Cirkuszi Csodaemberek – Visszatérések a balesetek után

Simon Árpád

„A másik baleset az öcsémmel esett meg Japánban, mikor az egyéni produkcióját mutatta be.Tibi azzal aratott nagy sikert, hogy nagyon meglengette magát, majd a plafont megrúgta a cipője orrával, hogy jó lendülettel jöjjön vissza. Mivel a szumóbirkózók stadionjában voltunk, a plafon körben be volt csövezve, Tibi trapéza pedig felkötve középre. Amikor fellendült, megrúgta a plafont, de a trapéz a fenekén is tovább ment, és a kopfingje beszorult, így az egész trapéz fent maradt, ő pedig fenékkel lefelé. Lehetett látni, ahogy csúszik, majd levágódott a lába.
Fogta a vékony kötelet, de a holtponton kicsúszott a súly, így a kötél is, és háttal leesett. Végig kellett néznem, semmit sem tehettem. Az volt a szerencséje, hogy a karjára esett, így az megvédte a fejét. Rögtön kórházba került. Kettős látása lett, kicsit bizonytalan volt, de csonttörést nem szenvedett.

A következő hónapban már Dél¬-Amerikában, Rióban kezdtünk. Bár a kettős látás még fennállt nála, úgy lépett fel a Maracanã Stadionban – ami akkora volt, hogy az egész Fővárosi Nagycirkusz elfért a manézsában –, hogy itthon kijelentette, nem fog próbálni, mert akkor hozhatják is haza. A baleset utáni első fejenállása a trapézon a műsorban volt, próba nélkül. Nagyon profi volt.”

Id. Richter József

„Én egyszer sérültem meg, a feleségemmel az elefántos akrobataszámunkat adtuk elő. Az elefánt túl nagyot dobbantott a deszkára, a feleségem pedig felrepült: rögtön tudtam, hogy el kell kapnom, különben meghal. Visszatettem az elefántra, de közben lerúgott. Jégen dolgoztunk, de a cirkuszi műsor alatt deszkákat tettek rá, amelyek az eséstől szétcsúsztak, azok közé úgy szorult be a lábam, hogy kifordult a bokám. Szerencsére csak egy hétig kellett feküdnöm miatta.

A térdeimet aztán ötször operálták, mert elkoptak a porcok, egyszer-¬kétszer a ló is átvágtázott rajtam. Nagy balesetem hála istennek nem volt, pedig biztonsági kötél nélkül szaltóztunk nyolc méter magasságban, az elefánt hátára. Egy-¬kettő¬-háromembernyi szaltókat csináltunk. Ez a világon azóta is unikum, Nyugaton még most is úgy él a Richter család a köztudatban, hogy olyan produkciókat mutatunk be, amiket mástól nem láthatnak.”

Eötvös Tibor „Szandi”

„A dél-amerikai turnénk során megsérültem a rúdprodukció közben. Nincs rá magyarázat, mert tökéletes szaltó volt, leérkezéskor mégis hatalmas fájdalmat éreztem, és már csak segítséggel tudtam elhagyni a manézst. Tihany úr cirkuszánál történt, aki megszervezte az elutazásunkat São Paulóba, hogy meg tudjanak vizsgálni. Mivel még fél év volt a szerződésünkből, kértem az orvostól, hogy adjon injekciót, amitől elmúlik a fájdalom, hiszen fel kell lépnem. A professzor nagyon mérges lett, hogy ő ilyet nem csinál, hát nézzem meg, nincsen térdrefexem. Két nappal később egy hétórás műtét következett, majd egy hétig tartó mérhetetlen fájdalom, és ismét meg kellett tanulnom járni. Amikor hazajöttünk, változtatnunk kellett, mert azt a műsorszámot már nem tudtuk csinálni.”

Kovácsné Négyesi Katalin „Duo Kowy”

„Huszonöt évig voltunk artisták, utána mentünk szakmai nyugdíjba 1999-¬ben. Ekkor rögtön kaptam egy gerincsérvet, aminek köszönhetően deréktól lefelé lebénultam. Megoperáltak, rendbe jöttem, de azt mondta a doktor, ha egy mód van rá, ne menjek be a cirkuszba, mert nem biztos, hogy ki is jövök. Utána lettünk bohócok. Először csak bohócműsort csináltunk, utána lettünk bohócdoktorok.”

Graeser József „Dodi” és Graeser Józsefné Betti

„Betti: A foteles trükknél én szaltóból ülve érkeztem a fotelbe. Aki fogta a fotelt, valahogy megbotlott, én nem kapaszkodtam, és előreestem öt méter magasból. Mind a két csuklóm eltört, ráadásul az egyik szilánkosan, ezért a csípőmből vettek ki csontot az orvosok, hogy helyre tudják hozni. Ez Angliában történt, szinte magatehetetlen voltam, a többiek dolgoztak tovább, de a szezon végén már én is a manézsban voltam. Október vége felé jöttünk haza, felléptünk a Fővárosi Nagycirkuszban, december végén pedig már utaztunk Spanyolországba, ahol egy évet töltöttünk.

