Biztonságos a Fővárosi Nagycirkusz!

Megelőző rendelkezésekkel, felelős magatartással szavatolja a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonságát. A fesztiválok elmaradása okán nagyobb felelősség hárul a kulturális intézményekre, ezért a cirkuszi előadások látogatóinak védelmében önkorlátozó intézkedéseket vezettek be.
A Fővárosi Nagycirkusz nézőterén minden második sorban tudnak csak helyet foglalni a látogatók, és az azonos sorban ülő társaságok között is kihagynak helyeket.
Megduplázta az intézmény a mellékhelyiségek és a közönségforgalmi terek tisztítási rendjének gyakoriságát is, a pénztáraknál lévő sorban állást pedig az online jegyvásárlás erősítésével igyekeznek csökkenteni.
A cirkuszba érkezőket arra kérik, hogy használják a bejáratoknál kihelyezett kézfertőtlenítő folyadékokat.
A jelenleg futó, Tündértánc – Nővarázs című előadás fináléjában az artisták szintén az egymásra figyelésre hívják fel a figyelmet. Az új műsor a női lét különböző aspektusait és a nőiséget helyezi előtérbe a cirkusz- és a képzőművészetek segítségével. Az előadás záró jelenetében emléket állít dr. Hugonnai Vilmának, az első magyar orvosnőnek, ezzel felhívva a figyelmet a pandémiás helyzetben a fegyelmezett, egymásra figyelő magatartásra.
Recommended Posts

Telt ház, ováció és vastaps – Hatalmas sikere volt a Holle anyó című előadás bemutatójának a Fővárosi Nagycirkuszban
2025.10.21.

MAGYAR CIRKUSZMŰVÉSZEK EGY 2500 ÉVES INDIAI ERŐD FALAI KÖZÖTT, A KANGRAI MAHARAJA VENDÉGEKÉNT
2025.10.07.

A Fővárosi Nagycirkusz bemutatja: HOLLE ANYÓ
2025.10.07.