Tudtad-e? – Képregényhősök és a cirkusz

Biztosan mindenki elgondolkodott már rajta, hogy Batman vagy Superman – a legújabb filmes adaptációktól eltekintve – miért hordja kívül az alsónadrágját. A válasz a cirkuszművészetben gyökerezik, ugyanis Alex Raymond, az először 1934-ben megjelent Flash Gordon karakter megalkotója, szuperhőse megmintázásához a 1920-as és az 1930-as évek cirkuszi erőembereit, légtornászait és birkózóit vette alapul. Az e foglalkozást űző művészekre amúgy is egyfajta szuperhősökként tekintettek, akik páratlanul hajlékonyak, bátrak és erősek voltak. Hogy ezeket a szuperképességeiket kamatoztatni tudják, megfelelő ruhadarabokat kellett viselniük, ezért testhezálló ruhájuk fölé rövid sortot húztak, amivel hangsúlyozták a maszkulinitásukat is.

Miután az alkotót megihlette az emberi akarattal létrehozható csoda, vagyis a cirkuszművészet, a gravitációra fittyet hányó, hajlékony légtornászok és az akkor kedvelt, de mára eltűnt zsáner, az erőember, létrehozta a saját szuperhősét, akit a manézsból a Mongo bolygóra helyezett. Az amerikai hérosz tudományos-fantasztikus története nemcsak a csőd szélén álló King Features képregény kiadót mentette meg, de az eredetileg mérnök végzettségű Alex Raymond hősét a filmipar is felkapta; először 1936-ban került a mozivászonra egy tizenhárom részes feldolgozásban.

Alex Raymond legyőzhetetlen figuráját és annak sikerét alapul véve Jerry Siegel és Joe Schuster is rövid sortot húzott Superman testhezálló ruhája fölé, amit megtoldottak egy piros palásttal, amit szintén a cirkuszi erőemberek, valamint az európai királyok viselete ihletett, mintegy demonstrálva az erőt és a hatalmat. 1939-ben debütált a köpenyes igazságosztó Batman, Bob Kane rajzoló és Bill Finger író munkája nyomán, akinek öltözékét, csizmáját és széles övét a már említett, valódi csodaemberek fellépő ruháiról mintázták. Ezeken alapuló öltözetet kapott később például Wonder Woman, Rozsomák, Magneto, Pókember, Thor, Vízió, de még Vasember kezdeti páncélja is erre a viseletre hajaz.

Bár az artistaművészek manapság nem húznak rövid sortot a testhezálló ruhájuk fölé, a képregényhősök megalkotói papíron és a mozivásznon jóval később hagyták el ezt a viseletet, például a 2006-os Superman visszatér című filmben a főhős még felvette a kisnadrágot.

A képregények és a belőlük készülő filmes adaptációk most élik virágkorukat, melyeknek ihletői nap, mint nap, akár az életük kockáztatása árán szereznek izgalmat és örömöt a kikapcsolódni vágyó nézőknek a cirkuszokban.

Szekáry Zsuzsanna