“Festival Mondial du Cirque de Demain” – Elkezdődött a világ ifjú cirkuszi tehetségeinek versenye Párizsban

2025.január 23. és 26. között immár 44.alkalommal rendezik meg a világ fiatal cirkuszi tehetségeinek versenyét. Fekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója a fesztivál helyszínén közölte: “Felemelő érzés, hogy a sátor bejáratánál a tavalyi győztesekről szóló film fogadja az érkezőket: Buti Olivér és Jagudics András mosolyog a nézőkre az óriás kivetítőn. ”Tavaly ezüstérmet hoztak el Magyarországnak, ezzel folytatva Kőműves Tibor tanáruk örökségét, aki a Trió Mazottival 35 évvel ezelőtt nyert itt aranyérmet – emlékeztetett a főigazgató.

2025. január 23. és 26. között 44.alkalommal rendezik meg a világ fiatal cirkuszi tehetségeinek versenyét.

„Meglátjuk, milyen az idei felhozatal, és bízunk benne, hogy lehetőség nyílik szerződtetni a legjobb versenyszámok közül néhányat, hogy a budapesti közönség is találkozhasson a legfrissebb és legjobb művészeti produkciókkal” – tette hozzá Fekete Péter. A Festival Mondial du Cirque de Demain versenyen 1977 óta mutatkozhatnak be a 16 és 30 év közötti fiatal cirkusztehetségek a világ minden tájáról egy nagyszabású verseny keretében, amely a cirkuszművészet minden ágát egyesíti. Idén a fesztiválra mintegy tizenöt országból, minden kontinensről érkeztek művészek.