Bemutatkozott a Fővárosi Nagycirkusz programja az Akadálymentesítés az előadó-művészet területein elnevezésű konferencián

Fekete Péter kulturális államtitkár mindenhová magával visz egy kultúrkincset. Ezúttal egy ereklyetartót hozott a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból azon okból, hogy a Pesti Magyar Színház szép küldetése, az akadálymentesség megvalósítása patrónusokra leljen, szentek által is áldva legyen.

A színházi előadó-művészeti szakzsargonban gyakran használatos kifejezés az úgynevezett negyedik fal. Ez egy láthatatlan, képzeletbeli fal, amely a nézők és a színpadon játszódó események között emelkedik. A nézőknek megadja az alapvető színházi élményt, hogy bekukkanthatnak akkor és oda, amikor és ahol a dráma zajlik, láthatatlanul és jelen időben. Míg legtöbbünknek csak a színházi előadó-művészeti illúziókeltés eszköze, addig a vak és gyengénlátó embertársainknak áthatolhatatlan a negyedik fal, így esély sincs rá, hogy megképződjön bennük az élmény.

Hogyan, milyen módszerekkel lehet esetükben felszámolni ezt a falat? Mit lehet átadni a színházi látványvilágból egy látássérült nézőnek? Hogyan lehet érzékeltetni egy jeltolmács segítségével a darab szövegének stílusát egy hallássérült számára? – tette fel a kérdést a kulturális államtitkár. Majd örömét fejezte ki, hogy számos intézményben és művészeti ágban vannak erre fontos és működő kezdeményezések, jó gyakorlatok, példaként átvehető és alkalmazható megoldások, amiket az Akadálymentesítés az előadóművészet területein elnevezésű konferencia részletekbe menően bemutat.

Ezután Fekete Péter egy általa jól ismert intézményt, a Fővárosi Nagycirkuszt hozta fel példaként, amely az előadások akadálymentesítésének úttörőjeként, nem csak hazánkban, hanem a világon elsőként tett kísérletet arra, hogy a cirkuszban vak és gyengénlátó társaink számára is elérhetővé tegye a műsorokat. Ez azért különösen nagy kihívás, mert a színházzal ellentétben a cirkusz nem verbális műfaj, így az információk jelentős részét csak az audionarrátor tudja eljuttatni hozzájuk. Valamint segítségükre vannak az előzetes bejáráson manuális érzékeléssel megtapasztalt információk. Egy előadás előtt közösen bejárják és megismertetik a nézőkkel a teret, a rekviziteket és a fellépőket. Az évek során kifejlesztett és tökéletesített akadálymentesítő eszköztár eredményesen működik nemcsak a Fővárosi Nagycirkuszban, hanem a magyar utazócirkuszoknál is, valamint sorra veszik át a technikát a világ többi részén – tájékoztatott a különleges programról Fekete Péter.

Marosi Antal előadásának kezdeti perceiben felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz akkori igazgatójának jóvoltából az intézmény lehetőséget kapott rá, hogy látássérült társainknak is előadást tartsanak. Azért fontos ez, mert sehol a világon nincs olyan alkalom, hogy a néző úgy találkozzon egy elefánttal, ahogy a cirkuszban megteheti. Ez egy érzékenyítő része volt az előadásoknak, hogy taktilis ingerek által megismerhették az állat felépítését és méreteit. A program célja, hogy olyan információkat kapjon a látássérült néző, amihez máshol nem juthat hozzá, és olyan élményekben legyen része, amikben korábban soha.

Ezután egy videobejátszást láthattunk a Fővárosi Nagycirkusz programjának kezdeteiről, amelyből a konferencia résztvevői megismerték, hogy történik a manézs bejárása, a rekvizitek és a fellépők megismerése, valamint hogyan zajlik a gyakorlatban az audionarráció.

Hogyan lehet mesélni a színekről vagy a formákról? – tette fel a kérdést Marosi Antal, amire a választ Karvai Sándor, a születése óta vak érzékenyítő tanító adta meg számára, aki telefonon kapcsolódott be a konferenciába.

Karvai Sándor megosztotta, hogy a színek alapvetően semmit nem mondanak számukra, bár ők is használják az elnevezéseiket. Ellenben a méretet és súlyt jelölő támpontok sokkal fontosabbak. Az audionarrált előadások által gazdagabbak lettek, közelebb hozták számukra a cirkusz világát, ami által ők is betekintést nyerhettek abba, hogy mi és hogyan zajlik a porondon. Ezáltal számukra is átélhetőbb lett, mert maguk előtt láthatták azt a világot, amit igazából nem láthatnak.

Miután Karvai Sándor elköszönt, Marosi Antal a narrálás kihívásairól mesélt, ami tapasztalt rádiós-újságíróként is nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis műsoraiban általában olyanok számára láttatja az eseményeket, akik amúgy is látnak.

Előadás előtt harminc perccel engedik be a látássérült vendégeket a cirkuszba, amit hasznosan kell eltölteni. A Fővárosi Nagycirkusz sajtófőnöke ilyenkor mondja el, hogy mit lehet tudni a cirkuszról, és hogy néz ki az épület. A műsor előtti érzékenyítés során a látássérült látogatók megismerkednek a formákkal és a méretekkel, amiket később épít be az előadás narrációja alatt. A narrátornak fel kell készülnie az épületből, a zenekarból, a fellépőkből, a rekvizitekből, amiket az előadás során további információkkal egészít ki.

A Fővárosi Nagycirkusz jelenleg futó műsora, a Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mese esetében a különleges jakut kultúráról kell mesélni. A műsor alatt sok olyan információt tud megosztani, amit a látássérültek soha nem fognak megtapasztalni, és az audionarrálásnak köszönhetően több adattal lesznek gazdagabbak, mint látó társaik.

Marosi Antal azt a gyakorlatot fejlesztette ki, hogy nem beszél folyamatosan az előadás alatt. Ügyel rá, hogy megjelenjen a konferanszié hangja, vagy egy-egy nehéz trükk bemutatása után hagyja, hogy megérintse hallgatóit a taps. „Nagyon fontos, hogy komplexen adjunk valamit azoknak, akiket meghívunk, hogy belelássanak egy olyan világba, amit korábban nem láttak. Nagy felelősség, hogy megmutassuk a világot.”

Szekáry Zsuzsanna

Fotók: kultura.hu