1979-ben kétszer nyílt törést szenvedtem, a síp¬ és a szárkapocscsontom tört el, de utána még szerencsére évtizedekig triplaszaltókat ugrottam. Abban a pillanatban természetesen elkeseredik az ember, de megműtöttek, kihagytam azt az évet, és meggyógyultam. Sok atlétának és sportolónak törik el a lába, de visszakerülnek, mert akarják, edzenek, hiszen ez az életük. Mi ugyanígy gondolkodtunk. Én szerencsés voltam, de egy kollégánk egy súlyos sérülés következtében örökre lebénult.

Dodit még a pályája elején eltalálta egy csiga a cirkuszban, és a fejét ért nagy ütés következtében a fél oldala lebénult. Két évbe telt, mire helyrejött.

Dodi: Tizenhat éves voltam, akkor ezt az ember könnyebben viseli. Ledermedtek az ujjaim, de rögtön hasznot húztam belőle, mert kihúzhattam magam az iskolai dolgozatírások alól. Visszagondolva nagyon szerettem volna zsonglőrködni. Azt mondták, hogy egészen ügyes voltam, de a baleset miatt nem folytathattam tovább. Ebben a szakmában benne van, hogy súlyos balesetek is történhetnek, de az artista ezzel együtt vállalja. Nem retteg tőle, és nem ez jár a fejében.

Betti: Úgy nem is tudná csinálni.”

Axt Lászlóné született Eötvös Ibolya

„Lacinak volt egy másik, egyszemélyes produkciója, amit Amerikában tanult meg, a saroktrapéz. Szakmailag sokkal könnyebb volt megtanulni, mint a fejenállást, de ezerszer veszélyesebb, mert a sarok a test legutolsó pontja, amivel kapaszkodni tud. Ha téveszt, nincs tovább, lezuhan. Ez történt a Fővárosi Nagycirkuszban.

A saroklógó számnak volt egy olyan pillanata, ahol a lábfejével kellett elkapnia a kötelet hintázás közben. Pont kint volt a holtponton, ott kellett hanyatt
dobnia magát, szét a lábait és ilyen pozícióban elkapni a kötelet. Ez az abfahlt. Ahogy így elkapta, a jobb lábfeje megcsavarodott és kicsúszott a kötélből, a súly a bal lábára került, amitől gellert kapott a trapéz, ami szintén kicsúszott. Bent álltam a porondon, ő hanyatt a nézőtér felől szállt a porond közepe felé, de az utolsó pillanatban el tudta fordítani a testét jobbra. A csípőjével, a vállával és a fejével ért földet, rögtön elveszítette az eszméletét, hét napig volt kómában. Teljesen összetört az egész jobb oldala, minden bordája átszúrta a tüdejét, légmelle lett, az agyában vérömleny keletkezett, kulcscsonttörést szenvedett, a gerincében az összes szelvény letört, gépek lélegeztették. Azon az éjszakán azt mondták, hogy ha a fejében továbbterjed a vérömleny, mindenféleképpen meg kell nyitni a koponyáját, de ha nem szívódik fel, tolószékbe kerül.

Hála istennek szerencsés csillagzat alatt született, valamint a teste izmos kötésének köszönhetően tompult a becsapódás ereje. Akkor még nem volt ilyen gumiporond, mint most: kemény, betonozott részre zuhant. Hála a jó istennek, elindult nála a gyógyulás folyamata. 1984. mácius elsején érte a baleset, és 1984. szeptember 28-án kezdtünk el újból gyakorolni. 1985-ben egy magyar társulattal kezdtünk egy magyar műsort Csehszlovákiában, de aztán utólag bevallottuk magunknak, hogy az a kezdés korai volt, mert minden alkalommal a produkció után nagyon összevesztünk, kiabáltunk egymással, mivel tulajdonképpen egyikünk sem bízott a másikban.
A saroktrapézt abba is hagyta, a fejen álló trapéznál mind a ketten féltünk. A mai napig, ha megmutatjuk valakinek a saroktrapézról készült mutatványt videón, ő mindig kimegy a szobából, képtelen megnézni.”

Schneller László „Perinyo”

„Ahogy a bátyám is, úgy sajnos én is lezuhantam, súlyosan megsérültem. Megsérült a karom, összezúzódott a májam, és gerincsérülésem is lett. Mindig szerettem az állatokat, de amíg édesapám élt, addig nem foglalkozhattunk velük, mert a nagybátyámat oroszlánok tépték szét, apánkban ez mély nyomokat hagyott. Amíg élt, szinte az állatok közelébe sem mehettünk. De ahogy leestem, rögtön csináltam egy vegyes tigrisoroszlán számot. Nem volt nehéz a váltás, mert húszéves korom óta voltak pónilovaim, idomítottam kutyákat, és mindig szerettem az állatokat.”

A Cirkuszi csodaemberek – Életútinterjúk cirkuszművészekkel című kötetek 1500 forintos darabáron megvásárolhatók a Fővárosi Nagycirkusz aulájában az információs pultnál az előadások előtt egy órával egészen a műsor végéig.

Szekáry Zsuzsanna