A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adományokkal segíti az ukrán artistaképzősök oktatását

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ oltalma alatt álló kijevi és harkivi artistanövendékek számára szeptember 23-án, fontos iskolai felszereléseket hozott a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), az ENSZ tagszervezete. Az adományok jelentősen megkönnyítik a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnáziumban (BIAK) tanuló ukrán diákok oktatását.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ kapui nyitva állnak a bajba jutott artistaművészek – gyerekek, szülők, artista tanárok és artista növendékek – előtt. Ukrajnából többszáz artistaművész érkezett az elmúlt hónapokban. A háború elől menekülők több csoportra tagoldódnak. Vannak olyan az artista családok, akik tudván, hogy a Fővárosi Nagycirkusz egy biztos pont, ahol megpihenhetnek, szállást, étkezést és szükséges felszereléseket kapnak, majd csatlakoznak Nyugat-Európában élő rokonaikhoz. Azok a fiatal artistaképzősök – többek között a Kijevi Cirkuszi és Művészeti Akadémiáról és a Harkivi Cirkusz Stúdióból –, akik az otthonaik elhagyására kényszerültek, és nincs hova menniük, szintén otthonra leltek Budapesten. Amellett, hogy szállást, napi háromszori étkezést, orvosi ellátást, ügyintézést és különböző programlehetőségeket biztosítanak számukra, az oktatásuk sem szakadt meg. A közismereti és a gyakorlati óráik a BIAK-ban zajlanak egészen addig, amíg a körülmények lehetővé nem teszik, hogy visszatérjenek a hazájukba. Az IOM Magyarország már korábban higiéniai termékekkel támogatta a diákokat, most pedig tabletekkel és iskolai felszerelésekkel – pl. tollak, ceruzák, festékek, vonalzók – segítik a tanulmányaikat. Mivel a BIAK magyar osztályaiba integrálták be az ukrán tanulókat, ezért óriási segítséget jelent számukra, hogy az IOM húsz tabletet hozott nekik, amelyek hangfelismerő applikációval is rendelkeznek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a közismereti tárgyakat oktató tanárok által elmondott anyag azonnal ukrán nyelven jelenik meg a kijelzőkön. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és az IOM között létrejött együttműködés a jövőben is folytatódik, ugyanis további tabletekkel és iskolai felszerelésekkel támogatják az ukrán artistaképzősöket.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), fontos iskolai felszerelésekkel segíti a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnáziumban tanuló ukrán artistaképzős diákokat
Fotó: Nagy Attila

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) része. Az IOM 1951 óta támogatja az emberséges és rendezett migrációt a világ minden táján. Az IOM 2016 óta része az ENSZ rendszerének, így a szervezetet azz ENSZ Alapokmányában foglalt elvek vezérlik, beleértve a mindenkit megillető emberi jogok tiszteletben tartását.

Szekáry Zsuzsanna

Borítókép: Nagy Attila

További híreink