Élmények Tajvanról – Interjú Vámos Zoltánnal és Egyed Zoltánnal

Ma, november 29-én, 17 órakor a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban került bemutatásra „Élmények Tajvanról” fotókiállításuk. Ennek kapcsán elbeszélgettünk kettejükkel tapasztalataikról, élményeikről, terveikről és arról, mit tanácsolnak azokkal, akik részt akarnak venni egy ilyen pályázaton.

1. Így félév távlatából milyen volt Tajvanban az OISTAT kiállításon képviselni a magyar színháztechnikát?

Egyed Zoltán: Igazából nagyon jó volt megtapasztalni azt az őszinte érdeklődést, amellyel vártak minket. Arra jöttünk rá, hogy nem szabad elhinni azt, hogy egy perifériálisnak gondolt tevékenység nem adhat újat és maradandót. Nagyon is kíváncsiak ránk a világ más részein, és ez által mi magunk is nyitottabbá válunk, így új inspirációk születnek.

Vámos Zoltán: Először hihetetlennek tűnt, hogy egész Európából ilyen kevesen voltunk. Aztán ahogyan kezdtünk egyre több embert, szakembert kollégát megismerni, úgy nyílt ki előttünk a világ.

Próbáltunk minél több információt magunkba szívni, így engem különösen érdekelt a szakmai oktatás is. Az biztos, hogy Magyarországon nem vagyunk lemaradva a világ többi részétől. Nem szakmaiságban van köztünk és a világ többi része között különbség, ha nem abban, hogy egy magyar szakember lényegesen leterheltebb. Így sajnos hiába van meg ugyanaz a tudás, ugyanaz a kreativitás, kevesebb energia marad az igazán egyedi alkotásokra.

2. Mi hagyott bennetek a legmélyebb nyomot?

Egyed Zoltán: Korábban nem hittem, hogy egy távoli országba történő utazás valóban képes megváltoztatni az ember gondolkodását. Ez az út viszont megcáfolt ebben. Jó érzés volt kilépni a megszokott gondolkodási mederből.

Azt hiszem, erre az utolsó napon tett kirándulásom során jöttem rá, amikor egy Taipeitől nem messze található nemzeti parkot látogattam meg, ami gyönyörű, üdezöld hegyek között fekszik. Odafele a buszsofőrrel beszélgettünk, és ő mesélte, hogy Tajvanban azt tartják, hogy ha valamit el akarunk felejteni, hogy újat hozhassunk létre, akkor fel kell mennünk egy felhőkkel övezett hegyre.

Csodálatos élmény volt az is, hogy minden milyen családias és baráti légkörben zajlott a World Stage Design 2017-es rendezvényén és az OISTAT Kongresszusán, ahová a világ minden országából érkeztek szakemberek és érdeklődők. A kulturális sokszínűség pont nem elidegenít, hanem éppen ösztönöz minket arra, hogy nyissunk egymás felé.

Vámos Zoltán: Az, hogy a világ többi részén egy produkciót sokkal inkább kezelnek csapatmunkaként. Nálunk túlságosan nagyok az árkok a különböző szakterületek és művészeti ágak között. Úgy gondolom, hogy ez a múltból hozott rossz beidegződés.

Egy színháztechnikus számára technikusi feladat összeszerelni és működésbe hozni egy rendszert. De amint ezen a rendszeren el kezd dolgozni, akkor a produkció alkotó részévé válik. Azt tapasztaltuk, hogy máshol a világban ugyanúgy meg van minden szakterületnek a vezető alkotója, mint nálunk, mégis jobban oda figyelnek másokra, és nyitottak egymás munkájára. Összművészetben gondolkoznak, amiben mindenkinek meg van a maga fontos feladata. Ezt a gondolkozást még nekünk is el kell sajátítanunk.

3. Mi az, amihez a tapasztalatok alapján máshogy vágnátok neki?

Vámos Zoltán: Mivel mi az egészet egy nagy tapasztalatszerzésnek fogtuk fel, így nem éreztük hiányát annak, hogy mi mit csináltuk volna másként. Csodálatos érzés volt, hogy tanulhattunk másoktól, mert azt, ami már máshol jól működik, nem kitalálni kell, ha nem megtanulni.

Egyed Zoltán: Ez nagyon jó kérdés. Tajvan gyönyörű ország, és vajmi keveset láttunk belőle. Talán kicsit többet jobb lett volna megismerni, de nyilván tíz nap alatt az embernek nincs ideje mindarra, amit szeretne látni vagy megtapasztalni.

4. Hogy érzitek, mennyiben volt hatással a munkátokra és annak megítélésére mind az OISTAT oklevél, mind az utatok Tajvanra?

Egyed Zoltán: Mindenképpen pozitív. De a leghasznosabb az az inspirációs löket volt, ami az úttal járó élményekből és új ismeretségekből fakadt.

Vámos Zoltán: Nagyon sok hatás ért minket, éppen ezek inspirálják az ember alkotói fantáziáját. Az elismerés pedig egy jó visszacsatolás, megerősítés, hogy jó úton jársz.

5. Terveztek a közeljövőben hasonló pályázaton részt venni? Ha igen, melyiken?

Vámos Zoltán: Ezt még nem tudom. Ehhez kellenek a szakmai lehetőségek is, ahol ki lehet bontakozni. És ahogyan már az előbb említettem, itthon sokkal nagyobb tempóban, leterhelve dolgozunk, így kevesebb idő, lehetőség marad, hogy egy-egy produkcióban jobban el tudjunk mélyedni. Pont ezek miatt is tervezzük a kollégámmal, Egyed Zolival, hogy kezdeményezni fogunk hasonló színteret itthon, a hazai szakemberek számára.

Egyed Zoltán: Igen jó lenne. Közeledik a Prágai Quadriennálé 2019-ben. Ezen is jó volna részt venni, még akkor is, ha nem jut be pályázatunk, mert az ilyen rendezvényeken nagyon sokat lehet tanulni.

6. Mit tanácsoltok azoknak, akik részt vesznek egy ilyen pályázaton?

Egyed Zoltán: Az én tapasztalatom az, hogy minél többet fektetsz egy ilyen eseménybe, annál többet nyersz utána belőle. Nem anyagi téren, hanem sokkal inkább szellemileg, kapcsolatok terén és lelki értelemben. Ezek pedig ugyan hosszútávon érlelődő folyamatok, viszont annál hosszabb távra szóló eredményekkel. Ezért a következőket tudom leginkább javasolni: kilépni a megszokott komfortzónánkból, ismerkedni, kezdeményezni, örömmel játszani, nyitottsággal jelen lenni.

Vámos Zoltán: Fekete Péter igazgató úr egy előadásában megfogalmazott gondolatát tudom tolmácsolni. Egy ilyen elismerés egyrészt azért fontos, mert egy szűkebb szakterületen dolgozó szakemberek sikere, az egész nagy csapat megítélését emeli, más részt pedig maga a szakemberek is higgyenek abban, hogy egy európai kisország vidéki színházából is lehet olyat alkotni, ami a világ figyelmére érdemes lehet.

Pusztai Dániel