Egy balerina és egy légtornász szerelme – Interjú Nikita Pavlovval és Aliaksandra Vishneuskaya-val
Mesébe illő történet egy balerináról és egy légtornászról, akiknek nemcsak a sorsuk, hanem az álmuk is egybeforrt. A különleges és szenvedéllyel átitatott produkcióval fellépő párossal mindent megváltoztató pillanatokról és a Fővárosi Nagycirkusz RAIN – Esőcirkusz és MAGIC Show műsorairól beszélgettünk.
Hogyan kerültetek kapcsolatba a cirkusz világával?
Nikita: Gyermekkorom óta tornásznak készültem, viszont bármikor megnéztem egy cirkuszi előadást, teljesen elvarázsolt és úgy éreztem, hogy nekem is ott lenne a helyem, át akarom élni a levegőszámok adta szabadságot és le akarom nyűgözni a közönséget. Amikor jött egy lehetőség, hogy artistaművészeket kerestek és képeztek tovább, azonnal jelentkeztem és hátat fordítottam az ígéretes élsportolói karrieremnek. Egy percig sem bántam meg, tizenkét éven át szárnyaltam a kupola alatt egy fesztivál-díjas fliegende (lengőtrapéz) számban, amivel bejártam a világot. Nyolc évvel ezelőtt egy próbán a szokásos elánnal és összpontosítással gyakoroltam. Egyszer csak lenéztem és odalett a koncentrációm: első látásra beleszerettem a tánckar új táncművészébe, egy gyönyörű és tehetséges lányba, Aliaksandrába. Az érzelmeim viszonzásra találtak, de attól tartottunk, ha vége a szezonnak, a társulat tagjai szétszélednek és elszakadunk egymástól, ezért elhatároztuk, hogy közösen megalkotunk egy levegőszámot.
Gondolom nem ment zökkenőmentesen, hiszen teljesen más területről érkeztetek.
Aliaksandra: Valóban nem, mert kisgyermek korom óta klasszikus balettet táncoltam, számos előadásában léptem közönség elé, majd a Rosgoscirk vállalathoz kerültem, ahol bár hasznosíthattam a balett tudásomat, teljesen más táncstílusokat kellett elsajátítanom. Az artisták mozgása pedig abszolút más világ volt. Nikitával valami különleges, egyedi produkciót szerettünk volna létrehozni. Először a vertikális kötéllel próbálkoztunk, de úgy éreztük, hogy nem elég unikális. Manapság is, de akkoriban végképp, nagyon kevesen léptek fel lánc számmal, ezért cirkuszi trénereket kértünk fel, hogy oktassanak. Nikita nem akart a tanár szerepébe bújni, mert tartott tőle, hogy feszültséget szülne kettőnk között. Eleinte azt hittük, hogy négy-öt hónap alatt összeáll a szám, de nagyot tévedtünk. Igaz, hogy a próbákat megszakította, hogy vissza kellett mennem a záróvizsgáimra a minszki egyetemre, de inkább az adta a legtöbb nehézséget, hogy két teljesen más mozgásformában jártas ember egy összehangolt, harmonikus képet tudjon alkotni a porondon.
A lánccal nehezebb az anyaga miatt dolgozni, mint a kötéllel vagy a tissue-val?
Nikita: Vannak trükkök, amiket könnyebb kötélen végrehajtani, viszont az akrobatikus kunsztok esetében a lánc súlya adja a könnyebbséget, mert nem leng ki olyan könnyen. Furcsa, de számomra az egyszerűbb trükkök mentek nehezebben, Aliaksandrának viszont minden kunszttal meggyűlt a baja. A lánc számunk gyakorlásakor eleinte tele voltunk kék-zöld foltokkal, sőt egy fogam is kitört. Nem használtunk védőfelszerelést, mert tudtuk, hogy később a porondon sem fogunk. Nem volt könnyű időszak, ki kellett tapasztalnunk a lánc és a saját testünk működését is. Végül egy év múlva porondra léphettünk. Frenetikus pillanat volt, még most is beleborzongok.
Aliaksandra: Én is, mert amint bekerültem a cirkusz balettkarába, az lett az álmom, hogy légtornász legyek! Sokan számoltak be erről, amit én is átéltem. Ez a cirkusz igazi mágiája, egy pillanat alatt beszippant és függővé tesz, aztán ha szerencséd van, azt veszed észre, hogy gőzerővel, mindent félredobva próbálsz. Elképesztő energialöketet ad, hogy átléped a saját fizikai határaidat, amit a közönség végtelen szeretettel és elismeréssel hálál meg. Egy cseppet sem bántam meg, hogy artista lettem. A balett csodálatos művészeti ág, nem sajnálom, hogy annyi éven át táncoltam. De a cirkusz porondján találtam meg igazán önmagam.
A koreográfia és a szám teljes látványvilága is a táncos múltadnak köszönhető?
Aliaksandra: Igen, mert a trénerünk nem értett a koreografáláshoz, nekem viszont nem jelentett problémát. Szerettem volna, ha a tánckar is komolyabb szerephez jut a produkciónkban, mert a vizes porondon még ütősebb, ha ők is megjelennek és fokozzák a hangulatot.
Nem tartotok attól, hogy leestek, mivel biztonsági kötél nélkül léptek fel?
Nikita: Ha ettől rettegnénk, másik szakmát kellene választanunk. A félelem megöli a fellépés örömét és hibázásra késztet. Pályafutásom alatt egy alkalommal sérültem meg. Az Amerikai Egyesült Államokban léptünk fel a fliegende számmal, amikor rosszul érkeztem a hálóba, ahonnan kirepültem és pár széket is összezúztam. Szerencsére csak az egyik kezem tört ripityára és kicsit megsérült a fejem, de a regeneráció alatt is alig vártam, hogy visszatérjek a magasba. Az életveszély szerves része a légtornászok életének, mindenki tisztában van vele, aki ezt a hivatást választja.
Mit gondoltok, mi adja a RAIN – Esőcirkusz és a MAGIC Show műsorok sikerét?
Nikita: A szuper magyar közönség, akik értékelik az előadásokban látható magas szintű produkciókat. Mindkét műsor szerkezetére jellemző, hogy folyamatosan pörögnek, nincsenek üresjáratok vagy gyengébb produkciók, sőt a bohócunk is kiemelkedő, ami manapság sajnos egyre ritkább. Az egész családnak szóló RAIN – Esőcirkusz Magyarországon Fekete Péter rendezésének köszönhetően egy fontos üzenettel is gazdagodott, ami jó példával szolgál az egész világ számára. A MAGIC Show, ahogy a címe is utal rá, az illúzióra és a cirkuszművészet varázsára épül, igazi könnyed, hétvégi kikapcsolódást nyújt a felnőtt korosztály számára. Hálásak vagyunk, hogy mindkét műsorban felléphetünk és a társulat többi tagjához hasonlóan, igyekszünk minden alkalommal a maximumot nyújtani, mert a magyar közönség megérdemli a varázslatot.
Szekáry Zsuzsanna
Fotó: Urbán Ádám
További interjúkat és híreket ide kattintva olvashatnak.