Elhunyt Eötvös György artistaművész

A Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúzik Eötvös György artistaművésztől.

Eötvös György, az Eötvös cirkuszi dinasztia tagjaként húszévesen szerzett diplomát az Állami Artistaképző Intézetben. Ott alakult négy fiúból és két lányból álló gumiasztalcsoportjuk, az Astorelly, melynek vezetője és oszlopos tagja lett. Az Astorelly Csoport tagjaként évekig nagy sikerrel lépett fel Európa számos cirkuszában, egy évig pedig az amerikai Ringling Cirkuszban. 1972-ig szüleivel közösen lépett fel az Európában egyedülálló vízilószámukban. Artistaként 1994-ig szerepelt a manézsban gumiasztal számával, utána művészeti vezető lett a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál. Artistaművészi és művészmenedzseri tevékenysége elismeréseként 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. Lánya, Krisztina szintén az artista pályát választotta.

Emlékét örökre őrizzük. Őszinte részvétünket, együttérzésünket fejezzük ki a család, a barátok és a pályatársak felé!

Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

 

Fotók: Urbán Ádám, Cirkuszi Csodaemberek – Életútinterjúk Cirkuszművészekkel 5. kötet