Szarvasról a Clown táborból jelentjük – Péntek

Méghozzá olyanok, amire a Nemzetközi Clown tábor vezetője, Greifenstein János sem számított.

“- Nézz oda, hihetetlen, ahogy egyszerre mozognak!”- ámuldozott János a péntek reggeli táncpróbán. A tréningező társaság még Filep Viktor koreugráfust is meglepte, pedig a profi táncos igen magasra tette a lécet a résztvevőknek: Michael Jackson egyik nagy slágerére tanította a bonyolultabbnál bonyolultabb lépéseket és mozdulatokat.

A délután tartogatta az újabb meglepetést: a több nyelvet beszélő társaság, az egymással korábban soha nem találkozó emberek, szinte az első pillanattól fogva “beszélték a közös nyelvet” és egy csapatként dolgoztak Méhes Csaba pantomim művész tréningjén. A szakmai munka több órán keresztül zajlott, a hangsúly a csapatmunkán, az egymásra hangolódáson és a saját test feletti kontrolon volt.

“Szeresd a hibáidat, keresd a hibáidat és éptkezzél belőlük!” – ez már Greifenstein János pénteki üzenete volt a tréningezőknek. János bohócos feladatai zárták ugyanis a napot: a résztvevők legnagyobb örömére pedig előkerültek a piros orrok is!

Szombaton külföldi vendég tanárok vezetésével folytatódik a munka.

Sz. Látó Judit