaival lépett fel a világ legjobb cirkuszaiban, akrobatikus zsoké produkciójáért 1974-ben a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst-díjjal tüntették ki. Idősebb fiát, Richter Flóriánt Hortobágyi Károly-díjjal, Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, Monte-Carloban pedig egy Ezüst és egy Arany díjjal ismerték el a tudását. Az Arany Pierrot-díjas Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, a Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany-díjasa és a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany Bohóc-díjas artistaművésze lovasakrobata, lóháton bemutatott balett és a világ legnagyobb egzotikus állatprodukciójával vált ismertté.

Szekáry Zsuzsanna