Szenzációs cirkuszi kísérlet az esélyegyenlőség jegyében

A cirkuszi narrálás bevezetésével a világon először próbál meg áttörni egy falat a Fővárosi Nagycirkusz. „Hisszük, hogy vak sorstársaink számára is elérhetővé lehet tenni a cirkuszt.”- mondta el Fekete Péter igazgató.  Nagy kihívás ez, hiszen míg a színházművészet verbális műfaj, a cirkuszban nem hangoznak el szavak, az információk jelentős részét a narráció juttatja el a nézőhöz. Emellett azonban ott van a közönség „zaja”, az atmoszféra, a hang, és az előzetes bejárásokon manuális érzékeléssel megtapasztalt információk özöne, amelyet csak a személyes jelenléttel tapasztalhatnak meg sorstársaink.

Szenzációs kísérletet teszünk a mai napon, a Lúdas Matyi a cirkuszban előadás alatt: “akadálymentes”, audio-narrációval ellátott produkciónkat élő adásban hallgathatják meg az érdeklődők 2017. március 23-án 15 órakor a TRádió – A mentő állomás a Hobby Rádió – a hang-adó Esélyegyenlőségi Magazinjának különkiadásaként. Narrátorok: Tarsoly Kriszta színművész és Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.